𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

111. Fejezet

November harmadikán szerettem volna elsőként kelni. Kávét csinálni Mancsnak az ágyba. Aztán kedves puszikat nyomni arra a tökéletesen gyönyörű arcvonásaira... Ehhez képest... Mikor álmos nyújtózással nagy nehezen kinyitottam, sűrűn rebegtetve összetapadt szempilláimat az ágy közepén találtam magamat, rámtekeredett paplannal... Mancs már nem volt mellettem.

-Mancs? Sirius? - kérdeztem álmosan szememet dörzsölve és elfojtottam egy ásítást. Majd fázósan átölelve magamat nekidőltem a konyhaajtónak. A tervem kudarcba fulladt. Sirius már ébren volt. Több mint ébren.

Vidáman kortyolgatta a kávéját, lazán tartva a bögrét hatalmas kezében és a konyhapultnak dőlve nézegette a mai leveleket. Alexander már a hűtőszekrény tetején tollászkodott Gaffie újjonnan fogott egerének maradványait csipegetve.

Sirius. Sirius gyönyörű pólótlan mellkasától megint heves bukfencekbe kezdett a gyomrom. Az összezsugorodott gyomrom. Arcom kipirult és éreztem, hogy szívem is hevesen kezd el dobogni. Főleg mikor Mancs felkapta a fejét. Fekete tincsei kibillentek arca elől és szélesedő vigyorral bámult rám miközben könnyedén ledobta a leveleket a pultra.

-Szép jó reggelt, Beth! - vigyorgott végül és kacsintott is, feltűnően ajkaiba harapva én pedig lesütött szemekkel, lesülő arccal mosolyogtam mezittelen lábaimra. - Csináltam forrócsokit.

-Mi? - kaptam fel erre a fejemet kikerekedett szemekkel, Sirius pedig nevetve a tűzhely felé bökött fejével. És valóban. A pöttyös kis-lábosunkban ott gőzölgött a selymes, olvadós, sűrű forrócsokoládé. Nem először csinált nekem forrócsokit reggel... De... Egyszerűen nem bírtam megszokni. - Oh... Mancs...

-Azóta még kurzusokat is vettem Hopeytól... Mostmár elvileg tökéletes... De azt a puffadt cukrot neked kell megkeresni. Valami mugli dolog lehet. - magyarázta vigyorogva kávéját szürcsölve, de ekkor már nem bírtam megállni a késztetést és a világ leghatalmasabb mosolyával elindultam felé. Mezittelen lábaimat csípte a jéghideg konyhacsempe... Ami nyáron még kellemesen hűsnek tűnt, de így ősz végén... Nos... Már korántsem volt olyan "kényelmesen" hűtő... Szóval átrohantam a konyhácskán és a következő pillanatban teljes erőmből nekiütköztem Mancs mezittelen felsőtestének, aki csak nevetett és miközben letette a kávéját-féltve a kilöttyenéstől- vidáman visszaölelt. Hatalmas, meleg karjai átfonódtak rajtam, míg egyik lapátméretű kezével pedig kedvesen megborzolta a hajamat.

-Köszönöm Mancs. - súgtam boldogan a bőrébe. Olyan forró volt a testhőmérséklete. Finom bőre csak úgy sugározta a hőt én pedig szorosan lapultam hozzá, melegedve. Kívülről-belülről. És... És még a bőrének is menta illata volt... Hihetetlen. - Te nem fázol?

-Nem. - vágta rá rögtön nevetve és tovább szorongatott. Mondjuk rajta volt zokni... Amit Euphemia kötött neki. Szürke vastag-bolyhos darab. - Te viszont igen, ugye?

Csak nevettem és bólogattam és csak mégjobban hozzátapadtam.

-Boldog szülinapot Mancs. - susogtam végül és végül lábujjhegyre állva nevetésemet visszafojtva megpusziltam a mellkasát. De Sirius nem habozott sokat. Lehajolt hozzám és ajkai édes-keserű kávéízével megfestette az enyémeket is. Ott álltunk sokáig. Most nem mozdultunk sehova. Mancs most nem túrt a rajtam viselt hatalmas pólója anyaga alá, csak szorosan tartott és finoman csókolt. Jobb volt minden forrócsokinál.

-Csináltam neked szülinapi süteményt. Beviheted a Minisztériumba-... - kezdtem volna, de Sirius széles vigyorral a szájamra szorította kezét.

-Nem-nem... - csóválta a fejét pimasz vigyorral. - Ma senki nem megy sehova...

-Hogy érted ezt? - kérdeztem volna, de a hangomat elnyomta ajkaimra szorított forró tenyere. Csak szenvetlen vigyorral nyomta orrát enyémnek.

-Senki sem megy sehova. Úgy ahogy mondom. Egyszer van egy évben szülinapom. A Minisztérium megvár. Minden megvár. És a Mungóban sem fáj senkinek, ha kihagysz egy napot nem?