Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🔌Vízió #7🔌 Soulmate AU

T/N = te neved

Mióta az eszemet tudom, a körülöttem lévőknek ott figyelt a karján a leendő lelkitársuk a neve. Aztán évekkel később, mikor találkoztak, eltűnt.

Csak nekem nem, mert az én karomon nem volt semmilyen név. Épp ezért mindig hosszú ujjút hordtam. Így nem látszott, hogy üres a karom.

– T/N, mi a baj? – kérdezte aggódva Wanda, miközben a suli folyosóján sétáltunk a következő óra terme felé.

– Ami mindig – hajtottam le a fejem. – Nekem nincs lelkitársam. Te olyan jól elvagy Peterrel, Pietro meg a barátnőjével, de nekem nincs senki – szipogtam.

– Jaj, gyere – fogta meg a karom és a mosdóba mentünk.

Wanda végig kopogott minden ajtón, vannak-e bent, behúzott az egyik üres fülkébe. Lehajtottam a wc tetejét, majd lerogytam rá. Nem feltétlen vagyok sírós fajta(legalábbis nem gyakran), de most kibukott belőlem.

– T/N, figyelj! – guggolt le elém Wanda. – Tudom, ez nagyon rosszul esik neked. Épp ezért nem szoktunk Peterrel előtted ölelkőzni, meg hasonlók. Ha gondolod, délután gyere el velünk a Toronyba. Hátha Tony, vagy P.É.N.T.E.K meg tudja mondani, miért nincs név a karodon. Rendben?

– Igen – szipogtam és megöleltem. – Te vagy a legjobb barátnőm.

– Ahogy te is az enyém – mosolygott. – Gyere, menjünk órára.

Time skip, mert Vízió több mint egy csomó egyes és nulla...

– Olyan jó, hogy megint jössz a Toronyba – örömködött Pietro. – Ritkán jársz nálunk.

– Igen, mert nem annyira tartozok oda. Elvégre nincs bennem semmi különleges, mint bennetek.

– Ugyan már. Nagyon különleges vagy. Ráadásul a legjobb barátunk vagy – mosolygott rám Peter.

Hamarosan megérkeztünk a Bosszúállók Toronyhoz, odabent beszálltunk a liftbe és már mentünk is felfelé. Amíg úton voltunk a nappaliba, egy szót se szóltunk. Főként az út rövidsége miatt, ugyanis az itteni lift gyors, de nem okoz szédülést, ha elindul, vagy megáll.

Egy kis 'ding' hang kíséretében a lift megállt, majd kinyílt az ajtó és beléptünk a nappaliba.

– Sziasztok! Jó gyorsan megérkeztetek – intett Tony Stark, majd észrevett engem is. – T/N, jó itt látni téged – mosolygott rám.

– Én is örülök, hogy a többiek meghívtak – mosolyodotam el én is.

– Tony, a te segítséged kéne – szólalt meg Peter.

– Baj van?

– Ez az, hogy nem tudjuk. Az a helyzet, hogy... T/N karján nincs név. Soha nem is volt. Esetleg ki tudod deríteni, miért lehet?

– Nem hinném, hogy komoly oka lenne, de mindenképp utánanézünk. Bár előbb ajánlanám, hogy nasizzatok valamit. Biztos elfáradtatok. Én a laborban leszek – intett, és elindult a lifthez.

– T/N, te mit kérsz? – tudakolta Wanda, miközben a testvérével és Peterrel a konyhához.

– Nem vagyok éhes, köszi. Bár, ha van teátok, annak örülnék – mondtam halkan, majd helyet foglaltam a fotelben, és a térdeimet felhúztam a mellkasomhoz.

Ekkor azonban olyan történt, amire nagyon nem számítottam, és ijedtemben felkiáltva pattantam fel a fotelból. A többiek rögtön felém kapták a fejüket.

– Ó, látom, talákoztál Vízióval – mosolygott rám Wanda, majd a vörös színű, kifejezetten ember kinézetű illetőre pillantott. – Te pedig gondolom a falon keresztül jöttél, pedig már mondtuk, hogy ilyet ne csinálj.

– Bocsánat. Csak Mr. Stark említette, hogy vendégünk van, gondoltam üdvözlöm – mondta kellemes, nyugodt hangon.

– Na, mindegy. Vízió, ő itt T/N, a legjobb barátunk a suliból. T/N, ő Vízió, egy android.

Vízióval egymásra pillantottunk, és ekkor valami fura érzés lett rajtam úrrá, ahogy belenéztem a kék szemeibe. A levegő vételen kívül egyszerűen mást nem tudtam csinálni. Tejesen lefagytam.

– Srácok, akkor jöttök a laborba? – hallottam Mr. Stark hangját, de továbbra is Vízióra fókuszáltam.

– Szerintem arra már nem lesz szükség – mondta Wanda, és hallottam a hangjában, hogy a szája mosolyra húzódik.

– Én... Nem tudom ez nálad hogy működik, de kérlek mondd, hogy ezt te is érezted – szólaltam meg, miközben továbbra is Víziót néztem, de már sokkal jobban érzékeltem a külvilágot.

– Azt hiszem, igen – bólintott, mire én örömömben sírva fakadtam és megöleltem. Egy pillanatra nem tudta, mihez kezdjen, de viszonozta az ölelésem.

– Ha tudnád, mióta vártam már – szipogtam, majd néhány pillanat múlva kibontakoztam az öleléséből, és Mr. Starkhoz fordultam. – Ez... hogy lehet?

– Azt hiszem rájöttem. Azért nem volt név a karodon, mert Vízió nem igazán ember. De, szerencsére ez a probléma is megoldódott – vigyorgott.

– Viszont még mindig nem értem, hogy ez – mutattam magamra és az androidra – hogy történt.

– Én még kevésbé tudom, de... kellemes. Te pedig nagyon aranyosnak tűnsz – mosolygott rám Vízió.