𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

109. Fejezet

Teleragasztottuk képekkel a nappali plafonját. Átfestettünk pár falat. Felet, negyedet. Megtaláltuk álmaink kapanpéját, egy piros-narancssárga kockás kihúzható, szuperpuha darabot... Vagyis... Kanapét? Igen. Azt hiszem kanapé. 

Minden este újabb és újabb vendégeink voltak. Mindenki odavolt. Aztán ha nem a Tekergőkről, vagy Maryékről volt szó, a vendégeink mind hazamentek és utána egy-egy bögre pudinggal kimásztunk a tetőtéri balkonról a tetőgerincre és a forró, puha ízű álomvacsoránkat kanalazva nézegettük az éppen nyugodó, vagy éppen éledő Londoni utcákat, a többi ház kéményeit, a csillagokat, a hatalmas holdat és... Mindent... Nem utolsó sorban egymást is.

A hálószobánkat is befejeztük. Puha, baldachinos franciaágyat találtunk az Abszol Úton, vörös függönnyel és Mancs nem győzött elbűvölni minden este a feltalált bűbájaival. Olyan gyönyörű szentjánosbogarakat tudott varázsolni, piszamában, törökülésben ülve az ágyban, hátát a fejtámlának támasztva és olyan büszke vigyorral figyelte, ahogyan elbűvölten dőlök neki izmos karjainak figyelve elképesztően tökéletes bravúros mutatványait. Néha aranyszínű, átlátszó állatok rohangáltak apró szobánkba, néha pedig halványezüst színű pillangók rebbentek a plafon felé. Egyszer pedig Mancs csillagokkal szórta tele kis terünket. Apró csillagai arany fényben vibráltak és selymes forróságot árasztottak magukból.

De különben nem csak fényképekkel és poszterekkel rakosgattuk tele új birodalmunkat. Új birodalmunkat, ahol ketten ültünk a trónon. Vagyis. Inkább csak Mancs ült a Trónon én pedig hitetlen, ámuló mosollyal ücsörögtem ölében. De Mancs heves és lelkes bólogatással segített áthozni az összes kis növénykémet otthonról és kettő pillanat alatt igazi dzsungellé alakult lakásunk. Még a plafonról is karcsú ujjú virágok nyújtogatták csápjaikat. A nappalinkban megmaradt a táncterünk, bár mostmár sokkal barátságosabban nézett ki telepakolva növénykékkel, a kanapéval és az ülőpárnákkal, azzal a két fotellel amit szintén Mancs szimatolt ki az Abszol Út hatalmas forgatagában. Plusz még szereztünk matracokat is, a folyamatosan nálunk tanyázó barátainknak. Mancs sokszor gitározott nekem. Bemutatta az elektromos gitáron is zsenialitását és kedvencem az volt, mikor énekelve pörgetett meg a tengelyem körül, mikor mókás kedvében volt. Velünk együtt pedig beköltöztek Mancs lemezei is a lakásba. És imádtam. Mindig szólt valami halkan, ropogósan a háttérben és még a megszokott esős napokon is a világ legkényelmesebb hanulatában volt apró világunk, kizárva a körülöttünk lakozó rosszkedvet.

Gaffie is jött velem.

És egy könyvesszekrény. A ruháink elfértek egy szekrényben, amit Mancs szintén lekezelt a kevésbé komolyan vett illegális tágítóbűbájjal. Olyan volt mint abban a könyvben. Mint abban a zseniális mugli könyvben. A Narniában. Kitártuk a szekrény ajtaját és fél napra eltűntünk a szekrényünkben. A ruháink körülöttünk lebegtek a félhomályban, Mancs pedig csak elfeküdt a kötelezően beszerzett párnakupacok egyikén és nemsokára mellette kötöttem ki vidáman kacarszva. A seprűink is a kisebb raktárméretűvé tágult szekrénybelsőben kaptak helyet. Akárcsak a Roxforti ládáink, a megmaradt, de fontos fényképekkel együtt és minden egyébbel amire csak szükségünk volt.

Különben Alexander-Mancs rettentően hatalmas, éjfekete baglya- nagyon gyorsan összebarátkozott Gaffieval. Szóval nem kellett attól félnem, hogy a végén még összebalhéznak ezek ketten. Mikor megemlítettem Mancsnak, hogyha már ilyen ügyesen bánik a tágítő bűbájjal a vendégszobából csinálhatnánk egy állatkertnyi, állat-menekítő központot. Szerintem nem volt semmi probléma az elképzelésemmel, de Mancs csak hangosan nevetett és miközben azt énekelte, hogy mennyire imád tovább pucolta a motorját.

Ettől még nem mondtam le a világmegváltó, remekül kivitelezhető tervemről. Bár Mancs újra csak nevetett, mikor szombat reggel beállítottam Csikócsőrrel, a fiatal hippogriffel, akit Hagrid szívesen bízott a felügyeletemre, míg Csikó testvérét és Mamáját gyógyította. Sajnos Csikócsőr csak egy napig volt velünk és miután Mancs jól összehaverkodott vele, már ment is vissza a Roxfortba. De Mancs arra már nem rázhatta a fejét, mikor két nappal rá újra hazaállítottam egy újabb állatkával.