𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

64. Fejezet

§Sirius§

-Ez olyan szívás... Miért kell ennyire... - kereste a szavakat Ágas mellettem tehetetlen keseredéssel hangjában. Egyetértettem vele. Az Abszol Út alig egy év alatt kísértetiesen megváltozott. A legtöbb bolt zárva árválkodott, amelyik ki volt nyitva, ott percenként pislantott ki egy-egy sápadt arc a kiürült macskakövekre, támadókat lesve... Nagyon kevesen voltak... Régen akkora nagy tömeg volt, hogy még mi is Jamesszel könnyen elveszítettük egymást. Ehhez képest... Ha tíz emberrel találkoztunk eddig. Tavaly még mindenki nyüzsgött... Össze vissza kóborolt. Nézelődött mindenki. Ehhez képest aki egyáltalán kimerészkedett ide, sietve, céltudatosan vásárolta meg a kellő holmikat és már, szapora lépésekkel rohant is vissza a kijárat felé... Döbbenetes volt és hidegrázós.

-Na jó. Elegem van ebből a komorságból. - mordultam fel a cigarettám füstjét kifújva, mikor a harmadik, csuklyás, hamuszürke, rettegő alak sietett el mellettünk. - Még Dumbi is megmondta az évvégi beszédjében, hogy ilyenkor mindenre gyógymód a nevetés, a mosolygás... És...

-Te egyáltalán figyeltél? - röhögte el magát James, miközben ráérősen megtorpant a kviddics bolt kirakata előtt. Ezt is bezárták. Csak hétfőn és kedden tartják nyitva. Szar ügy.

-Dehogy. - nevettem vissza és a kirakat üvegébe nézve beletúrtam tincseimbe. - De Bethnek annyira tetszett, hogy azt fújta folyton, mikor elkomorodtunk az újságokon.

Sóhajtva igyekeztem nem Ágasra pislogni, aki fürkészve nézegetett rám... Ha bármit ki akart olvasni... Korábban kellett volna felkelnie.

-Bezony. A Lupinkáink is jó messze vannak. - csúsztatta végül zsebébe mancsait Ágas és szinkronban indultunk tovább.

-Kíváncsi vagyok, mit fog reagálni Holdsáp, mikor megtudja, hogy te lettél az iskolaelső. Hatalmas lúzer vagy. - löktem meg vigyorogva a karját, Ágas meg kinyújtva rám a nyelvét a járdaszegélyen egyensúlyozva, kezeit széttárva megvonta vállát.

-Lúzerség vagy nem, de Lilym lett a másik. Ez ha nem egy égi jel, akkor nem tudom mi.

-Evans sosem fog belédesni. - lomboztam le gonoszan.

-De Bethnek sem te vagy az esete. - James pedig lekicsinylő vigyorral vágott vissza. Éreztem, hogy forróság önti el az arcomat és még a szívem is tökre viccesnek találta, hogy meghatottan dobolni kezd valami elvetemült metál ütemet... Pedig a rockot jobban bírom. Nem tudtam gátat szabni az arcizmaimnak... Vagyis igazából előtte nem tudtam visszafogni magamat. Mások előtt olyan érzelemmentes tudtam lenni, hogy az kész. Durván.

-Kapd be Ágas. - vágtam rá, de hiába kaptam utána, James röhögve megiramodott. Én meg hülye lettem volna, nem utána rohanni.

Röhögésünktől zengett a néma, zord és kihalt Abszol út... Minden csuklyás utánunk fordult, a sápadt hölgyikék is megtorpantak... És szinte mindenki egy pillanatra megtorpant, felénk lesve, meghallva a nevetésünket.

Mikor végre beértem Ágast, nevetve ráugrottam és rácsimpaszkodva, összefonva lábaimat a derekán büszkén összeborzoltam szanaszét álló haját.

-Nem tudsz semmit a szerelmi életemről Ágas-Öcsi.

-Te se az enyémről Tapmancs-pajtás! Evansszal már elcsattant az első csókunk is. - büszkélkedett és közben lelökött a hátáról. Meg sem ártott a kis zuttyanás, fürgén pattantam fel a kemény kövekről és vigyorogva folytattam utunkat.

-Ja. Harmadikban, mikor úgy döntöttél, hogy vicces lesz megpuszikálni. Nem fáj az arcod? Mintha még mindig ott lenne az a piros tenyérnyom és...