fanni_29 könyvében is megtalálható ez a fejezet ❤️😊
T/N = te neved
Végre elérkezett a nyári szünet, ami egyet jelentett azzal, hogy több időt tölthetek apával. Iskola időben a tanulás miatt sokáig ébren kellett lennem, ezért nem értem rá vele, vagy a csapat többi tagjával lenni, és ez piszkosul bántott.
Ezért reggel eldöntöttem, hogy az egész napot apával töltöm. Ahogy leértem a konyhába, odasettenkedtem apához – aki pont nekem háttal állva várta, hogy a kávét megfőzze a gép – és szorosan megöleltem.
– Te jó ég! T/N! Mi jutott eszedbe? – bontakozott ki az ölelésemből a nagy ijedtsége után és felém fordult.
– Már ennyire tudtad, hogy én jövök? – kérdeztem, kicsit elkomorodva a leszidástól
– Igen. Kértem már, hogy ne csináld. Nem szeretnélek még véletlen se bántani.
– Tudom, csak... mivel a suli miatt nem annyira értem rá veled lenni egy kicsit, esetleg a mai napot együtt tölthetnénk.
– Ez remek ötlet – mosolyodott el halványan. – Esetleg kezdetnek bemehetnénk a városba fagyizni egyet. Mit szólsz?
– Tökéletes – vigyorodtam el.
Reggeli után apa azt találta ki, hogy motorral menjünk be a városba, de elég sokáig ellenkezzem, mondván, hogy utálom a motorokat, így apa inkább elkérte Tony egyik kevésbé feltűnő kocsiját.
A fagyizótól kicsit messzebb parkoltunk le, így ki tudtuk élvezni a jó időt azzal, hogy sétálunk egy kicsit.
– Apa, minden oké? Olyan elveszettnek tűnsz – jegyzetem meg.
– Ne aggódj, nincs semmi baj. Igazából csak azon gondolkoztam, hogy... mennyi minden változott a negyvenes évek óta.
– Ezt most milyen értelemben mondod?
– Természetesen jóban. Az első világháború végébe születtem bele és részt vettem a másodikban. A két háború leamortizálta az országot. Olyan alapvető dolgokért kellett az élelmiszerjegy, mint a liszt. Amerika sokat fejlődött azóta, és ez jó. Több betegséget lehet gyógyítani, jobbak a körülmények... igaz, a negyvenes években éltem, de nem hiányzik annyira. Persze, ott is voltak jó dolgok, de jobban szeretem a huszonegyedik századot. Elvégre itt vagy te – mosolygott le rám.
A fagyizónál apa csak egy csoki fagyit kért, amíg én karamellát és pisztáciát.
– Ugye tudod, hogy te is kérhettél volna bármilyet? – kérdeztem, miközben leültünk az egyik asztalkához.
– Tudom, csak... még azért szoknom kell ezt az egészet. Megelégszek egyelőre ezzel – mosolygott.
– Jaj ne – motyogtam, lehajtottam a fejem és még a kezemmel is takartam az arcom.
– Mi az? – kérdezte.
– Azok az iskolatársaim. Mindenki utálja őket.
Sajnálatos módon észrevettek minket és rögtön beszélgetni kezdtek pont olyan hangerővel, hogy mi is meghalljuk.
– Na, itt van T/N is. Nem tudom megérteni, hogy bírja ilyen szülő mellett, mint a Tél Katonája. A fickó egy hidegvérű gyilkos. Nem is tudom, hogy juthatott odáig, hogy örökbefogadjon valakit.
– Ja. Én T/N helyében biztos elszöknék, vagy az ablakon is kiugranék. Nem is értem, miért kötődik ennyire egy gyilkoshoz. Lehet majd előbb-utóbb együtt öldökölnek. Én legszívesebben mindkettőt lecsukatnám.
– T/N, ideje lenne hazamennünk. Most jut eszembe, hogy Steve-vel kell edzenem – motyogta apa, majd fel is állt.
Az út hazafelé nagyon csendesen telt. Szomorú voltam, hogy így beszéltek róla, de fogalmam se volt, hogy kéne megvigasztalnom.
Amint leparkoltunk a garázsba, ő szó nélkül bement a házba. Sóhajtva követtem őt és volt egy olyan érzésem, hogy apa már a szobájában van.
– T/N, mi történt Buckyval? Megkérdeztem, megyünk-e futni, de ő nem mondott semmit.
– Voltunk fagyizni és néhány iskolatársam elég csúnyákat mondtak róla. És most nem tudom, mit csináljak...
– Valahogy mutasd meg neki, mennyire szereted őt. Ez biztos fel fogja vidítani.
– De mit csináljak? Félek, hogy csak még jobban elszomorítanám.
– Te olyat nem tudsz tenni. A kislánya vagy. Boldoggá teszed – mosolygott rám. – Most viszont megyek, megkeresem Samet, hogy ne egyedül kelljen futnom.
– Rendben – bólogattam, majd miután Steve elindult az edzőterem felé, én a konyhába mentem. A tálból kivettem egy csomó gyümit, amelyiket kellett, megpucoltam és nekiláttam a gyümölcssalátának.
– Szia, kicsi, mit csinálsz? – jött oda Tony.
– Apának gyümölcssalátát. Elég szomorú, és emlékszek, mennyire ízlett neki múltkor.
– Mi baja?
– Csak néhány iskolatársam csúnyákat mondott róla.
– Aha. Akkor szerintem most hagylak.
Miután Tony lelépett, igyekeztem a lehető leggyorsabban elkészülni. Feldaraboltam a nagyobb gyümölcsöket, tettem mézet is a salátához, aztán egy kis kavargatás után tettem a tálba két kanalat és elindultam az emeletre, apa szobájához.
Bekopogtam, de válasz nem érkezett. Óvatosan benyitottam. Apa az ágyán ült összegömbölyödve és csendesen sírt. Azt hittem megszakad a szívem, amiért így kellett látnom.
– Apa... - szólaltam meg halkan, mire felém pillantott. – Hoztam neked gyümölcssalátát – mondtam, mire halványan elmosolyodott.
– Köszönöm, de most nem kérek...
– Ugyan, csak kóstold meg. Tudom, hogy ilyenkor rosszkedvű vagy, de... csak kettőnknek csináltam.
– Jól van, gyere – intett én pedig sietve leültem mellé.
– Apu, ne is törődj azzal, amit ők mondtak. A suliban mindenki utálja őket. Egyébként pedig, én tudom, milyen jó apa vagy. Ezalatt a két év alatt bizonyítottad.
– Köszönöm. Nálad jobb kislányt nem is kívánhatnék – ölelt meg.
– Nem is vagyok kicsi – csóváltam a fejem nevetve.
– Tudom, és bár nem láttalak apróságként, mindig a kislányom leszel – puszilta meg a homlokom.
YOU ARE READING
Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]
FanfictionA borító ugyanaz, amit @fragmexnts készített, csak én magam adtam hozzá a római kettest. SHIPPEKET TOVÁBBRA SE ÍROK. VISZONT PARENTAL(valamelyik bosszúálló szülő lesz)ONESHOTOKAT KÉRHETTEK, IRONDAD AND SPIDERSONT IS. Akikről olvashattok/kérhettek:...