Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🔮Dr. Strange #5🔮 Parental Oneshot

Köszke az ötletet, fanni_29 ❤️😊

T/N = te neved

~Stephen

Tisztában voltam vele, hogy nincs más választásom. Nem akartam, hogy így legyen, de a pici T/N nem maradhat velem a szentélyben, mert veszélyben lenne.

Ezért, mióta hazajött a kórházból(sajnos az édesanyja nélkül), keresek neki egy rendes otthont, ahol biztonságban, nyugodtan felnőhet, amíg nem jelentkeznek a képességei, és akkor hazahozom.

Szerencsére két hét alatt találtam valaki megfelelőt, így egy januári estén T/N-val/vel a kezemben nyitottam egy portált azelé a ház elé, amit kinéztem neki. Egy pillanatra haboztam, majd kiléptem a kellemes hőmérsékletű szentélyből az utcára, ahol igen nagy pelyhekben esett a hó.

Nehéz szívvel kopogtam be a ház ajtaján. Néhány pillanat múlva a nő meglepve nyitott ajtót.

– Segíthetek?

– Dr. Stephen Strange vagyok és a segítségét szeretném kérni. Kell valaki, aki gondosokdna néhány évig a kislányomról, T/N-ról/ről. Tudom, hogy itt jó helye lenne és még fizetnék is önnek, ha ez így megfelel.

– Rendben.

– Ne félj, Kicsi, találkozunk még – adtam egy puszit a homlokára.

Time skip, mert amikor Stephen beteg, a köpeny ápolja, akkor is, ha a doki ezt abszolút nem akarja...

8 évvel később...

~T/N

Már nyolc éve lakok a nevelőanyámmal. Azt mondta, apa nem akart engem, de valahogy nem tudtam elhinni neki. Talán, mert nem is jövünk ki olyan jól. Ma is leszidott, mert véletlen eltörtem azt a rém ronda vázáját.

Ezért a nap további részében durcázva ültem az ágyamon. Egyszer csak valami pirosat fújt be a szél. Egy nagy, galléros köpenyt, ami a következő pillanatban felegyenesedett, én pedig ijedten sikkantva estem le az ágyról. A köpeny odasuhant és segített felállni.

– Ez varázslat... – mondtam halkan, mire a köpeny nagy gallérja úgy csinált, mintha bólogatna. – Honnan jöttél?

A varázslatos ruhadarab átadott nekem egy levelet.

– Ez az enyém? – Egy újabb gallér-bólintás volt a vállasz.

A levél nem volt hosszú, csak néhány sor.

Kedves T/N!

Én vagyok, apa. Ha jól számolom, most vagy nyolc éves, ezért próbálok olvashatóan írni. Sajnálom, hogy nem lehetsz velem, de egyelőre az a helyzet, hogy veszélyes lenne. De megígérem, néhány év, és elmegyek érted. Addig pedig, ha bármit szeretnél tudni, írj egy levelet, a köpenyem majd elhozza.

Szeretlek, apa

– Köszönöm, hogy ezt elhoztad – öleltem meg a köpenyt, mire az megsimogatta a hajamat a csücskével.

Ezután leültem írni valami rövidke levelet apának, amit odaadtam a köpenynek. Sajnos a ruhadarabnak mennie kellett, így után ki is suhant az ablakon.

Mivel ismét egyedül maradtam, elindultam lefelé. Még a lépcsőfordulóig se jutottam el, amikor meghallottam egy telefonbeszélgetést.

– Nem mehetek. Vigyáznom kell T/N-ra/re. – A telefon másik oldalán lévő ember hangját nem hallottam, csak a nevelőanyám válaszát. – Én se örülök neki. Elhiheted, hogy csak azért fogadtam el a dolgot, mert az apja elég szép összeget fizet ezért.