𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

11. Fejezet

§Elizabeth§

Nem tudtam, hogy hány óra van, nem tudtam, hogy mikor kezdődik a tanítás, nem tudtam, hogy mi lesz az első órám, nem tudtam, hogy hol vannak a barátaim, nem tudtam, hogy hol is vagyok pontosan, de azt tudtam, hogy Sirius Blacken fekszek...

Pompázatos! 

Ott feküdtem rajta, a fejem a mellkasán, a kezem pedig a fejem mellett. Nem tudom, de valahogy, valaki, valamikor betakart, egy finom puha takaróval.

Nagyot sóhajtottam, és próbáltam úgy mocorogni, nehogy felkeltsem Mancsot, hiszen ő még mindig aludt. Lassan felnéztem Rá.

Mosolygott... Mosolyogva aludt... Aranyos volt. Egyik kezével szorosan szorított magához, mintha eltűnhetnék. Még sosem láttam így mosolyogni, ez a mosoly most teljesen más volt. Ugyanis az ajkán, nem volt sem hódító, sem pedig kaján vigyor, sokkal inkább egy nyugodt, melegséggel teli, mosoly volt. Le sem tagadhatnám, hogy szerelmes vagyok belé.

Felemeltem mellkasáról a kezem és megsimítottam arcát. Puha volt, nagyon puha és selymes volt a bőre. Lehunytam a szemem, de a tenyerem nem vettem le az arcáról. Beszívtam a mentás illatát,majd belefúrtam a fejem a mellkasába. Nem akartam még felkelni, most valahogy nem érdekelt az idő, a tanulás, mert most csak egy valami érdekelt, vagyis inkább egy valaki. A kezemet visszahúztam a fejem mellé.

Már nem akartam megkérdőjelezni, hogy "Miért ő? Miért belé?" inkább csak élvezni szerettem volna, amíg lehet, hiszen ahogy meg fogja tudni, azon túl nem fog velem így viselkedni. Mondhatnánk azt, hogy ez a vihar előtti csend? Nem nem mondhatjuk azt, hiszen ez most sokkal, de sokkal kiszámíthatatlanabb mint egy vihar. És hogy mi a leg kiszámíthatatlanabb az egész világon? A szerelem... Nem tudod, miértjét, nem tudod a célját, nem tudod a sorsát, és azt se tudod, hogy mégis mi a francot csinál veled. Olyan mint egy hatalmas, koromfekete, köd... Csak tapogatózni lehet benne.

Még sokat gondolkoztam ilyesmi gondolatokon, miközben Sirius Black mellkasán pihentem.

Olyan nyugodt volt, olyan aranyos volt... Haj, olyan nehéz így! Sajnos számítanom kell, hogy egyszer nagyon meg fogom bánni, hogy nem szerettem ki belőle. Ugyanis a sármos Sirius Black-ért mindenki odavan. Mindenki szívesen látna maga mellett, egy olyan fiút mint ő. Nem mondhatom, hogy nem vettem észre, ahogy tegnap a vacsorán mennyien megbámulták... Nyálcsorgatva, vágyakozva nézték őt a lányok. A legrosszabb benne, hogy ő is tisztában van ezzel, és nem fél csábítani. Ami pedig a leges legrosszabb, hogy én ezeket végig nézem, és végig is fogom nézni, hiszen Tekergő vagyok, vagy mi a szösz, nem tehetem meg, hogy beszólok, hiszen a legjobb barátja vagyok...

Túl fogom tenni magam rajta! Túl kell tennem magam rajta! Vagy legalább felkészülni, a csalódásokkal teli évekre. Hát éljen! 

Aztán ott van az is, ahogy tegnap James finoman utalgatott arra, hogy Siriusnak tetszik valaki. Mi van ha a csaj részéről is viszonzott? Mi lesz velem, hogyha majd járnak? Az orrom előtt, nekem pedig jó képet kell vágnom a boldogságukhoz, hiszen egy jó barátnak ez a dolga... Nem?

És ha annyira szeretik egymást, hogy együtt tervezik az életüket? Na akkor mit fogsz csinálni, drága Elizabeth Lupin?

Inkább figyelmen kívül hagytam ezeket a gondolatokat, hiszen nem akartam már reggel elrontani a napomat.

Sirius megmozdult. De nem csinált semmi többet annál, hogy még jobban magához szorított.

A tettére, mosolyogva bújtam hozzá mégközelebb-ha már lehetett volna.