𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

29. Fejezet

Észbe sem kaptam, de már február végét írtuk és a hó is elolvadni látszott.

Időközben én egy olyanfajta lelki szemetesládává váltam és minden barátom hozzám jött kiönteni a szívét. És igazából ennek talán én örültem a legjobban, hisz mindig volt valami dolog amin kattoghattam unalmas perceimben.

Valentin nap után történt sajnos az első komolyabb probléma a hiányzásomat illetően(Mintha eddig nem lett volna baj, hogy a Gyengélkedőn fekszem már hónapok óta... Remélem a szarkazmust azt fel lehet ismerni!) ... 170-0-ra kikaptunk a Hugrabugosoktól... Ami mindannyiunkat, főleg Jamiet viselt meg a legjobban...

Emlékszem azon a napon Madame Pomfrey nem engedte végül meg, hogy megnézhessem, mint a Mardekár és Hollóhát meccset(Amin amúgy mellesleg elég komolyan megfáztam. Újra! No comment...), így én tudatlanul ücsörögtem a gyengélkedőn és vártam, hogy majd megjöjjenek a barátaim és elmeséljenek mindent.

A kviddics meccs után pedig be is jött hozzám az egész kviddics csapat... Lógó orral, fogukat szívva és teljesen átfázva... Kiderült, hogy Jam ha talált is volna helyettem hajtót akkor sem vette volna be, mert Daniellel és Charlottevel nehéz lett volna összeszoktatni bárkit is és ők sem viseltek el volna maguk mellett más párt rajtam kívül, ami azért eléggé megmelengette a szívemet! Kiderült, hogy a Hugrabuggosok sokkal jobban elemükben voltak és túl jól játszottak hozzánk képest és talán mi is felvehettük volna ezzel a csekélyebb létszámmal a küzdelmet, ha a csapat nem lett volna elkeseredve... Elmondásuk alapján kiderült, hogy a reggel az egész mardekár ellenünk esküdött és kajával dobálták meg a csapatunkat... Élükön Malfoyjal... Na mindegy! Olyan lehangolóan szomorú az egész, hogy nincs is kedvem elmesélni!

És igen. A napok. Azok a hosszú és unalmas napok, csak nem akartak gyorsabban telni!

Ma is... Olyan monoton ez az egész... És olyannyira unom, hogy esküszöm a mágiatöri is jobb ennél!

Csendben fáradtan pislogtam ki a takarókupacom alól. Egy fél órát aludtam és most totál kócos hajjal, a párnától csíkos arccal azon töprengtem, hogy mihez kezdjek magammal. Minden tanulni valót megtanultam unalmamban és minden könyvet, amit Remy hozott kiolvastam, úgyhogy most, teljesen reménytelenül pislogtam ki onnan és gondolkoztam. Madame Pomfrey még a szunyókálásom előtt ellátott és én most semmit nem tudtam magammal kezdeni.

Csendben fújtam egyet, miközben a takarót megigazítottam a fejemen és mikor ezzel készen voltam, felhúztam a mellkasomhoz a térdeimet-persze óvatosan és lassan- és lábaimat magamhoz ölelve pislogtam ki a vackomból.

Oh! Mit meg nem adtam volna azért, hogy egy kicsit repülhettem volna a kviddics pályán, vagy kezembe vehettem volna az ukulelémet és játszhattam volna rajta egy kicsit... De nem! Egyikre sem vagyok képes és ez olyan szinten elkeserítendő, hogy... Na mindegy is!

A kezemmel kinyúltam a takaró alól és kitapogattam az éjjeliszekrényemet és mikor a kezemmel megtaláltam egy árva csokibékás dobozt és a pálcámat, ami közvetlenül a naptár mellett feküdt(Valamivel számolni kell a hátralévő napokat!) megragadtam azokat és behúztam magam mellé.

Na jó! Lássuk... Izgatottan mosolyodtam el, majd óvatosan felültem az ágyamban.

-Avis! - Intettem, de semmi sem történt. Aham, tehát csuklóból!

Összeráncolt szemöldökkel, aprón egy körkörös mozdulatot tettem a csuklómmal, mire az halkan kattant egyet és újra nekiveselkedtem.

-Avis! - És tádá! A pálcám hegyéből apró madárkák röppentek ki én pedig vigyorra húzódó szájjal figyeltem, amint a kis repülő állatkák körözni kezdenek a mennyezeten. Tehát a bűbájtan RBF annyira nem lesz nagy megmérettetés!