𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

13. Fejezet

§Sirius§

Bethnek semmi súlya nem volt. Konkrétan olyan könnyű volt mint a pehely.

Miközben két kezemmel erősen tartottam a lábát, nehogy leessen a nyakamból, megiramodtam, mert a bolond gondnok, utánunk futott.

Futás közben éreztem, ahogy aprócska kezével beletúr a hajamba, majd kapaszkodót nem találva megfogja a fejemet. Cuki!

Mikor kellően lehagytuk Fricset, megálltam, és letettem a földre Őt.

-Most mit csináljunk? - Nézett fel rám, csillogó, aranybarna szemeivel.

Ám válaszolni nem volt időm, ugyanis a folyosó vége felől hangos csoszogást lehetett hallani. Hülye gondnok!

Megragadtam a karját és behúztam az egyik közeli titkos átjáróba, ám szerencsétlenségemre, az alagút szűkebbnek bizonyult, mint emlékeztem rá.

Teljesen egymáshoz préselődtünk az apró járatban. Éreztem, a szívverését, ami nagyon gyors ütemet diktált.

-Jól vagy? - Mosolyogtam le rá, mire ő is felnézett rám.

Enyhén szeplős, kedves arca a félhomályban még gyönyörűbbnek tűnt, mint eddig bármikor. (Ez azért hülyeség, mert akármikor ránézek annál szebbnek tűnik az arca.) Konytyából, az egyik kiszabadult göndör tincs, szeme elé lógott, ajkait, egy aranyos mosolyra húzta, elbűvölő aranybarna szemeivel engem figyelt, amitől teljesen zavarba jöttem.(Amit persze jól lepleztem)

-Igen! - Suttogta a sötétben, angyali, bársonyos hangján.

-És te? Nem voltam nehéz? - Kérdezte halkan, mire majdnem elnevettem magam. Még, hogy ő nehéz?

-Dehogy! Pehely könnyű vagy! - Ráztam a fejem, de szememet le sem vettem Róla.

-Mondd csak Mancs! - Annyira imádom, amikor így hív! - Honnan tudsz, te ennyi titkos alagútról? - Kérdezte, miközben aranyosan felvonta a szemöldökét, majd körbe vezette a pillantását az átjárón.

-Képzeld Beth, hogy amíg te a vizsgáidra készülsz, addig mi az iskolát járjuk, és feltérképezzük azt! - Pillantottam rá, mire ő édesen megforgatta a szemét.

-A vizsgák igenis fontosak! - Kérte ki magának, sosem tudja megállni, hogy ne övé legyen az utolsó szó... Erre csak annyit tudok mondani, hogy cuki!

-Hát valakinek biztosan! - Vontam vállam, majd vigyorogva a falnak dőltem.

-De amúgy miért is térképezitek fel az iskolát? - Hagyta figyelmen kívül az előbbi megnyilvánulásomat.

-Mert elkészítjük.... - Kezdtem suttogva, mire közelebb hajolt, hogy jobban hallhassa, én pedig mosolyogva a füléhez hajoltam. - A Tekergők térképét!

-A mit? - Kérdezte, miközben az arcomat fürkészte.

-A Tekergők térképét! - Ismételtem meg titokzatosan.

-Először is, én is Tekergő vagyok! Másodszorra, én ezekről miért nem tudok? Harmadszorra, mire is jó ez térkép? Negyedszerre, én.... - Már nyitotta a kicsi száját, hogy felsorolja a negyedik érvet, vagy mit, de gyorsan ajkára helyeztem a tenyeremet.

-Jó! Értem már! - Mosolyogtam rá, és közben próbáltam nem azzal foglalkozni, hogy mennyire selymes és puha a szája, ami a tenyeremhez ért.

Láttam, és éreztem, ahogy elmosolyodik a tenyeremben, majd... kidugta apró nyelvét, és megnyalta a kezemet.

-Nagyon vicces! - Nevettem fel halkan, majd levettem a kezem szájáról, így láthatóvá vált számomra, a világ legaranyosabb, kaján vigyora.