𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

120. Fejezet

-Mi az... Mi az hogy hárman vannak? - kérdezte döbbenten Lily és sápadtan bámult le rám.

Megint ott tartottunk mint nyár végén. A kanapén ücsörögtem. Zavartan és piruló arccal és mindenki rámbámult. Kivéve Mancsot, aki mögöttem állva, könnyedén támaszkodott rá a kanapé háttámlájára. Hatalmas keze fejem mellett süppedt bele a csíkos puha anyagba és egy pillanatra elvesztettem a gondolataimat, ahogyan rácsodálkoztam nagy kezére. Lapát szerű tenyerére és hosszú kecses ujjaira. Beth?

-U-ugye vicceltek? - hebegte Euphemia is remegő hangon és kezeit tördelve kapkodta pillantását köztem és Mancs között.

-Nem. Tényleg hárman vannak. - szögezte le lazán Mancs és még ebben a pillanatban is vigyor virított száján. - Hát nem csodálatos?

-Nem. - mindannyian Remusra kaptuk tekintetünket. Mancs arcáról pedig fáradtan olvadt le a mosoly.

-Mit akarsz ezzel mondani Holdsáp?

Remus mellkasa előtt összefont karokkal állt a kandalló előtt és szigorúan pislogott le rám.

-Azt, hogy hülyék vagytok. És felelőtlenek. - bólintott és nem hagyta, hogy Anyu a szavába vágjon. Komoran folytatta. - Mégha csak ketten lennének... Tisztában vagy azzal Tapmancs, hogy Liz konkrétan akkora mint egy házimanó?

-Hé! - kaptam a szaván döbbenten, de Marlene a szavamba vágott.

-Ez tényleg így van.

-Marle-... - kezdtem felé fordulva, de Remus figyelmenkívül hagyott.

-Te pedig akkora vagy... Te pedig magas vagy és erős... Ha te beleteszed a gyerekeidet az ő kicsi testébe-... - magyarázta Remus orrnyergét dörzsölve. Mancs meg elfintorodva hitetlenül bámult rá.

-De szépen fogalmazol Lupin. - jegyezte meg Regulus megütközött arccal, aki az ajtóban állt Euphemia mellett. Egy pillanatra széles, megkönnyebbült mosoly futott végig arcomon.

Reg alig egy-két hét alatt belopta magát a szüleink szívébe... Mégha pár barátunk nem is tudott neki olyan gyorsan megbocsájtani, Euphemia már őt is rögtön ölelő karokkal fogadta, Anyu pedig nyílt szívvel kínálgatta a süteményeivel. A két anya... De Fleamont is sakkozott vele, Apu pedig hosszan beszélgetett vele. Vidáman, könnyedén... És még nevettek is együtt.

Remus csak legyintett felé. És tovább magyarázott.

-Ez nem fog működni. Fizikailag képtelenség... Már csupán egy gyerek megszülése is komoly feladat... Lehet. Nem tudom. Még nem szültem-... - tette hozzá gyorsan, mikor Euphemia már nyitotta volna a száját. Remus füle pedig elpirult. - Nem is úgy értem... Én tisztelem a nőket... Sőt... Én... Csak... Én hálás vagyok, hogy engem is megszültek... És... Nem is találok szavakat, hogy... Mennyire tisztelem a szebbik nemet, és azokat akik gyermeket hordoznak a szívük alatt.... Mert... Ez csodálatos és... És kemény feladat... Azthiszem... Azthiszem, hogy csodálatos... De fájdalmas. Úgy tudom... És-...

-Nyugodj meg Holdsáp. - tanácsolta vihogását elfojtva James, de Lily fültövön vágta. - Aú!

-Amit mondani akartam-... - nyögte végül ki zihálva Remus és komolyan rendezte vonásait. - Hogy ez tényleg nem fog működni. Ez nem. Ez most nem. Hát ha még csak simán ikrek lennének. Már az is képtelenség. A húgom nem tud kihordani egyszerre három, hatalmas gyereket.

-Rémeket látsz Holdsáp. - jelentette ki Mancs és komoran bámult a bátyámra. De nem mondott többet. Hagyta, hogy én jussak szóhoz.

-Szerintem... - kezdtem, de elakadtam, ahogyan hirtelen én kerültem minden figyelem középpontjába. Kipirultan simítottam hátra a szememből pár tincset és végül megköszörültem a torkomat. - Szerintem menni fog. Tudom, hogy mit csinálok és miután-...