Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

💙Pietro #4💙Highschool AU Part II.

fanni_29 kérésére itt a befejezés 💙

T/N = te neved

A téli szünet óta hónapok teltek el. Már a nyári szünet előtti utolsó nap is elérkezett.

Persze már egyik tanár se tanított, csak filmet néztünk, vagy kiengedtek minket az udvarra.

Mióta Pietróval és barátaival töltöttem az időmet, a bátyámmal nem is nagyon beszéltem. Sőt, még a karácsonyt se töltöttem otthon, hanem még Szenteste elmentem az ikrekhez.

A suliban olykor-olykor összefutottam a testvéremmel, de sose szóltunk egymáshoz. De, mióta Pietróval együtt vagyunk, és vannak barátaim, már senki nem piszkál. Így jóval könnyebb, elviselni... úgy mindent. Mivel jól érzem magamat a suliban, az otthonlét is jobb egy fokkal.

Mint mondtam, a mai a nyári szünet előtti utolsó nap. Éppen a lelátókon ültünk és a nyári terveinket vitattuk.

– Egyszer muszáj lesz összefutnunk a nyáron – mondta Tony. – Apának van nyaralója egy tónál. Megszerzem tőle a kulcsot és ott elszórakozhatnánk.

– Az nagyon jó lenne – mosolyogtam.

– Addig majd felváltva lakhatsz, valamelyikünknél – mosolygott Clint. – Csak ne nálam, mert áll a bál.

– Srácok, nem csövi vagyok – nevettem. – Megleszek.

– T/N, beszélhetünk? – hallottam meg a bátyám hangját a lelátók tövéből. Megfordultam és egy ideig csendben néztem rá, közben a többiek felpattantak, hogy szükség esetén megvédhessenek.

– Erre semmi szükség – mosolyogtam rájuk, majd nyomtam egy puszit Pietro arcára. – Megyek – siettem le a lelátón.

Brockkal egy ideig némán sétáltunk a futópályán, majd megszólalt.

– Emlékszel, amikor te tizenegy voltál, én tizenkettő?

– Anyáék akkor váltak. De miért?

– Egyszer, mikor veszekedtek, sírva szaladtál be hozzám. Én megölelgettelek és megpusziltam a homlokod, aztán azt ígértem, minden rendben lesz. Így kellett volna viselkednem veled, amikor visszajöttél ide. Csak... még mindig fájt, hogy te mentél anyával és... hogy meghalt. Sajnálom. Egyébként én mondtam Pierce-éknek, hogy ne bántsanak téged. Meg néha feléd néztem, nehogy a barátaid valami olyat tegyenek. Tudom, hogy idő kell, amíg megbocsátasz, de... – Nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, mert szorosan megöleltem.

– Megbocsátok. De csak akkor, ha eltűröd a barátaimat.

– Úgy lesz. Most megyek, nincs több órám. Próbálok beszélni apával, hogy ne legyen olyan izé veled.

– Köszi.

Ezután visszamentem a többiekhez, akik rögtön kérdezősködtek, de én csak odabújtam Pietróhoz, és annyit mondtam:

– Kibékültünk.