𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

81. Fejezet

Január hatodika... Mondhatni borzalmas volt. Kezdve azzal, hogy arra keltem, hogy az egész ház visszhangzott a veszekedéstől. Nem tudtam kivenni miről lehet szó, de felismertem Euphemia hangját, Anyuét, a fiúkét, Fleamontét és Apa hangját is ki tudtam venni. Szóval... Mindenki veszekedett mindenkivel. Ajjaj. Szuper.

Miután tíz perc múlva sem csitultak az indulatok a szememet dörzsölve feltápászkodtam az ágyamból. Fáradtan fintorodtam el, mikor rádöbbentem, hogy még mindig sehol sem áll a szobám rendberakása... De még a bepakolással sem haladtam... Pedig ma indulunk! Végül csak belebújtam Mancs, emlegetett, fekete pulcsijába ami kellően hatalmas volt rám, hogy beburkolózva érezzem magamat... És belebújva a karácsonyra kapott bolyhos, vastagzokniba úgy döntöttem lenézek.

A konyhaajtóban álltam meg és elhúzva a szájamat pislogtam az összegyűlt háborús állapotra. Mit kéne csinálnom?

-Csak semmi de, fiatalember! Ez nem játék. Ez nem egy vicc! Meg is hallhattok! - éppen Euphemia üvöltött vöröslő arccal egy szem Jamesszünkkel, aki dühtől sápadtan szájalt vissza rögtön neki.

-Nagykorúak vagyunk! Azt csinálunk, amit akarunk!

-Dehogy csináljátok azt, amit akartok! Főleg ilyen meggondolatlanságokat! Hogy képzeltétek ezt?! És ha valaki megtudja? Egy halálfaló? Akkor mit csinálunk? - csattant fel Anya és lecsapta a teáskannát az asztalra.

-Felnőttek vagyunk. Meg tudjuk magunkat védeni, Merlinre! - tört fel Remusból megbotránkozva és két kézzel túrt tincseibe.

-Dehogy tudjátok! Tizenhét éves éretlen kölykök vagytok, akik korántsem olyan érettek és felnőttek, mint amilyennek hiszik magukat. - a mindig békés és kedves Fleamont Pottertől annyira távol állt ez a hangsúly...

-Én tizennyolc vagyok! - emelte fel kezeit Mancs dühösen, aztán rögvest belekortyolt a kávéjába.

-Mi pedig márciusban töltjük be a tizennyolcat. - intett maga és Remus felé James fortyogva.

-Nem érdekel! Ezek csak számok. Gyerekek vagytok. És apaként én leszek az utolsó, aki rábólint erre az egész eszetlenségre. - Apa is nagyon dühösnek tűnt.

-Követelem, hogy amint visszaértek a Roxfortba, mondjatok le a tagságról, vagy személyesen fogok levelet írni Dumbledorenak! - Euphemia pedig nyomatékosítva mondandóját az asztalra csapott. Senki sem ült, mindannyian felbőszülve ácsorogtak konyhánkban.

-Én harcolni akarok és harcolni is fogok. Vita lezárva. - mordult fel Tapmancs, Euphemia szemei pedig felvillantak.

-Dehogy fog, fiatalúr. Leül a fenekére, tanul, lediplomázik és mindez után... Talán... TALÁN beléphetsz a rendbe! - Mancs összeszorított fogakkal tette le kávés csészéjét.

-Felnőtt vagyok és saját jogom van dönteni az életemről.

-Nem. Nem engedem. Nem hagyom, hogy öngyilkos akcióba kezdjetek az orrunk előtt! - kiáltotta Euphemia és szemeibe könnyek gyűltek. - Nem engedem. Megtiltom!

-Nem tilthatod meg, mert eldöntöttük és Dumbledore sem ellenzi! - tárta szét a karját dühösen James és bőszen feljebb tolta orrán a szemüvegét.

-Dumbledore persze, hogy nem ellenzi. Szüksége van az emberekre! - horkantott fel Anya mérgesen. Apa némán fel-alá masírozott a konyhapult előtt, kezében a Reggeli Próféta mai számával és néha fájdalmasan megmasszírozta orrnyergét.

-Mert csak úgy győzhetjük le Voldemortot. Nyilvánvaló. Ezért is kell csatlakoznunk. - bólintott James harciasan.

-Voldemortot nem ti fogjátok legyőzni. És nem érdekel Dumbledore és a hülye hóbortjai! Engem csak az érdekel, hogy biztonságban legyetek. Punktum. Ennyi. Megyek és megírom neki a levelet. - fortyant fel Euphemia, mire mind a három fiúnak egyszerre sötétült el a tekintete.