𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

75. Fejezet

-É-één... Azt hiszem megcsókoltam Jamest! - hebegte tenyerébe temetett arccal Lils és beledőlt ölelő karjaimba. - Ott volt az a fránya fagyöngy a folyosón... Én pedig... Én pedig... Megragadtam és megcsókoltam. És... Olyan hülye vagyok! - fakadt ki.

-Nem vagy hülye Lils. - mosolyogtam és megsimogattam vörös fejét. - És? Milyen volt?

-Jó. Ez a baj! - nyögött fel Lils. - Temessetek el! Kérlek! Vagy ottmaradok franciaországban Apa, buta és vicces barátjánál. Örökre! Hogy... Hogy tehettem ezt?

-Ugyan Lily! - szólt közbe Marlene, miközben szájába dobott a Büfés Boszorkánytól vásárolt kondéros kekszből egy szemet. - Igazán nem egy hatalmas bűn ez. És Potter még jól is néz ki és tökre odavan érted.

-Te ezt nem érted Marlene! - csattant fel kínjában Lils és beletúrt vörös fürtjeibe.

-Nem tudom miért vagy úgy oda Lily... Az hogy lesmároltad Pottert, csak a kezdet. - vigyorgott Marlene bölcsen. Lilyvel még egy ideig pedzegettük a témát, de végül Lily sebesen elővette a könyvét, Marlene pedig elaludt velünk szemben. Mary a kastélyban maradt, bármennyire is bizonygattuk, hogyha a szülei nincsenek is otthon egyikünkhez igazán átjöhet. De ő nem akart zavarni, nem akart zavarni és ezt addig bizonygatta, hogy ő "Nem. nem akarok zavarni" hogy sikerült kivívnia, hogy mégis békénhagyjuk. Pedig ha ezen múlik én alszok a földön is. De hát Mary makacsabb, mint elsőre tűnik. Alice pedig Frankkal utazott és a hollóhátas barátaikkal osztoztak egy fülkén.

Egy ideig csendesen bámészkodtam az elsuhanó, havas tájra és gondolataimból az zökkentett ki, mikor egy magas, görnyedt hátú, zsíros hajú, mardekáros prefektus elvonult a fülkénk előtt. Vetett egy pillantást az olvasó-álmosan pislogó Lilyre, majd tovább suhant. Mint egy árnyék. Rögtön felpattantam és a kupénk ajtaját kihúzva kiléptem a folyósóra. Pers éppen a vonat vége felé lépdelt, fekete tallárja csak úgy lobogott mögötte.

-Pers! Várj! - hangomat hallva mogorván hátrapillantott, majd megszaporázta lépteit. Mint mindenki, ő is magasabb volt nálam, így gyorsabban lépett. De most nem hagytam magamat, csak úgy lehagyni, így utána rohanva megragadtam ballját.

-Pers!

-Hagyj Lupin. - szisszent rám mint egy mérges kígyó. Akár egy piton... De én nem eresztettem el karját.

-Hagyj békén! - próbálta kirántani tallárja ujját kezemből. Lehet pici vagyok, de a markom erős.

-Nem. Pers! Beszélnünk kell. - ráztam meg a fejemet dühösen. Végre sikerült elkapnom.

-Nem kell. Beszélhetsz mással, de engem hagyj a csudába!

-Nem. A barátom vagy! - kiáltottam rá dühösen és éreztem, hogy szemeimbe könnyek szöktek. - A barátod vagyok és majdnem fél éve egy árva szót sem szólsz hozzám! Észre sem veszel!

-Nem vagyunk barátok Lupin. - morogta veszedelmesen Pers, mire méggörcsösebben szorítottam markomban tallárja ujját.

-De azok vagyunk. Azok vagyunk! - töröltem le szabad kezemmel a kicsurranó könnyeimet. - Miért ne lennénk azok?

-Mert nézzük... Griffendéles vagy. Félvér. Potter nagy haverja. Egy véráruló nagy szerelme... Soroljam még? - olyan érzelemmentesen vágta mindezt az arcomba, hogy alig bírtam felfogni.

-Te is félvér vagy... - susogtam összeszorult torokkal. - Ez sosem volt szempont. Ez sosem volt...

-Mostmár az Lupin. Engedj. - förmedt rám. Én csak potyogó könnyekkel megráztam a fejemet.

-Mi történt veled Pers? - nyúltam arca felé, de undorodva ellökte a kezemet.

-Ne nyúlj hozzám Félvér.