𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

97. Fejezet

-Na? Hazamegyünk a tavaszi szünetre? - pattant le mellém James. Kis híjján leborultam a kanapéról, ugyanis James hirtelen vetődésére a vörös matrac rugói megfeszültek, majd kipattantak... Az én apró termetem pedig nem volt elég, hogy egy helyben maradjak. Remus azonban a másik oldalamon csak egy kicsit rezzent meg a lökettől. De őt ki se lehetett ragadni a tankönyvei közül már reggel óta.

-Mancs? - érdeklődtem rögtön, mire elvigyorodott.

-Hiányzik mi? - arcom felforrósodott, de mielőtt bármit válaszolhattam volna, Remus közbeszólt.

-Tanulni próbálok Ágas.

-Te mindig öreg-barátom. - nevetett fel harsányan Jamie és közben kényelmesen elhelyezkedett a kanapénkon. - Nem is értem miért... Még van két hónap a vizsgákig.

-Két hónap rég nem elég, hét évnyi anyag ismétlésére. - vágott vissza Remus és figyelmeztetően hozzátette. - Te se bánnád meg Ágas, ha belenéznél a könyveidbe.

-Azt se tudom hol vannak. - vihogta Jamie és szamárra emlékeztető kacaján én is elnevettem magamat.

-Olyan vagy mint Tapmancs. És ezt nem bóknak szántam. - fűzte hozzá rögtön Rem, mikor Ágas arca már virult volna ki.

-Pedig én annak veszem. Nade. A kérdés az volt, hogy... Idézem: "Hazamegyünk a szünetre?" - James majd kicsattant. Pörgött és ez nem csupán a vidáman szikrázó szeméből látszott.

-Nem tudom. Hagyj békén. - grimaszolt Remus és elhúzódott James, felé nyúló keze elől, ami minden bizonnyal a haját akarta kócolni. Nembaj. Így én kaptam a fejborzolást.

-Maszatka?

-Nekem is tanulnom kell. - kezdtem vonakodva, de James kikapta az ölemből a vaskos átváltoztatástant.

-Dehogy kell. Akkora a könyv, mint te. Ne legyél olyan mint Holdsáp. Szóval? Van kedvünk ittmaradni? Vagy menjünk haza? - pislogott rám nagy szemekkel és olyan közel hajolt, hogy orra enyémet érte.

-Igazából... Nekem hiányzik Anya és Apa... - motyogtam James őz-barna szemébe, mire egy játékosan lebiggyedő ajkat kaptam válaszul.

-Hiányzik Anyu és Apu? - gügyögte és megcsipkedte az arcomat. Nevetve húztam be a nyakamat és próbáltam elhúzódni, de James vigyorogva megcsikizett. - Honvágya van a kis-Maszatkának? - duruzsolta végig, míg én nevetve próbáltam kiszabadulni csiklandozó kezei elől.

-Befejeztétek? - kérdezte megrovó tekintettel Remus, de mikor tekintete nevető arcomra vándorolt, szigorú arca megtört és rosszalló mosollyal bámult felénk.

-Be. - engedett el James vidáman én pedig pihegve karoltam át a mellkasomhoz húzott lábaimat, védve magam a lehetséges támadásoktól. - Te Holdas? Te mennél haza, vagy maradsz a szerető könyveid körében.

-Nagyon vicces vagy. - pislogott rá unottan Rem, de szemei mosolyogtak. - Nekem mindenhol jó...

-De a legjobb otthon. - vágott a szavába vidáman Jamie, majd combjaira csapott. - Na remek. Király dolog a Roxfortban lenni és az időnk tényleg limitált itt, de bármerre nézek csak a RAVASZ vizsgák jutnak az eszembe. Irány-surány haza. Egy hét kikapcs, aztán annyi tudást ütünk a fejünkbe, amennyit csak elbírunk józan ésszel. Szólok a bolhásnak is... Csak tudnám merre kujtorog éppen...

-Felmossa a negyedik emeleti folyosót. - válaszolta Remus rögtön. James szemei kigúvadtak és olyan hangosan nevetett fel, hogy páran felénk fordultak.

-Mih? Komolyan? - kiabálta röhögve és felpattant. - Ezt látnom kell!

-Milyen jótét lélek vagy te is... - jegyezte meg Remus. Sokkal inkább magának, mint Jamesnek, de szemüveges barátunk hallotta.