Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🇺🇲Steve #4🇺🇲

VivienSimon1 kérésére 💞💗🇺🇲

T/N = te neved

Ma volt a beköltözésem a Bosszúállókhoz. Az újdonsült csapattársaim nagyon kedvesen fogadtak engem. Igaz, nem mindneki volt jelen. Például Amerika Kapitány és a Fekete Özvegy. Ők éppen bevetésen voltak, de Tony szerint legkésőbb este megérkeznek.

Addig én azzal töltöttem a délutánomat, hogy kipakoljam a holmijaimat. Ezzel el is szórakoztam este ötig. Aztán úgy döntöttem, körben nézek új lakhelyemen. A szobám alapján az épület többi része se lehet olyan rossz.

A szobám fala fehér, sötétbarna bútorokkal, viszont az ágyneműm bordó – igaz, azt hoztam magammal, mert annyira imádom –.

Miután felfedeztem a saját kis birodalmam, úgy döntöttem, körbe nézek, merre mi van. Ahogy a földszintre értem, a konyhában megpillantottam a Kapitányt, ami igen érdekes, mert egyáltalán nem hallottam, hogy landolt volna a gép. Bár, az is igaz, hogy elég hangosan hallgattam zenét a fejhallgatómmal.

– Ööö... szia! – köszöntem halkan, de ő meghallotta, és mosolyogva fordult felém.

– Szia. Te vagy, T/N, az új csapattagunk, igaz? – kérdezte.

– Igen. Nagyon örülök, hogy végre találkozhattunk, Kapitány – mosolyodtam el.

– Ugyan, szólíts Steve-nek.

– Rendben, Steve. Jól ment a bevetés?

– Igen. Neked sikerült berendezkedned?

– Fogjuk rá. Mondjuk van még mit csiszolni rajta, de haladok.

Time skip, mert Steve mindenkit(még Thort) megver ivászatban...

Már jó ideje itt vagyok a Bosszúállóknál. Igaz, bevetésen még nem jártam, tekintve, hogy a kiképzésem még nem ért véget.

Már eddig mindenkivel lenyomtam egy kis küzdő meccset. Kivéve Steve-vel. Arra még nem mertem vállalkozni, hogy kiálljak ellene. Jóval nagyobb és erősebb, mint én. Azonban ma már nem kereshettem kifogást.

– Mindenképp muszáj ezt? – nyafogtam az edzőteremben.

– Ha bevetésen meg kell küzdened valakivel, nem fogják megkérdezni, kit választasz – magyarázta Steve.

– Na jó – sóhajtottam. Mindketten bemásztunk a küzdőtérre, Tony elszámolt háromig, és egyszer próbáltam megütni Steve-et, de ő kivédte, és szinte rögtön a földön landoltam. Ráadásul az orromat is alaposan bevertem.

Morgolódva ültem fel, a többiek pedig elkerekedett szemekkel néztek rám.

– Mi van? – kérdeztem.

– Vérzik az orrod – motyogta bűntudatosan Steve.

– Tessék? – pattantam fel, és az orromhoz kaptam a kezem. Vöröslött a vértől. – Ezt most miért kellett? – kérdeztem kicsit idegesen Steve-et és közben a sporttáskámból kotorásztam elő egy marék zsebkendőt, hogy az orromhoz szorítsam.

– Sajnálom... – motyogta, és kisietett az edzőteremből.

– Megbántottam? – kérdeztem értetlenül a többieket.

– Szerintem beszélj vele – sóhajtotta Natasha.

– Rendben. – A zsebkendőt az orromhoz szorítva rohantam át a nappaliba, remélve, hogy Steve ott lesz, de nem találtam. Félve forgolódtam egyhelyben. Mindenképp meg akartam találni a szuperkatonát.

– P.É.N.T.E.K, merre van Steve? – kérdeztem, és átkoztam magam, amiért nem jutott hamarabb eszembe megkérdezni a mesterséges intelligenciát.

– Rogers kapitány kint van az udvaron.

– Köszönöm – mondtam, majd kifelé menet kidobtam a zsebkendőket, miután megbizonyosodtam róla, hogy már nem vérzik az orrom.

Steve valóban kint volt. Csak ücsörgött a fűben, és látszólag nagyon elgondolkozott.

– Zavarhatlak? – kérdeztem az ajtóban állva.

– Gyere nyugodtan – motyogta, és megvárta, hogy lelüljek mellé, csak azután folytatta. – Sajnálom. Nem akartalak bántani, csak... azért voltam kemény veled, mert nem akarlak elveszíteni egy bevetés közben. Nagyon... fontos vagy nekem, tudod?

– Te is fontos vagy nekem – mosolyogtam.

– Tényleg? Mármint... Én szerelmes vagyok beléd. Így vagyok fontos neked?

– Igen – bólogattam vigyorogva, és minden további gondolkodás nélkül megcsókoltam.