𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

61. Fejezet

-És most hányadán vagytok? - kérdezte Lily mosollyal arcán és közben az ágyára pakolt ládájába tett egy újabb összehajtogatott ruhakupacot.

-Siriusszal? - ráncoltam homlokomat. Én éppen a szőnyegen ücsörögtem és a tankönyveimet rendezgettem... Hihetetlen, hogy az ember kettőt pislog... És már lép is ki a Roxfort kapuin... Pedig alig kezdődött el az év... És olyan gyorsan a végére jutottunk...

-Ki mással? - vigyorodott el Lils. Arcomat ösztönösen elöntötte a vörösség, de ez alatt az idő alatt Manccsal tökéletesre fejlesztettük a titoktartási-taktikánkat... Komolyan. Hosszú időt futottunk... Öt hónapot? És senkinek sem tűnt fel semmi... Pedig Mancs úgy nézett rám, mint még soha... Én pedig úgy mosolyogtam, mint még soha... De mégse tűnt fel senkinek, és ez volt a legdöbbenetesebb. Hiszen a barátaink, mind olyan jól ismertek minket, mint a saját tenyerüket... És még így se vették észre-a szerintem- nyilvánvaló kapcsot köztünk... Pedig Siriusszal rendszerint veszélyes pillanatokba sodortuk magunkat.

-Úgy hiszem... Barátok maradunk. - feleltem óvatosan.

-De hiszen, odáig van érted! Úgy bámult téged minden percben, hogy még a szeme is kifolyik. - vigyorgott Lena. Furcsa volt... Alice, Dorcas és Mary nélkül kifejezetten komfortosabban éreztem magamat. Mármint nyilván Lice is csapatunkhoz tartozott... De így... Teljesen olyan volt, mintha semmi sem változott volna tavaly óta...

-Nem. - ingattam a fejemet, pedig közben nevetve bólogattam volna Lenanak... Olyan nehéz volt nem elmondani nekik, de mégis... Az hogy Manccsal így volt egy igazán hatalmas, közös titkunk... Nem bámultak minket... Nem kaptam utálókört magam köré a rajongóiból... Hogy így olyan nyugodt, békés és álom szerű volt minden... - Manccsal megbeszéltünk mindent. Lehet, hogy egy időben tetszettem neki... De lányok. Legjobb barátok vagyunk. Lehet, hogy egészen szerelmes voltam belé, de Julien rádöbbentett, hogy Mancs tényleg nem nekem való... - sóhajtottam. De ösztönösen bevillant az imádott Mancs vigyora és gyomrom összezsugorodott. Látni akarom... Egyszerűen képtelenség megunni őt.

-Beszélsz hülyeségeket! Blacket neked teremtette Merlin! És ahogyan az a tuskó imád téged... - ingatta a fejét Lena és eldőlt az ágyán. - Komolyan ennyiben hagyod a dolgot? Egész eddig úgy rajongtál érte, mint a csokiért... Mi történt?

-Felébredtem. - nevettem el magamat és hangosan felsóhajtottam. - Hogy lett ilyen gyorsan vége az évnek?

-Ez egy nagyon jó kérdés. - horkantott fel Lena és közben nagyot ásított. - Szar ügy, hogy idén sem nyertük meg a házkupát...

-De legalább a Kviddicskupa a miénk. - jegyeztem meg szórakozott mosollyal, mire Lily nőietlenül felhorkantott.

-És miért a hollóhátasoké a házkupa? Mert valakik... Például mert Potter és Black... Hátráltatta az egész folyamatot. És a sok pontlevonás miatt, esélyünk sem volt. - morogta Lily én pedig behúztam a nyakamat. Nem voltam túl ártatlan ez-ügyben...

-Azt vágjátok, hogy amúgy Dumbledore miért nem jelent meg tegnap a lakomán? - tereltem végül a témát.

-Szerintem Voldemort miatt... Azt pletykálják a Minisztériumban volt... Lehet, hogy Mágiaügyi Miniszterré szeretnék választani. - jegyezte meg Lily.

-De akkor ki lesz az igazgatónk? - döbbent le Lena.

-McGalagony... De Dumbledore nem fogja elhagyni a Roxfortot... Ez biztos.

-Honnan tudod?

-Mert Dumbledore hűséges. - felelte fel sem pillantva Lily.

-Kész! - pattantam fel ünnepélyesen. A ládám utolsó négyzetcentiméterig tele volt pakolva. Már semmi sem maradt itt a falamra ragaszgatott fényképeken kívül. Volt vagy ötven... Ha nem több.