Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🇺🇸Steve #2🇺🇸

RitaNmeth0 kérésére ❤️❤️❤️

T/N = te neved

Délelőtt épp az edzőtetemből mentem a konyhába, hogy szerezzek valami kaját. Egyedül Steve volt ott, valamint Natasha. Viszont, ahogy meglátott, a Kapitány minden szó nélkük el is sietett mellettem. Én pedig csak pislogtam, mint hal a szatyorban. Bár, mondjuk nem ez volt az első eset, hogy így lelépett.

Meghökkenve mentem a hűtőhöz, majd kinyitottam, és egy ideig nézelődtem, mit is kéne enni. Végül kivettem az utolsó vaníliás pudingot, majd felültem a pultra.

– Nat, nem tudod, mi baja Steve-nek? – kérdeztem. – Mostanában folyton szó nélkül elsiet, ha belépek egy helyiségbe. Vagy ha már eleve ott vagyok, sarkon fordul és már ott sincs.

– Ne már! Komolyan nem tudod, miért csinálja ezt? – vonta fel az egyik szemöldökét.

– Nem? Kérlek, világosíts fel!

– Azért viselkedik ilyen furcsán, mert bejössz neki.

– Ugyan, tuti nem. Nézd meg a Kaptiányt, aztán engem. Minden ujjára lenne egy csaj. Miért pont én kellenék neki?

– Mert kis cuki vagy, meg rendes, okos és szép. Csak mindketten kis bénácskák vagytok és nem tudtok rájönni, hogy tetszik nektek a másik. Beszélj vele!

– Köszi. Majd átgondolom.

Time skip, mert Steve meg akarja verni Tonyt, amiért a pajzsán evett...

Eltelt néhány nap Natasha tanácsa óta, de nem kezdtem vele semmit.

Reggel nagyon korán ébredtem, de nem tudtam visszaaludni így reggel hatkor kimásztam az ágyból, és lementem a földszintre, ami egyáltalán nem meglepő módon kongott az ürességtől.

Pont a kanapé mögött sétáltam el, mikor a dohányzóasztalon megpillantottam egy fekete borítós vázlatfüzetet. Leültem a kanapéra és gondolkoztam, kié lehet. Hát persze! A Kapitányé. Egy ideig vonakodtam, hogy belenézzek-e. Nem az enyém, ráadásul Steve tuti nem örülne. Viszont sose mutogatja a rajzait. A kíváncsiságom erősebb volt nálam, így kézbe vettem a vázlatfüzetet és óvatosan kinyitottam.

Az első rajz egy városrészlet volt, a dátum alapján Washington lehet. Tovább lapoztam és igazán meglepődtem, mert egy rólam készült portré volt. Csak némán meredtem a gyönyörű rajzra, majd a döbbenetemből magamhoz térve lapoztam. A következő egy tájkép volt, amit azt hiszem a hátsóajtó környékéből rajzolhatott a Kapitány. Az ezutáni művei "lesi-rajzok" voltak rólam. Ahogy olvasok, vagy a többiekkel ücsörgök esetleg filmet nézek egy bögre forrócsoki társaságában.

Egy pislogásnyi időnek érzékeltem, de, mikor legközelebb kinyitottam a szemem, már a kanapén feküdtem, a hasamon kinyitva hevert a vázlatfüzet és Steve pont ebben a pillanatban lépett a nappaliba a bejárati ajtó felől és a szemei elkerekedtek, ahogy meglátott a vázlatfüzetével.

– Steve, én sajnálom. Amikor lejöttem, a füzet itt volt az asztalon, és túl kíváncsi voltam... ezért belenéztem. Bocsánat. Nem volt szép tőlem – hadartam.

– Láttad az összeset? – kérdezte.

– Igen. Nagyon tetszenek – mosolyogtam.

– Nem így akartam, hogy megtudd, de nagyon kedvellek. Mármint úgy – magyarázta elpirulva, majd odajött hozzám és miután egy kis helyet adtam neki, leült mellém.

– Én... én is kedvellek – vallottam be, majd szinte nem is gondolkoztam, de megcsókoltam. Először kicsit meghökkent, de viszonozta. A csók nem volt hosszú, de annál aranyosabb volt. Amikor az ajkaink elváltak, elpirulva néztünk egymásra.

– Esetleg, este lenne kedved elmenni valahová? – kérdezte.

– Persze. Ezer örömmel – nyomtam egy puszit az arcára.