𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

62. Fejezet

Sirius feje a vállamra bukott. Halkan szuszogott, egyenletesen és békésen én pedig ellágyult szívvel bámultam a könyvemre. Összefolytak a finom lapokon a fekete betűk és hiába pislogtam rá, képtelen voltam felfogni is a tartalmát. Mancs illata gyakorlottan siklott felém és egyszerűen beköltözött a tüdőmbe. És az agyamba is. A finom mentás illata, amiben észlelhető volt enyhe cigaretta füst... És egy kis, csipetnyi fűszeres aroma is... Elképesztő.

Szempilláim alól lopva felpillantottam és körülnéztem a fülkénkben. Peter patkány alakjában szuszogott, beburkolózva James vörös, kapucnis pulcsijába... James felhúzott lábakkal, vízszintesben feküdve hortyogott... Remus pedig már legalább fél órája eltűnt. Valószínűleg összeakadhatott valakivel és egy másik fülkébe helyezkedve beszélgetett... Talán pont Lilsszel... Vagy Maryvel? Ki tudja. - a gondolatra elmosolyodtam. Mert végül is Remus és Mary jobban összeillettek, mint bármelyikük gondolta volna. Mary nem beszélt sokat, de egy kedves és jószívű lánynak ismertem meg ez alatt az év alatt. Imádta a regényeket, nagyon okos és intelligens csajszi volt, és bár ténylegesen nagyon introvertáltnak tűnt, szívesen segített, ahol tudott. Úgyhogy alapvetően kedveltem. Sőt. Talán még azt is mondhatnám, nagyon jó barátnők lettünk. Lily nyomába, bár senki sem ér fel, de el tudtam volna képzelni, hogy csatlakozik a négyesünkhöz jövőre-Alice, Lena, Lily és én hozzám ötödiknek-. Úgyhogy abszolút áldásomat adtam rájuk.

Kipillantottam az elsuhanó, essős tájra és merengve figyeltem az elsuhanó fákat. Valami rengetegen robogott keresztül az expressz és valamiért olyan hangulatos volt az egész. És erős de ja vu érzése volt az embernek tőle. Furcsa humorérzéke van az életnek... Minden évben... Mikor év elején és év végén felültünk eddig a vonatra előbb utóbb mindig benedvesedett az időjárás. Mert ennek így kellett lennie. Ebben volt valami nyugodt, szomorkás búcsúzás, amitől az ember akaratlanul is beburkolózott valami lusta nyugalomba. Nyilván. Még a híres-neves... Nyughatatlan, balhés Tekergők is itt szuszogtak nyugodtan körülöttem. Tovább figyeltem az elázott tájat és akaratlanul is belegondoltam... Hogy bizony jövőre hetedévesek leszünk már. Én is betöltöm a tizenhetet, nagykorúvá válok, leteszem a hoppanálási vizsgát, a RAVASZT... És... Jövőre, ilyenkor már mind kirepülünk. Mint madarak a fészekből. De hova? Én hova mehetek? Mi lesz velem? Én nem akarok felnőtt lenni... És nem tudom, mivel szeretnék foglalkozni. Mancs és Jamie aurornak készülnek... Lily is valami hasonló fontolgat... Peter a nagybátyja cukrászdájában fog majd dolgozni, édességeket és süteményeket készíteni, meg kávét és teát felszolgálni... Remus meg jelentkezik tanárnak, vagy gyógyítónak... Viszont velem mi lesz?

Mielőtt azonban valami pánik maga alá gyűrhetett volna, Mancs mintha megérezte volna a hangulatváltásomat csukott szájjal nyammogva, elkezdett mocorogni. Ezzel teljesen elterelte a kesernyés, jövőről szóló gondolataimat. Addig izgett-mozgott, hogy a következő apróbb zökkenésnél feje lecsúszott vállamról és egész egyszerűen az édes buksi az ölembe hullott. Mancs álmában elégedetten mormogott és hátára fordulva kinyújtotta lábát az ülésre. Nehogy felébresszem, kiügyeskedtem feje alól a könyvemet, hogy az se zavarhassa és becsukva a combom és a kupé fala közötti üres helyre csúsztattam, majd hátradőlve csendesen pislogtam le Mancsra... Olyan elképesztően nyugodt volt és jó volt látni azt a megnyugvást arcán, amit nagyon, de nagyon ritkán láthattam én is. Csendesen felemeltem kezemet, mutató és középső ujjammal pedig arrébb söpörtem fenséges arcából pár tökéletes, hullámos fekete tincset, amit rögtön óvatosan rá is tekertem a mutatóujjamra, puha volt és selymes. Elmosolyodva simogattam meg Sirius fejét, mint mikor az édesanya babusgatja a gyerekét... Sirius pedig még álmában úgy bújt a kezembe, mint Gaffie szokta csinálni, mikor meg akarom simogatni vörös buksiját.

-Mancs... - susogtam és végül lehajolva apró puszit nyomtam tökéletesen egyenes és szoborisztikus orrának hegyére. Mancs álmában is fülig húzta száját és olyan elégedetten mosolygott, hogy képtelen voltam nem felkuncogni.