Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🏹Clint #1🏹

Vanadyn újabb kérése ❤️❤️

T/N = te neved

– Clint, nézd, szeretlek, tényleg, de ez jó ötlet? – kérdeztem az alsó ajkamat harapdálva, és közben fel-alá járkáltam a lakásunkban.

– T/N, Laurával jóban maradtunk. Ráadásul a gyerekeknek csak meg kéne ismerniük téged, mert eddig, mikor jöttek, te vagy a szüleidnél voltál, vagy a Bosszúállókkal bevetésen. Kérlek... Muszáj megismerniük, főleg, hogy jó pár hónap, és megszületik a pici – tette a kezét az enyhén domborodó pocakomra.

– Jó, igazad van. Szólj Laurának, hogy megyünk – mosolyodtam el, mire ő – ha már nem ölelhetett meg úgy, hogy fel is emel – rengeteg puszival halmozta el az arcomat, majd a számat is.

– Köszönöm. Nagyon szeretlek – mondta.

– Én is téged. Na, nyomás, hívd fel őket, hogy örülhessenek – mosolyogtam rá.

Time skip, mert Wanda nem engedi a tűzhely közelébe Víziót, tanulva a pörköltös esetből...

Reggel még mindig eléggé ideges voltam, de Clint igyekezett megnyugtatni, ami sikerült is azzal az indokkal, hogy a babának nem tesz jót a stressz.

Miután lenyugodtam, indultunk is a reptérre. Természetesen a két órás úton alaposan bealudtam. Clint elmondása szerint alig lehetett engem felkelteni.

Amikor landoltunk, béreltünk kocsit és elindultunk a farm felé, ahol régen Clint is lakott. Miközben ő vezetett, és az utat figyelte, én az ablakon bámultam kifelé. Mivel a városban(kis- vagy nagyváros, az mindegy, mert mindkettőben éltem) laktam, és lakok most is, nem nagyon találkoztam ilyen nyugis tájjal.

– Ne aggódj, nem lesz semmi baj – fogta meg a kezem mosolyogva.

– Tudom, nem is arról van szó, csak gyönyörködtem a tájban – nyomtam egy puszit az arcára.

Hamarosan leparkoltunk egy fehér színű ház előtt.

– Na, itt is vagyunk – állította le a kocsit Clint. Kikapcsoltuk a biztonsági övet, majd kiszálltunk a járműből.

– Azt hiszem, most megint rám tört az idegesség – mondtam.

– Nem lesz semmi baj – fogta a két keze közé az arcom. – Nincs miért izgulnod, mert nagyon várnak már téged. Bízz bennem! – ölelt magához, és megpuszilta a homlokom.

Ez egy kicsit segített, így már valamivel nyugisabban követtem Clintet az ajtóhoz. Bekopogott, majd nem sokkal később nyílt az ajtó.

– Szia, Laura – köszönt mosolyogva Clint. Megölelték egymást, majd rám terelődöt a fiygelem. – Ő itt T/N – karolta át a vállamat Clint.

– Nagyon örülök – nyújtottam ki a kezem, de ő helyette megölelt.

– Úgy szintén. Örülök, hogy Clint megtalálta az igazit – mosolygott rám. – Gyertek be.

A ház igazán kis takaros volt. Lehet megbeszélem Clinttel, hogy keressünk egy hasonló, házat, és költözzünk ki a városból.

Ezután Laura behívta a gyerekeket, akik elképesztően örültek nekem. Én pedig szintén boldog voltam, amiért megismerhettem őket. És bár ebéd közben rengeteg mindenről szó esett, egyszerűen még mindig féltem, mi lesz a reakciójuk.

Ebéd után kimentünk a hatalmas udvarra és miközben Laura és Clint beszélgettek, én mellettük ülve elmélyedtem a gondolataimban.

– T/N, minden rendben? – kérdezte Laura.

– Persze... csak korán keltünk – erőltettem mosolyt az arcomra. – Igazából van még valami, ami miatt eljöttünk.

– Tényleg? És mi az?

– Ezt szerintem a gyerekeknek is hallaniuk kéne – mosyodtam el, ezúttal őszintén.

– Mindjárt szólok nekik – állt fel Clint, majd a három gyereke felé kocogott.

– Csak nem összeházasodtok? – kérdezte mosolyogva Laura.

– Előbb-utóbb biztos, de nem arról van most szó. – Szerintem ebből sejthette, mit készülök mondani, de még nem szólt semmit.

Amint Clint visszatért a három gyerekkel, kicsit izgulva fogtam bele a dologba.

– Az a helyzet, hogy az egyik ok, amiért ma ideutaztunk, az az, hogy...

– T/N babát vár – fejezte be a mondatot Clint, majd bocsánatkérően nézett rám. – Sajnálom, de nem bírtam ki.

– Akkor a baba ki lesz nekünk? – kérdezte Nataniel.

– A féltestvéretek – válaszolta Laura.

– Lány lesz, vagy fiú? – tudakolta Lila.

– Úgy döntöttünk, hogy szeretnénk, ha meglepetés lenne, úgyhogy majd akkor derül ki, ha megszületik – magyaráztam.

– Alig várom már – karolta át a derekam Clint.