Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

✴️Bucky #13✴️🎄

Ez kivételesen egy '40-es évekbeli rész lesz.

⚠️1940-ben játszódik.

T/N = te neved

Karácsony előtt járunk, de New York már alaposan behavazott. Ezek ellenére én szeretek sétálgatni. Vagyis egyedül nem, de James – aki néhány hónap udvarlás után végre megcsókolt Coney Islanden, ezzel pedig egy pár lettünk, ennek már 6 hónapja – mindig elkísér. Még akkor is, ha át kell utaznia Manhattanbe.

– T/N, nem értelek. Manapság a lányok is nadrágban járnak. Te meg képes vagy szoknyában, vagy ruhában fagyoskodni – mondta James, miközben a Central Parkban sétáltunk.

– Nem fázok, mert már hozzászoktam. És igen, tudom, hogy megtehetném, de nekem még annyira nem szimpi, hogy azt hordjam. Amúgy is, panaszkodsz? Azt hittem szereted, ha ez a ruha van rajtam.

– Nem mondtam, hogy nem szeretem – torpant meg és ezzel együtt én is. – Csak két emberrel élek együtt és mindkettő szinte hetente megy orvoshoz. Nem szeretném, ha neked is lenne valami bajod.

– Jaj, Bucky... Tudod, hogy nem az a típus vagyok, aki könnyen megbetegszik, úgyhogy ezért nem kell aggódnod.

– Értem én...

– Egyébként Rebecca már meggyógyult, ugye?

– Persze, csak a kórházban dolgozik és ezért beteg folyton.

– Már nem sokáig. Sikerült neki munkát szereznem a kávézóban, ahol dolgozok.

– Odáig lesz. Legalábbis én biztos. Nem tesz ez jót neki. Főleg, hogy... a másik húgom és az öcsém is betegségben haltak meg. Nem szeretném, ha Rebecca is erre a sorsra jutna.

– Tudom – húztam magamhoz és ő szorosan megölelt. – Amúgy, csak mondom, hogy karácsonykor jössz a szüleimhez ebédre. Mehetnénk vacsorára is, csak akkor ott kéne maradnunk éjszakára és a szüleim nem tudják, hogy olykor nálatok maradok Brooklynban és egy ágyban alszunk.

– Na igen... Aranyos, hogy lebeszélted velük, de nem mehetek. Nem hagyhatom őket otthon. Főleg a húgomat nem.

– Azt hiszed, erre nem gondoltam? Rebecca is jön.

– Jó, akkor melyik nap megyünk? Steve-et meg nem akarnám karácsony első napján magára hagyni.

– 25-én veletek leszek és másnap megyünk. A szüleimet nem zavarja – mosolyogtam és a két kezem közé fogtam Bucky arcát. – Kérlek csak mondj igent!

– Jó, veled megyünk! – adta meg magát.

– Apropó, esetleg ma nálatok alhatnék?

– Persze, de nem is értelek. Van egy csodás manhattani lakásod.

– Tudom, csak a lakótársam alig van otthon, egyedül meg félek egy kicsit. Igazából, nem is értem, miért nem laksz te is egy jobb környéken. Azon a három box bajnokságon, nem kaptál véletlen elég szép összegű díjakat?

– De, csak nem akarom egyedül, hagyni Steve-et. Főleg úgy nem, hogy egy héten legalább kétszer kell sikátorokból összeszednem.

– Jó. Igazad van. Sajnálom. Akkor megyünk? Tényleg kezd hűvös lenni.

– Mondtam én – csóválta a fejét nevetve Bucky. – Gyere – karolt belém, majd miután kimentünk a Central Parkból, leintett egy taxit és már mehettünk is Brooklyn felé.

Az út elég hosszú volt, és szerintem majdnem el is aludtam, de sikeresen megérkeztünk a házhoz, ahol a picike lakás volt.

Amikor benyitottunk az ajtón, Rebecca épp egy vizes anyagot adott Steve-nek, akin ismét egy szép monokli éktelenkedett.