𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

124. Fejezet

-Tűnj el innen Elizabeth. - förmedt rám Marlene. Arca kipirult a dühtől és a hűvös, november végi időjárástól. - Kicsi vagy te a háborúhoz, inkább menj haza mert-...

-De segítenem kell Marley. - susogtam győzködve és felzárkóztam mögé. - Azt mondta Dumbledore, hogy minden erőre szükség van és-...

-Azt mondtam, hogy tűnj el. - fordult hirtelen szembe velem Marlene. Összerezzentem villámokat szóró tekintetétől. - Ha Black megtudja, hogy itt vagy.

-Hol máshol lennék? - kérdeztem és összefontam magam előtt a karjaimat, miközben fogaim összekoccantak. Gyomrom összezsugorodott. De nem a jóféleképpen Marlene tekintetétől. Úgy nézett le rám. Lesajnálóan... Szánalommal...

-Mondjuk otthon? Nézd Lupin. Itt a nehezünkre vagy csak. - súgta felém végül halkan sóhajtva és kihasználva a Roxmortsi utca sötét zsákutcáját belökött és utánamlépett.

-Te nem érted Marlene... Nekem tényleg segítenem kell... Végre én is tehetek valamit és-... - magyaráztam neki kétségbeesetten, Marley pedig közben utoljára körbe nézett a kihalt utcán és végül utánam lépett a sötét zsákutcába. Valami boltnak a hátsó ajtaja nyílt oda. Megrakott szemetesládák mellett álltunk. És Marlene egyre dühösebbnek és türelmetlenebbnek tűnt.

-Aki itt nem ért valamit, az te vagy Lupin. - sziszegte halkan nekem. - Nem tehetsz te már értünk semmit. Nem tudsz párbajozni. Túl pici vagy. Túl aranyos. Túl angyali, hogy párbajozz nagy, gonosz halálfalókkal.

-Marlene. - szóltam rá halkan és szemem megtelt könnyekkel a gúnyos hangsúlytól.

-Igen? Mit akarsz mondani? Hogy felnőttél? Hogy most, hogy gyerekeid vannak, már meg tudsz védeni bárkit is? - förmedt rám halkan. Fájtak a szavai. És megremegő ajkakkal hátráltam tőle egy lépést.

-Marlene... Nem vagy igazságos. - súgtam felé elcsukló hangon, de durván a szavamba vágott.

-Nem! Te nem vagy igazságos Liz! Itt életek forognak most kockán és örülnék, hogyha egyikünk idejét sem húznád. Lásd be, túl pici vagy ehhez. Túl gyermeki.

-De Sirius... - kezdtem ellenkezve. Ő is gyermeki... Ő is éretlen... De ő mégis harcolhat... Akkor én...

-Sirius... Sirius! Sirius egy őrült, ez nem újdonság. De ő legalább veszélyesen őrült. Ő meg tudja védeni magát. Tud párbajozni, nem mint egyesek. - kocogtatta meg halántékát Marlene fújtatva.

-Én is tudok párba-... - kezdtem elcsukló hangon, de nem tudtam folytatni. Marlene befogta a szájamat. A hideg tenyerét szorította arcomra és figyelmeztetően bámult le rám.

Valahol a főtér közelében hatalmas csattanás hallatszott. Aztán pedig annál is hangosabb kiáltás. Rekedt, dühös ordítás volt ez. Nem egészen emberi.

-Hallod ezt? Ezek halálfalók. - súgta nekem Marlene figyelmeztetően és elengedett. Remegve füleltem. Nem messze tőlünk újabb hang bődült fel. És kardsuhogásokra emlékeztető zajok töltötték be a messzi csendet. Párbajoztak. Elkezdődött.

-És Mancs... És Lils... - kezdtem akadozva. Ők már biztosan bent voltak a sűrűjében.

-Vigyáznak magukra. Ellenben veled. Most pedig húzz haza, legyél jó kislány Lupin és ülj meg egy helyben. - parancsolt rám felvillanó szemekkel Marlene és kihúzta pálcáját farzsebéből.

-É-én...

-Azt mondtam, hogy indulj. Most. - csattant rám. Egy pillanatig álltam szikrázó tekintetét, majd kibuggyanó könnyekkel lesütöttem a szememet. - Én is így gondoltam. Gyerünk. Amíg nem késő Lupin.