Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

✴️Bucky #16✴️

fanni_29 ötlete, nála is megtalálható(lesz) 🥰🥰🥰❤️

T/N = te neved

– T/N, de jó, hogy találkoztunk – kapta el a karomat Steve, majd berángatott a közelünkben lévő takarító szertárba.

– Jaj, azt ne mondd, hogy újabb bevetésre kell mennem veled, Natashával és az idiótákkal – forgattam a szemem.

– Nem. De miért vagy a STRIKE-nál, ha nem vagy oda érte? Fury biztos áthelyezne.

– Cuki, de nem Fury válogatta össze az embereket. Hanem a nagy-nagyfőnök. Pierce. Szóval? Mi kéne? Pörög az ebéd szünetem ideje.

– Épp Pierce-ről lenne szó. Van nála valami, ami kéne nekem.

– Mégis mi?

– Egy vörös, bőrkötéses füzetke, fekete csillaggal a közepén. Ami benne van, megmentheti a legjobb barátomat.

– Szóval azt akarod, hogy betörjek egy Alfa szintű, közveszélyes ember irodájába? Kapitány, nem tudom, tisztában vagy-e vele, de Pierce a HYDRA-nak tartozik.

–Tisztában vagyok vele. Azért tudom, hogy az irodájában rejtegeti. Te annyira nem vagy feltűnő, mint én. Rólam tudja, hogy nem hydrás vagyok, de rólad nem. Kérlek...

– Jó. Legyen – sóhajtottam. – Majd kereslek, ha kész vagyok vele.

Time skip, mert Bucky soha nem égeti meg magát sütés közben...

Eljött az este. A Triskelion konkrétan 0-24-ben nyitva van, esetleges bevetések miatt, így nem volt annyira feltűnő, hogy visszamegyek. Egyszerűen annyit mondtam a biztonsági őrnek, hogy itt hagytam a telefonom, és már mehettem is.

Tudtam, hogy ilyenkor tájt takarítják a legfelső szinteket. Csendben siettem felfelé, nehogy észrevegyenek, és reméltem, hogy Pierce irodájánál még nem jártak.

Amint elértem azt a folyosót, figyeltem, a takarítót. Kijött Pierce irodájából, és mielőtt az ajtó becsukódott, és automatikusan záródott volna, besurrantam, és a zsebkésemet az ajtó, és a félfa közé helyezve akadályoztam meg, hogy itt maradjak egész éjszakára.

Aztán egyből neki kezdtem a feladatomnak. Kihúzogattam a nagy íróasztal fiókjait, kerestem, amit Rogers Kapitány kért. Feltúrtam a fiókokat, és végül a kezembe akadt a hűvös, bőrborítós füzetke. Pont olyan volt, mint amilyennek a Kapitány leírta. Gyorsan a nadrágom derekába rejtettem, és már indultam volna, amikor...

– Nocsak, V/N ügynök! Mit keres itt, ilyen későn? – jelent meg Alexander Pierce az ajtóban. – Az én irodámban?

– Én? Én csak... Fury igazgató tollát keresem – nyögtem ki egy béna kifogást. – Azt mondta, hogy magánál van, és délután nem jutott eszembe, ezért még most visszajöttem.

– Szóval a tollát. Értem – bólintott, majd odafordult valakihez a folyosón, akit nem láttam. – Gyere be.

Pierce arrébb állt, majd az irodába belépett a Tél Katonája. Az arcából egyedül a két kék szemét nem takarta semmi. A bevetési kabátja látni engedte a bal, fémkarját, amelyen a vörös csillag volt.

– Nála vam valami, ami a miénk – mondta Pierce a mellette álló katonának. – Szerezd vissza, hogy jobbá tehessük a világot. Kelleni fog ahhoz, hogy az emberek lássák, micsoda kincs is a mi munkánk. Kapd el!

A Tél Katonája elindult felém, mire én is akcióba lendültem. Az asztal szélébe kapaszkodva lendületet gyűjtöttem, és könnyűszerrel átcsúsztam a bútor alatt. Egy bukfenccel elkerültem a katonát, és Pierce-t félrelökve rohantam ki az irodából.

