Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🏹Clint #11🏹

T/N = te neved

Az éjszaka kellős közepén arra ébredtem, hogy piszok éhes vagyok. Ez már csak azért is volt fura, mert vacsorára elég sokat ettem.

Ahogy felültem, észrevettem, hogy Clint nem fekszik mellettem. Sóhajtva másztam ki a meleg takaróm alól, mire rögtön kirázott a hideg. A Központnak hiába van remek fűtése, most valami, oknál fogva nem volt bekapcsolva.

Dideregve mentem le a konyhába, és a hűtőben kutakodtam a tegnapi, mexikói kajám után.

– Ha valaki, megette, én esküszöm... – morogtam.

– Miről van szó? – hallottam meg Clint hangját.

Ijedten összerezzentem, majd körbetekintgettem, de nem láttam senkit.

– Idefent! – szólalt meg ismét.

Felpillantottam, és meglepődve pislogtam a falra szerelt konyhaszekrényekre, ugyanis Clint azoknak a tetején feküdt.

– Clint, szívem! Mit keresel ott? – csodálkoztam.

– Nem tudtam aludni – ült fel óvatosan, nehogy lefejelje a plafont –, és felkelteni se akartalak, így kihoztam ide egy párnát, meg egy takarót.

– Szóval készítettél egy fészket.

– Ez nem fészek! – tettetett duzzogást.

– Jó, bocsi. Ugye nem etted meg a mexikói kajámat?

– Nem. Amúgy is, direkt a hűtő fiókjába tetted, nehogy a többiek megtalálják.

Kihúztam a fiókot, és a kajám valóbam ott volt. Kivettem a hűtőből, becsuktam az ajtót, majd előszedtem két tányért.

– Azt hittem nem osztozol, ha ennivalóról van szó – jegyezte meg a fent kuksoló íjász.

– De veled igen – mosolyogtam. – Csak ahhoz le kell majd jönnöd a kis fészkedből.

Clint apró mosollyal az arcán megforgatta a szemét, és amíg a plusz vacsoránk a mikróban melegedett, odafent ücsörgött, és csak akkor ugrott le, egy macska csendességével, mikor mind a két tányérnyi mexikói kaja gőzölögve várta, hogy elfogyasszuk.

Leültünk a kanapéra szorosan egymás mellé, majd csendesen merengve kezdtünk el enni.

Miután mindkettőnk tányérja üres lett, az evőeszközökkel együtt betettük a mosogatósba, és Clint leszedte a párnáját és a takarót a konyhaszekrényről, végre elindultunk vissza, a szobánkba, egy jól megérdemelt szundira.

Az ember azt hihetné, hogy Clint Barton, a nagy Sólyomszem, aki sose téveszt célt, nem szeret összebújni. Ez elég nagy tévedés. Ugyanis ahogy lefeküdtünk, szorosan magához húzott, így én a mellkasára hajtottam a fejem.

– Szeretlek Clint – motyogtam álmosan.

– Én is téged, T/N – puszilta meg a fejem búbját.