𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

57. Fejezet

Nem igazán tudtam, hogy mit is tehetnék. A bennem fortyogó érzelmek kavalkádja, színes állatkertje, teljesen kiszipolyozta a maradék normális gondolatot is a fejemből. Első sorban haragot éreztem. Hogy képzelheti mind ezt? Életem első randevúja. Még izgultam is. Még szépen fel is öltöztem. Rákészültem... Erre mit tesz? Lazán besétál Madame Piddufoot kávézójába, leül az asztalunkhoz, kényelmesen elterpeszkedik, felteszi a lábát az asztallapjára, majd rágyújt a cigarretájára és... És ez nem igazságos. Nem vagy velem igazságos Sirius Black.

-Hogy tehetted? - szegeztem neki remegő hangon. Mancs lustán lepillantott rám és közben lepöcintett cigarettája végéről pár parázsló szemcsét. De nem szólalt meg.

-Hogy volt merszed, mindehez? Sirius?! - kiáltottam rá felemelve hangomat. A lusta, kifejezéstelen grimaszán megrándult egy izom és gunyorosan félrebillentette a fejét.

-Komolyan Beth? Komolyan? Brown? Az undok, stréber Brown? Karót nyelt tökkelütött. - mordult fel és beleszívott cigarettájába. Közben belerúgott a bakancsa elé kerülő kavicsok egyikébe.

-Az egy dolog, hogy Jamievel az elején beletrolkodtok a randevúnk első felébe... De az... De az, hogy lehet, hogy még James is értette a kérésemet, miszerint szeretnék kettesben lenni Julien-nel?!

-Nem tudom... De Brownnál unalmasabb alakkal ritkán találkozik az ember? Ki visz manapság egy lányt abba a rózsaszín giccsbe? - fintorodott el, mire arcomat elöntötte a düh vörössége.

-Nekem tetszett. - sziszegtem ökölbe szorult kezekkel és éreztem, hogy a képzeletbeli nyomásmérőm kisípol, mikor Mancs lesajnáló vigyorral csak ennyit mondott:

-Gondoltam.

-Parancsolsz?!

-Most meg mi bajod? - hőkölt hátra Mancs, de arcára volt írva, hogy mindent tud. Mindent. És direkt játszik ellenem. Direkt veszekedni akar. Ha harc, legyen harc Black.

-Hogy mi bajom? - kaptam levegő után mérgesen és kifújtam pár arcomba kunkorodó tincset és megragadva Mancs karját... Bár az erőviszonyok neki kedveztek, erősen magam felé fordítottam. - Hogy mi bajom? Egyszer... Egyszer az életemben... Egy fiú... Méghozzá egy elég kedves és helyes fiú... Felfigyel rám... Egyszer. Egyszer mondja nekem valaki azt, hogy gyönyörű vagyok. Egyszer hív el randira és életemben először úgy érzem, hogy én is lehetek szép... Hogy én is tudok olyan bűbájos lenni, mint Dorcas, vagy Lily... Egyszer... Egyetlen, egyszer... Megtörténik ez... - a keserűség szinte mart belülről. Mint egy erős vegyszer. Torkom és szemem pedig szinte csípett, égetően. - Elhív randizni. És a "Nagy-Sirius Black" unatkozik... És mi az első amit szétrombolhatsz? Hát persze, hogy ez... Hát persze, hogy az én boldogságom... Hát persze, hogy az én...

-Elég lehangoló vagy Lupin. Komolyan egy ilyen lüke kell ahhoz, hogy szépnek érezd magadat? - vágott a szavamba Mancs fintorogva. - Ez azért kemény, Bogaram. Most azt próbálod mondani... Hogy Brown... A hülye, szemüveges, dísz-könyv-moj... Az a disznó... Az kell a boldogságodhoz? - csattant fel, én pedig dühösen meredtem fel rá.

-És ha azt?

-Akkor eléggé szenya vagy. És én? Holdas? James? - mordult fel megvetően.

-De ti a barátaim vagytok. Nekem szerelem kell. - fakadtam ki, mire kirántotta karját, szorításomból. - És Julien nem hülye, nem is disznó és nem is könyv-moj! - tettem hozzá mérgesen.

-Hát persze. - horkantott fel Mancs gúnytól csöpögő hangon. - Gratulálok Lupin, hogy magadhoz méltó barmot találtál.

-Parancsolsz? - képedtem el, majd összepréselt ajkakkal meredtem fel rá. - Vegyél vissza az arcodból. Most! Gonosz vagy és önző. Nem csak körülötted forog a világ, Sirius. Miattad... Miattad megy minden tönkre. Julien hozzám sem szólt többet! - töröltem le erőszakosan kicsorduló könnyeimet. Mancs pedig ökölbe szorítva kezeit, szűkítette össze szemét. - Lehet, hogy te mindenkit megkaphatsz... Neked minden ujjadra két lány jut... Mindenki utánad fordul a folyosón, mert te vagy a híres Sirius Black... De én... És én? Sosem fogod tudni, milyen érzés az, mikor tisztában vagy vele, hogy eltörpülsz a barátaid mellett. Mert te mindig elől jársz, a rivaldafényben. Képzeld. Rám... Rám sem néznek a fiúk! Oké? Felfogtad? Felfogtad, hogy milyen gonosz vagy most velem? - kiabáltam és hiába próbáltam visszatartani, könnyeim egy idő után szeplős arcomra potyogtak.