Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🔌Vízió #4🔌🎄

Imádom az ötletedet, fanni_29 ☺️❤️

T/N = te neved

Mikor a téli szünet egyik napján, egy elég húzós szakításból hazaértem a központba, tudtam, hogy számomra az ünnepeknek annyi.

Az előtérben csak ledobtam a kabátomat és a sapkámat, majd könnyes szemmel mentem be, majd igyekeztem a lehető leggyorsabban elérni a lépcsőt, de azzal nem számoltam, hogy valaki tartózkodik a nappaliban.

– Szép napot T/N! – köszönt halványan elmosolyodva Vízió.

– Volt már jobb is – motyogtam.

– Mi a baj? – érdeklődött az android, mire eltört bennem valami, és sírva fakadtam. Annyira nem tudtam mihez kezdeni magammal, hogy szorosan megöleltem Víziót, aki először meglepődött a mozdulattól, de óvatosan viszonozta.

– Bo-bocsánat. Nem akartam... nem akartam így kifakadni – hüppögtem.

– Semmi baj. Tudok segíteni?

– Nem hinném. De azért köszönöm. Ha a többiek keresnek, megmondanád nekik, hogy most nem vagyok beszélgetős hangulatban? – kérdeztem, és elengedtem, majd készültem felfelé.

– Persze – simította meg a hajam, majd hagyta, hogy felmenjek.

~Vízió

Miközben T/N felvonult a szobájába, aggódva néztem utána.

Hamarosan a többiek is megérkeztek az edzőteremből.

– T/N hazaért már? – kérdezte Steve.

– Igen, és jelenleg senkit nem akar látni – mondtam.

– Kár. Pedig ilyenkor már el szokta kezdeni a mézeskalácsot, meg a karácsonyi ebédet – biggyesztette le a száját Tony.

– Érzéketlen vagy, tudod? – jegyezte meg Barton.

Time skip, mert Vízió elképesztő mértékű kupit csinál a konyhában, amikor sütni próbál... 

~T/N

Ezalatta néhány nap alatt csak a fürdőszobámba mentem ki, meg éjszaka a konyhába, enni. De ezeket leszámítva csak a szobámban ültem.

Azonban, mivel ma elérkezett Szenteste napja, elhatároztam, hogy végre előbújok a kis kuckómból, elvégre holnap karácsony, és kaja, süti még sehol.

Már éppen rávettem magam, hogy lemenjek a földszintre, amikor igen nagy hangzavar ütötte meg a fülem. Szemöldök ráncolva álltam fel az ágyamról, majd lopakodtam le a nappaliba.

A lépcső aljából megláttam a zaj okozóját. Vízió volt az, tetőtől talpig lisztesen. Muszáj volt elnevettem magam, olyan vicces látvány volt.

– Ó, szervusz T/N – fordult felém az android.

– Te mit csinálsz? – csóváltam a fejem mosolyogva.

– Tudtam, hogy szomorú vagy, és a többiek aggódtak, hogy nem lesz holnapra semmi az ebédből. Gondoltam leveszem ezt a terhet a válladról. A mézeskaláccsal akartam kezdeni, de... ez történt.

– Jaj, te – mentem oda hozzá, nem érdekelt, milyen lisztes, és megöleltem. – Köszönöm.

– Semmiség.

– Gyere, segítek neked a sütivel és az ebéddel – engedtem el, majd igyekeztem eltakarítani a romokat.

Time skip, mert Vízió Halloweenkor mindenkit azzal ijesztget, hogy átmegy a falon...

Tegnap Vízióval jól elszórakoztunk. Kiderült, annyira nem is reménytelen, csak segítség kell neki.

– T/N, az ebéd nagyon finom lett – jegyezte meg Tony.

– Vízió érdeme – mosolyogtam. Erre a többiek csak meredten néztek a tányérokra. A milliárdos még bele is köpte a szalvétájába a falatot. – Na, ez bunkóság! Egyébként is, segítettem. Ne piszkáljátok szegényt! Nem reménytelen.