Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

▪️Jeremy Renner #3▪️

T/N = te neved

Jeremyvel már néhány hónapja együtt vagyunk. Pár hete elkezdtek forgatni, és mivel eléggé hiányoltam, úgy döntöttem, meglepem. Sütöttem egy csomó muffint, és el is indultam a stúdió felé, ugyanis direkt megkérdeztem, hogy szabadtéri, vagy benti forgatásuk lesz-e.

Kicsit nehezebb volt bejutnom, mint gondoltam, de sikerült megoldanom. Épp akkor szólalt meg a forgatás szünetét jelző csengő. Odasettenkedtem Jeremy háta mögé, lábujjhegyre álltam, és...

– Bu! – suttogtam a fülébe, mire ő ijedten ugrott egy méterrel arrébb.

– T/N, te mit keresel itt? – kérdezte meglepve, majd nyomott egy puszit a számra.

– Meglepi! – vigyorogtam, majd átnyújtottam neki a tányérnyi muffint. – Nem tudtam, hányan vagytok bent, ezért bocsi, ha kevesebb van, mint kéne.

– Édes vagy, köszönjük – puszilta meg a homlokom. – Hahó, emberek! Jött egy kis nasi!

Mindenki körénk sereglett, majd Scarlett – azon kevesek egyike, akivel már személyesen találkoztam Jeremy barátai közül – meg is ölelt.

– Ez aztán meglepetés – mondta.

– Én meg főleg nem tudtam róla – ismerte be Jeremy, majd átkarolta a vállam.

– Te, hát ez a muffin valami elképesztő – szólalt meg Robert is.

– Köszi. Örülök, hogy ízlik. Majd máskor is hozok. Csak most meg akartam lepni az íjászomat, mert már hiányoltam.

– Esküszöm, olyan édesek vagytok – vigyorgott ránk Elizabeth.

– T/N, én ma már végeztem, szóval, ha gondolod mehetünk – mondta Jeremy.

– Tényleg? Máris? Végül is felőlem mehetünk.

– Rendben, csak még átöltözök. Jó, ha kint találkozunk?

– Igen. Vegyetek még nyugodtan sütit. Annyira nem sietek, mert Jeremy igen komótosan szokott átöltözni.

– Tudtuk, hogy imádnivaló vagy, de hogy ennyire – nevetett Sebastian. – Jeremy megállás nélkül rólad áradozik. Hogy milyen szép, aranyos és önzetlen vagy.

– Hű... köszi – vörösödtem el. Jeremytől már megszoktam, de hogy más elbeszéléséből halljam...

Pár pillanat múlva kiürült a tányér, elköszöntem tőlük, és kiléptem az épületből. Jeremy már odakint ácsorgott és várt engem.

– Bocsi, ugye nem vártál sokat? – kérdeztem.

– Dehogy. Köszönöm, hogy eljöttél ide, meglepni. Bár nem mondom, majdnem szívrohamot kaptam – nevette el magát.

– Nem hagyhattam ki – mosolyogtam. – Szeretlek.

– Én is téged. Nálad jobb barátnőt nem is kívánhatnék.