Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🔌Vízió #3🔌🎄

T/N = te neved

– T/N, mi ez a sok holmi? – kérdezte Vízió, ahogy meglátta a dobozokat a nappaliban.

– Ezek, kérlek szépen karácsonyi dekorációk – vigyorogtam rá, de ő még mindig értetlenül nézett rám. – Tudod mi a karácsony, ugye?

– Igen. Már utána olvastam. De nem igazán értem a lényegét.

– Tényleg? Pedig egyszerű. A karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor megajándékozzuk a szeretteinket, együtt vagyunk, még olyan rokonokkal is találkozunk, akikkel év közben nem tudunk. Van egy nagy vacsora, filmezünk meg minden. De, előtte még feldíszítjük a házat, sütit sütünk...

– Ó... Köszönöm, hogy elmondtad – ült le a kanapéra.

– Ne, még ne köszönj, semmit. Gyere, segíts nekem az előkészülni az ünnepekre és akkor még jobban érteni fogod a karácsonyt.

– Rendben. Úgysincs más dolgom – mosolyodott el és nem tudta, mihez kezdjen, ezért megöleltem, ő pedig néhány pillanat múlva viszonozta. – És mi lesz az első? – engedett el néhány pillanat múlva.

– Hát... Mivel a többiek elmentek bevetésere és Tony szeretné, ha fel lenne díszítve a hely, mire hazaérnek, kezdhetnénk azzal, hogy kidekoráljuk a nappalit.

– Rendben.

Kapcsoltam egy karácsonyi zenés lejátszási listát, majd Vízióval elkezdtünk kipakolni a dobozokból különböző girlandokat, égősorokat, figurákat és egyéb díszeket.

Miközben a dekorációkat tettük fel, vagy esetleg Vízió tartotta nekem a létrát, történeteket meséltem a gyerekkorombeli karácsonyokról.

Estére a nappali készen is lett, így kifáradva huppantam le a kanapéra.

– Minden rendben? – kérdezte Vízió.

– Persze, csak én nem aksival működök, mint egyesek, és elfáradtam a díszítésben.

– Én sem akkumulátorral működök.

– Tudom, csak vicceltem. Gyere, csinálok forrócsokit.

– De... Én nem ihatok. Enni ehetek, de a folyadék annyira nem...

– Tudom. Csak megmutatom, hogy kell, arra az esetre, ha valakinek örömet akarnál vele szerezni – kacsintottam, majd felpattantam és magammal vonszoltam az androidot a konyhába.

Time skip, mert Vízió belegabalyodik az égősorba...

Néhány nappal ezután a többiek még mindig sehol sem voltak. Ez pedig nagyon elszomorított, tekintve, hogy ez lesz az első karácsonyom a bátyám, Tony nélkül.

Mindenesetre igyekeztem leplezni a kedvetlenségemet, ugyanis Vízión láttam, mennyire várja a karácsonyt. Nem akartam lelombozni. Szenteste ünnepi zenét kapcsoltam és ketten díszítgettük a fát, amit néhány nappal ezelőtt vettünk meg. Nem volt olyan nagy, mint amiket Tony szokott venni, hanem olyan... normális méretű.

– T/N, minden rendben? – kérdezte Vízió, miközben én a létrán állva akasztgattam fel a díszeket, ő pedig ugyan ezt, csak létra nélkül.

– Persze, csak hiányzik a csapat. Fura lesz, hogy évek óta most fogok először nélkülük karácsonyozni – mondtam halkan.

– De nem vagy egyedül. Én veled vagyok – mosolygott rám.

– Tudom és köszönöm – húzódott mosolyra a szám.

Ahogy kész lett a fa dekorálása, megfürödtem, majd Vízióval leültünk a nappaliba, a művünkben gyönyörködni.

– Nagyon jó munkát végeztünk – mosolygott, miközben a villogó fényeket figyeltük.

– Igen. Biztos, hogy a többieknek is tetszeni fog – hajtottam a fejem a vállára.

– T/N, már meg akartam kérdezni. Mi az a növény a plafonon?

– Az? – mosolyodtam el. – Az egy fagyöngy. A hagyomány szerint, azok, akik alatta vannak, meg kell csókolniuk egymást. De, ha nem szeretnéd, nem muszáj.

– De. Szeretném – mosolyodott el, én pedig nagyon boldogan megcsókoltam.