⚠️Ebben a verzióban Pietro a Polgárháborúban is szerepel
T/N = te neved
V/N = vezetékneved
K/N = karakter név(oda képzelheted az OC-d nevét is)Új voltam a Marvelnél. A mai volt az első napom náluk. A forgatás kezdete előtt jóval korábban érkeztem, de a pihenő helyiségünkben már többen is ott voltak. Félénken bemutatkoztam nekik, aztán szép lassan feloldódtam, és vidáman beszélgettem a többiekkel.
– Képzeld, ugye Paul egy ideig személyesen nem is szerepelt, csak bejött egy háromnegyed órára, mert felvegye a szöveget és kész. Aztán, amikor kiderült, hogy az Ultron korában szerepelni fog, kiakadt, hogy ténylegesen csinálnia kell valamit – mesélte nevetve Robert.
Ekkor nyílt az ajtó, és Paul Bettany lépett be, au egyetlen új kollégám, akinek még nem mutatkoztam be.
– Megint rajtam nevettek? – kérdezte, miközben mosolyogva csóválta a fejét, és feltette a kabátját a fogasra.
– Nem, csak T/N-t avatjuk be az eddigi dolgokba – vont vállat Aaron.
– Szia, T/N V/N vagyok – pattantam fel a fotelból, hogy bemutatkozzak. – Én játszom az új karaktert, K/N-t. Tudod, az angyalt.
Paul egy ideig összevont szemöldökkel gondolkozott, majd újból megszólalt.
– Ezek után nem biztos, hogy szükséges bemutatkoznom, de Paul Bettany vagyok. És bocs, hogy ezt mondom, de így hirtelen nem ugrik be a szövegkönyvből K/N neve.
– Akkor jobb, ha összeszeded az emlékeidet, mert Vízió szájából nem egyszer hangzik el. Ugyanis K/N lesz a szerelme – jegyezte meg bújkáló mosollyal Elizabeth.
– Hát persze! Már eszembe jutott! – csapott a homlokára, majd leült az egyetlen üres helyre, egy székre az asztalnál.
– Hát, öregszel – vont vállat Robert, mire elnevettük magunkat.
– Mondod te, aki a legidősebb vagy közöttünk – vágott vissza mosolyogva Paul, mire még jobban nevetni kezdtünk.
Time skip, mert péntek óta depressziós vagyok a WandaVision 8.epizódjától ╥﹏╥ …
Néhány hónap múlva...
Már jó ideje forgattuk a Polgárháborút. Ma épp K/N és Vízió egyik legaranyosabb közös jelenetét forgattuk – igen, szökőévente ez is belefér a Marvelnek.
– Mondd, Vízió! Szerinted jól tesszük, hogy itt tartjuk Wandát? – pillantottam az elmaszkírozott Paulra, miközben a díszlet ágyon ültem.
– Elképesztő, hogy még ilyenkor is másokat helyezel magad elé – mosolygott, majd leült mellém.
– De most komolyan! Nem érzem helyesnek, és hidd el, tudom, mi a jó és mi nem.
– Nem kell félned – karolta át a vállam, és magához húzott. – Minden meg fog oldódni.
– És ennyi! – kiáltotta a rendező, a kamerákat kikapcsolták, én pedig felálltam az ágyról, hogy a pihenőbe menyjek.
– T/N, várj! – kapta el a kezem Paul.
– Tessék? – pillantottam fel rá mosolyogva.
– Csak annyit akartam, hogy nagyon ügyes voltál.
– Köszi. Ezt nagyon jó hallani – ismertem el.
– Mi lenne, ha ma elmehetnénk valahová forgatás után? Feltéve, hogy nem végzünk későn.
– Jól hangzik. Alig várom – húzódott még szélesebb mosolyra a szám.
YOU ARE READING
Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]
FanfictionA borító ugyanaz, amit @fragmexnts készített, csak én magam adtam hozzá a római kettest. SHIPPEKET TOVÁBBRA SE ÍROK. VISZONT PARENTAL(valamelyik bosszúálló szülő lesz)ONESHOTOKAT KÉRHETTEK, IRONDAD AND SPIDERSONT IS. Akikről olvashattok/kérhettek:...