Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

❤️Tony #11❤️

Köszike az ötletet fanni_29 ❤️❤️

T/N = te neved
V/N = vezetékneved
L/B/N = legjobb barátod neve
K/F = kedvenc fagyi

Jó pár hónappal járunk a New York ostroma után, és a város már egész jól rendbe lett hozva. Bár még rengeteg helyen lehet felálványozott épületekbe botlani, már koránt sem olyan vészes a helyzet, mint volt.

Például már Stark-torony is régi pompájában tündököl, csak az eredeti felirat helyet egy nagy, bekarikázott 'A' betű díszelgett.

L/B/N-val/vel éppen az utcákat róttuk egymásba karolva, és azt terveztük, hogy leülünk egy cukrászdába, és fagyizunk, ha már nyár van.

Az a cukrászda történetesen Manhattanben volt, és a teraszról történetesen rá lehetett látni a Stark-toronyra. Egy jó ideig figyeltem a csupa üveg felhőkarcolót, mire L/B/N követte a tekintetem, majd csak megforgatta a szemét.

– Mi van? – ráncoltam a szemöldököm, miközben a nagy gombóc K/F fagyit nyalogattam.

– Rossz ránézni arra a hülye toronyra. Ez a Stark annyira el van szállva magától. Borzalmas. Ráadásul ez az egész az ő hibája. – Miközben L/B/N felesleges és kissé bosszantó kirohanását hallgattam, észrevettem egy baseball sapkás alakot, aki épp akkor lépett el a pulttól, kezében egy tölcsér fagyival. Mivel napszemüveg nem volt rajta, könnyedén felismertem.

Egyenesen rám nézett, és a tekintetéből tudtam. Tudtam, hogy hallotta.

– Bal lábbal keltél fel, vagy mi? – kérdeztem. – Szerintem a Stark-torony igen is menő. Jól néz ki. Ráadásul, bár a tulajdonosának tény és való, hogy meg vannak a maga sajátosságai, de mindenkinek van valami furcsasága. Neked is, nekem is.

– Jó, lehet, de nem mindenkire mondhatjuk azt, hogy az ő hibája az egész, ami májusban történt. Ő tehet arról a nagy mértékű pusztításról, ami itt történt – hadarta, és hiába volt a legjobb barátom, elképzelhető, hogy szívesen megpofoztam volna.

Óvatosan, feltűnés nélkül körül tekintettem, de a baseball sapkás Stark már nem volt sehol.

– L/B/N, imádlak, de fogd be! New York ostroma nem Stark hibája. Ő mentett meg mindenkit. Kész lett volna feláldozni magát a bolygóért! Most bocs, de mennem kell. Elfelejtettem bezárni a lakásomat – pattantam fel, gyorsan elfogasztottam a fagyimat – ami így utólag kifejezetten rossz ötletnek tűnt, mert lezsibbadt tőle a fejem –, majd elsiettem az utca sarkáig, és körülnéztem.

Balra még láttam az egyre távolodó férfit. Amilyen gyorsan csak tudtam, utána siettem, és már majdnem olyan közel voltam hozzá, hogy megállítsam, de nem vettem észre azt az alattomos kis gödröt a járdán. Beleléptem, és neki estem Stark hátának, aminek következtében mindketten elestünk.

A térdemet fájlalva ültem fel, és akkor láttam, hogy a járda alaposan felhorzsolta, tekintve, hogy rövidnadrág volt rajtam.

– Hát a nők nem épp így szoktak belém esni – motyogta, majd felállt, és felsegített engem.

Belenéztem az elképesztően szép, sötétbarna szemébe, és láttam, milyen szomorú amiatt, amit L/B/N mondott.

– Sajnálom, amit a legjobb barátom, mondott. Ez csúnya volt tőle. Szerintem annyira nem vagy vészes, mint ahogy ő mondta, ráadásul megmentettél minket. Kár, hogy azt már nem hallottad, amit én mondtam – mosolyodtam el. Ekkor lepillantottam, és láttam, hogy a maradék fagyija a járdán hever. – Ó. Sajnálom. Ha gondolod, veszek másikat.

– Milliárdos vagyok. Bármikor vehetek újat.

– De most bánt a dolog... Szereted a brownie-t?

– Ki nem? Miért?

– Szívesen sütök neked, ha gondolod. A telefonomon van egy recept. Ki a akartam próbálni otthon.

– Ha ragaszkodsz hozzá. A toronyban jó? Itt van egy köpésre – kacsintott.

– Végül is, baj nem lehet belőle – vontam vállat. – Egyébként T/N vagyok.

– Tony. Amúgy még meg se kérdeztem, megütötted magad?

– Kicsit lehorzsoltam a térdem. Ez semmiség. Akkor megyünk?

– Persze.

Néhány perc séta után megérkeztünk, majd Tony kinyitotta nekem az ajtót, és előre engedett

– Üdvözlöm itthon, Mr. Stark, és Miss V/N – hallottam egy férfi hangot.

– Ez ki, és honnan tudja a nevem? – fordultam Tonyhoz.

– J.A.R.V.I.S, a mesterséges intelligencia, aki mindig bemér mindenkit, aki érkezik.

Ezután beszálltunk a liftbe, és felmentünk majdnem a torony legtetejére, ahol a konyhában neki is láttunk a brownie-hoz.

– Tony, ne olyan magasról öntsd a lisztet, mert... – A mondatot esélyem se volt befejezni, mert Tony olyan magasról, amilyen magasról csak tudta, a tálba öntötte a hozzávalót, mire az arcunkat beborította a liszt.

Egymásra néztünk, és elnevettük magunkat.

– Elképesztő egy nő vagy, T/N – vigyorgott Tony. – Mi lenne, ha hétvégén randiznánk?

– Ezúttal majd süthetnénk muffint! – csillant fel a szemem.

– Én egy drága vacsira gondoltam, de tudod mit? Ez jobban hangzik – kacsintott.