Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🕷️Peter P. #6🕷️

T/N = te neved

Késő tavaszi este révén jó idő volt, így kiültem a tűzlépcső szobám felé eső sarkában helyezett székre, a kis cserepes növénykéim közé. Elővettem a füzetemet, hogy írjak, de előtte még betettem a fülhallgatómat, és kikerestem a kedvenc zenémet.

Ilyenkor általában teljesen kizárom a külvilágot, de olykor észreveszek dolgokat a szemem sarkából. Most például azt, hogy Pókember landolt a tűzlépcső szomszédékhoz tartozó oldalán, és valószínűleg engem nem vett észre, mert a következő pillanatban levette a maszkját.

– Peter?! – kaptam ki csodálkozva a fülhallgatót a helyéről. A szomszédom ijedten nézett rám, majd nehézkesen kibökött egy rövidke mondatot.

– Mindjárt jövök – motyogta, majd bemászott a szobája ablakán.

Meglepődve pislogtam arra a pontra, ahol nemrég állt, és egyszerűen nem tudtam gondolkozásra bírni az agyam, de annyira lesokkolt, hogy a kedvenc szomszédom, aki egyben a legjobb barátom történetesen Pókember.

Néhány perc múlva, immár rendes ruhában Peter kimászott az ablakon, és leült velem szembe, az egyik lépcsőfokra. Néhány másodpercig néma csendben ültünk, majd végül én szólaltam meg.

– Mióta van... ez? – kérdeztem.

– Kábé fél éve.

– És... mikor azt mondtad, hogy gyakornoki melód van Starknál, akkor azalatt a szuperhősködést értetted?

– Hát... Olyasmi. Mármint csak egyszer voltam küldetésen.

– Hol?

– Lipcsében, a reptéren.

– Ó... Értem.

– Kérlek, ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Neked se kellett volna megtudnod...

– Ne félj! Tudod, hogy én bármilyen titkot megtartok. Tőlem senki nem tudja meg, hogy te vagy Pókember – mosolyogtam rá, majd átültem mellé a lépcsőre, és megöleltem. Óvatosan, szép lassan ő is viszonozta.

– Kö-köszönöm, T/N – mondta halkan.

– Semmiség. Elvégre te vagy a legjobb barátom.

– És mi van, ha... én többet szeretnék? – bontakozott ki az ölelésemből, mire meglepve néztem rá. – Jó. Tudod mit? Nem mondtam semmit. Most hagylak. Még házit kell írnom – állt fel mellőlem, de én elkaptam a kezét, majd felpattantam a helyemről.

– Mi lenne, ha holnap este elmennénk moziba? Megéheztem az ottani kajára – mosolyogtam, mire elnevette magát.

– Nekem jó – bólintott, én pedig egy puszit nyomtam az arcára és visszamásztam a szobámba.