Már egész közel jártam a lépcsőházhoz, mikor éles fájdalmat éreztem a bal combom hátuljánál. Hasra estem, és a fogaimat összeszorítva tapintottam ki az én zsebkésemet. Mély levegőt vettem, és hirtelen kirántottam onnan. Remegő lábakkal tápászkodtam fel, majd nem a lépcsőház felé indultam, hanem jobbra, hogy keressek egy búvóhelyet.

A következő pillanatban egy pisztoly dördült, és a fájdalom a vállamat érte. Ennek ellenére is harcra készen fordultam meg. A sérüléseimnek köszönhetően a közelében se jártam annak, hogy legalább behúzzak neki. Ezzel ellenben ő töbször is megtette ezt velem, sőt, a karomon és a lábamon is ejtett vágásokat.

Aztán végre elérkezett a pillanat, amikor esélyem nyílt menekülni. Berohantam egy vastag üvegajtós helyiségbe, majd miután becsuktam az ajtót, a zárat is rákattintottam. Azonban ő beért engem, és a fémkarját használva próbált lyukat ütni az ajtón.

Rémülten kaptam elő a könyvet, és lapozgattam benne a megoldás után. Igaz, minden oroszul volt, de egy-két szót csikerült megértenem. Megtaláltam a megoldást.

– Страх[félelem]. Нуль[nulla]. Ракета[rakéta]. Невидимый[láthatatlan].

A Tél Katonája abbahagyta az üveg tönkretételét. Megdermedt, és én ekkor már nem bírtam tovább. A fekete pontok, amik eddig a látásomat zavarták, megnőttek, és innen képszakadás.

~Bucky

Amikor az ismeretlen, fiatal nő – akit meg kellett támadnom – befejezte az orosz szavak sorolását, fél úton megálltam a mozdulatomban. Nem gyötörtem tovább az ajtót. Nem tudtam mit csinálok. Csak néztem az ismeretlent az ajtó túl oldalán, aki a következő pillanatban, valószínűleg a vérveszteség miatt összeesett.

A fémkezemmel letörtem a kilincset, belöktem az ajtót, és aggódva léptem oda hozzá.

Time skip, mert Bucky az ép kezével is tud egy kezes fekvőt nyomni...

~T/N

Mikor szép lassan felébredtem, meglepődve néztem szét, ugyanis a saját szobámban feküdtem, alaposan betakarva, a kedvenc, nagy méretű pulcsimban. Először azt hittem, ez az egész csak egy álom volt, de aztán észleltem a testem minden pontjában érezhető fájdalmat. Benéztem a pulcsim alá, és ekkor láttam, hogy a sebeim profin be vannak kötve.

Ekkor zajt hallottam a konyha felől. Az éjjeliszekrényemen megtaláltam a megtisztított zsebkésemet. Kézbe vettem, majd óvatosan, nehogy a sérüléseimnek bajuk legyen, felkeltem az ágyból, és kisettenkedtem a szobából.

A konyhában nem várt személyt pillantottam meg. A Tél Katonáját. Védekezően felemeltem a kést, és az éppen megforduló férfinek szegeztem.

– Örülök, hogy felébredtél – mosolygott rám.

Mintha nem is ugyanaz a bérgyilkos lett volna, aki úgy rám támadt.

– Mit keresel itt? – kérdeztem.

– Miután kábé három napja elájultál, a zsebedben megtaláltam a tárcádat, az adataiddal. Aztán az orvosi épületből elhoztam néhány dolgot, és miután hazahoztalak, összevarrtam a sebeidet, és bekötöttem őket.

– Hű... Köszönöm – motyogtam. – Pierce tudja, hogy itt vagy?

– Nem. Mert tegnapelőtt meghalt. Volt egy kisebb probléma, és most a S.H.I.E.L.D és a HYDRA is lebukott. De én végig itt voltam veled.

– Te öltöztettél át?

– Muszáj volt. Máshogy nem tudtalak volna meggyógyítani. Bocsánat.

– Semmi baj.

– Éhes vagy?

– Eléggé – mosolyodtam el.