𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

46. Fejezet

Elgondolkozva rajzolgattam tovább a pergamenem szélére és Black professzorasszonyt hallgatva gondolataimba merültem.

-Ms. Lupin! Vegye elő a pálcáját és álljon fel! - Csattant egyszercsak a tanárnő hangja, mire összerezzentem.

Ijedten pattantam fel helyemről és rémülten néztem körbe. Mellettem Sirius aggodalmas pillantást vetve felém könyökölt asztalára. Remus a fejét csóválta. Lily értetlenül ugyan, de bátorító mosolyt küldött nekem és a többiek reakcióira már nem is maradt időm, mert a professzorasszony hangosan tapsolt kettőt, amitől összerezzenve, gyorsan felkaptam pálcámat az asztalról.

-Jöjjön ki. - Vetette rám keselyűtekintetét, mire a pálcámat elfehéredő ujjakkal szorítva lassú, s remegő lábakkal kilépkedtem.

-Ha figyelt volna Lupin, most lenne fogalma, hogy mi vár magára, de már nem lényeges. Eddig csak elméletben beszélgettünk a három főbenjáróról, de minap engedélyt kaptam Dumbledoretól, hogy az egyiknek legyőzését gyakorolhassuk is. - Lassan és vontatottan formálta a szavakat, de hangjában volt egyfajta rideg gőgös mézesség, amitől a torkomban nagy gombóc keletkezett.

-És miután Lupin önként jelentkezett... - Mosolygott gonoszan rám, mire egyre sápadtabb arccal lehajtottam fejemet, azt azonban nem tudtam figyelmenkívül hagyni, hogy Mancs elszántan előhúzza tallárja zsebéből pálcáját és erősen mustrálva a tanárnőt, tetterekészen összehúzza szemét.

-Gyerünk kisasszony! Álljon oda! - Biccentett fejével a tábla elé, mire idegesen harapdálva szájam szélét arra indultam. - Ott már jó lesz! Forduljon az osztály felé! - Parancsolta, mire visszafordultam a barátaim felé. - Most pedig kiderül Lupinnak milyen erős az akarata. - Csufondáros vigyora és gúnyoros tekintete elárulta, hogy nem igazán bízik részemről a sikerben, majd miközben előhúzta pálcáját hozzátette. - Addig próbáljuk, mielőtt legalább a minimum ellenállásba nem ütközök.

Éreztem, hogy a félelem és rettenet átjárta a testemet, ezzel remegésre késztetve minden végtagomat. A remegő kezemben még is sziklaszilárdan, remegés nélkül szorítottam a pálcámat...

-Imperio...

***

A mai napom már nem lesz jobb. - Gondoltam magamban savanyúan. Végtére is, holnap halloween lesz és a fiúk hatalmas bulit rendeznek a vacsora utánra... Úgyhogy elég, ha a mai napom borzadalmas a holnapot meg megoldom.

Az SVK óra borzadalmas volt. Sokadjára bizonyosodott be Mrs. Blackről, hogy nem éppen a legkedvesebb ember. Szíves örömest alázott meg az egész osztály előtt és ha sikerült is ellenállnom, újra próbálta.

Már délutánra járt, mikor mindennel végeztem és még az üvegházban is jártam Alicevel. A vacsora előtt azonban leugrottam a birtokra, hogy míg nem köszönt be a november a borús idejével, kicsit ott is legyek. Bár a nagy szürke felhők, melyekről Mancs tekintete jutott eszembe, már jócskán halmozódtak felettem én a Roxforti tó, apró stégén ücsörögve merengtem gondolataimban.

Az esőt ígérő fellegek miatt senki nem tartózkodott kint rajtam kívül, de ez most nem zavart. Jó volt egy kicsit egyedül lenni a kavargó gondolataimmal. És a békesség és a párás, csapadék előtti időjárás igazán kedvezett is erre.

Október 30. - Írtam fel a naplómba, majd a grafit ceruzámmal az államat ütögetve meredtem a lapra. Mit írjak?

-Hé! Lupinka! Hogy ityeg a fityek? - Összerezzentem a gúnyos és metsző hangra és riadtan pislogtam a kastély felől érkező mardekárosokra. Malfoy, a két Black nővér, gorilla testalkatú fiúk... Nem tetszett, de nem akartam félősnek mutatni magamat.