⚠️Ez egy Avengers x Fate: Winx saga crossover lesz. A hétvége folyamán még kb. három ilyenre számíthattok ❤️
Ebben a részben T/N egy empata lesz, vagyis megérzi mások érzelmeit, és át is tudja venni egy részüket.
T/N = te neved
Sz/Sz = szem színEste, tekintve, hogy teljesen egyedül voltam a szobámban – ugyanis a többiek bevetésen voltak –, nyugodtan videochatelhettem a húgommal, Musával, aki jelen pillanatban az Alfeában van.
– Nem is tudom, mikor beszéltünk így utóljára – gondolkoztam el.
– Hát, kábé mielőtt elkezdődött a suli és mielőtt te összejöttél az öreg pasiddal – vont vállat, mire halkan elnevettem magam. Bár nem tudom, mit óvatoskodtam, hiszen egyedül voltam a toronyban, ráadásul Musa fejhallgatót használt, így az aranyos szobatársa se ébred fel.
– Hé, Bucky ránézésre nem is öreg!
– Az lehet, de valójában az. Tényleg, még mindig nem tudják, hogy elmetündér vagy?
– Nem. Lehet jobb ez így.
– Dehogy! Hé, ha tényleg szeretnek téged, akkor elfogadnának így is.
– Mióta vagy ilyen érzelgős? Mióta összeszűrted a levet Terra tesójával?
– Hé, én se szekállak folyton a kapcsolatod miatt.
– Oké, jogos. Amúgy szerintem Sam nagyon aranyos. Illik hozzád.
Ekkor a csendes, üres torony hirtelen megtelt érzelmekkel és gondolatokkal. Azonban az egyik jóval túlharsogta a többit. Fájdalom, szenvedés és félelem. Olyan erős volt, hogy még a fejem is lüktetni kezdett, és a szememet is szorosan behunytam.
– T/N, minden oké? – kérdezte Musa.
– Nem – nyitottam ki a szemem, ami majdnem biztos, hogy lilás színben tündökölt a szokásos Sz/Sz helyett. – Azt hiszem a többiek visszajöttek. Mennem kell.
– Persze. Nekem pedig úgyis aludnom kéne. Holnap a kelta rúnákból írok dogát. Szia.
– Vigyázz magadra! Szia – intettem majd kikapcsoltam a hívást.
Kipattantam a takaró alól, majd egyenest a lifthez rohantam, majd addig nyomogattam a gombját, amíg ki nem nyílt az ajtó. A liftben rátenyereltem a nappali gombjára, és addig járkáltam a pici területen, míg végre, szinte észrevétlenül, de a lift megérkezett a nappali emeletére. Kinyílt az ajtó, és azonte belerohantam Tonyba.
– Ki sérült meg? – kérdeztem.
– Honnan tudod, hogy...?
– Nem az a lényeg! Ki? Sérült? Meg?
– Barnes. A kórházi emeleten van.
– Akkor mire várunk? Menjünk oda!
– De épp gyógyítják a sebet az oldalán.
– Nem érdekel, Tony! Akkor nélküled megyek – mondtam dühösen, majd elég idegesen hívtam a liftet.
– T/N, Bucky nagyon szenved. Tuti, hogy oda akarsz menni? – kérdezte óvatosan Wanda.
– Igen. Tudok segíteni, hogy ne legyen olyan rossz neki – szipogtam, és megint elég agresszívan kezdtem el nyomogatni a hívógombot.
Egy percbe se telt bele, de már a kórházi emeleten rohantam ki a liftből. Már rettenetesen fájt a fejem, olyannyira, hogy a fogamat is összeszorítottam. Épp ezért nem figyeltem, és egyenesen Steve-nek ütköztem.
– Hé-hé! T/N, mit csinálsz itt? – kérdezte.
– Szerinted? Segíteni akarok Buckyn.
– De most senki nem mehet be.
– Nem érdekel, Steve! Csak hadd mehessek be! Tudok segíteni, hogy kevésbé szenvedjen!
– Na, jó. Gyere – sóhajtott, de egy valami nem kerülte el a figyelmét. – Neked más színű a szemed?
– Steve, most nem ez a lényeg.
Végül nehezen, de beengedtek engem Buckyhoz, és a szívem majd' megszakadt, amikor láttam, mennyire szenved, miközben azzal a különös gépezettel – amivel dr. Cho Clintet is meggyógyította – igyekeztek eltűntetni a hosszú sebet a bal oldaláról.
– Buck, drágám! Itt vagyok – húztam egy széket az egészséges oldalához.
– T-T/N? Te vagy az? – kérdezte zihálva, két fájdalmas ordítás közt.
– Én vagyok – bólogattam könnyes szemmel. – Segítek – fogtam meg a kezét, majd koncentrálni kezdtem.
Az összes negatív érzelmének egy részét – nagyjából a felét – át tudtam venni. Az alsó ajkamba haraptam, nehogy én is felkiáltsak fájdalmamban, eközben pedig a könnyeim egyre csak patakzottak le az arcomon.
– Kész vagyunk – szólalt meg dr. Cho, mire kilestem a pilláim mögül. Bucky egyenesen rám nézett, és halványan elmosolyodott.
– Szép a szemed – motyogta. – De... mitől?
– Majd a nappaliban elmondom. Steve-nek is feltűnt – sóhajtottam, majd a fiatal dokihoz fordultam. – Bucky visszajöhet velem?
– Végül is, a veszélyes sérülését begyógyítottuk, szóval nem látom akadályát – mondta.
Segítettem Buckynak leszállni a vizsgálóasztalról, majd kimentünk a helyiségből. Steve a folyosón várt ránk.
– Örülök, hogy jól vagy – ölelte meg a legjobb barátját.
– T/N segített... valahogy. Annyira hálás vagyok – nézett rám és megfogta a kezem.
Néhány perccel később már mindannyian a nappaliban ültünk és arra vártak, hogy megmagyarázzam a történeteket.
– Tudjátok... Nem mondtam igazat a származásommal kapcsolatban. Nem brooklyni vagyok. A Másvilágról jöttem, Solariából. Az egy másik dimenzió. Igazából ott lakok apával és a húgommal Musával. És... elmetündér vagyok, más néven empata. Megérzem mások gondolatait és érzelmeit, valamint átvehetem egy részüket. Épp ezért szenvedtél kevésbé, miután ott voltam veled – néztem Buckyra. – Nézzétek, sajnálom, hogy hazudtam nektek, csak féltem, hogy esetleg idegenkednétek tőlem.
– Ugyan már. Szerintem ez remek! – ölelt meg a kedvenc szuperkatonám. – Segítettél rajtam, és kevésbé fájt... Köszönöm – puszilta meg a fejem búbját.
– A húgodat pedig bármikor szívesen látjuk – vigyorgott Tony.
YOU ARE READING
Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]
FanfictionA borító ugyanaz, amit @fragmexnts készített, csak én magam adtam hozzá a római kettest. SHIPPEKET TOVÁBBRA SE ÍROK. VISZONT PARENTAL(valamelyik bosszúálló szülő lesz)ONESHOTOKAT KÉRHETTEK, IRONDAD AND SPIDERSONT IS. Akikről olvashattok/kérhettek:...