𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

37. Fejezet

-Tehát nem is dohányzol? - Kérdeztem értetlenül.

-Dehogy! Pfuj! - Legyintett. - Vagyis nem rendesen dohányzok… Egyszer próbáltam ki rendesen, hogy úgy szívjam fel, hogy a tüdőmig, de majdnem belehaltam. Azért kell a cigaretta, mert menőn mutatok vele, meg amúgy annyira nincs is rossz íze… Tehát gyakorlatilag csak a számban forgatom meg aztán ki is fújom… Ennyi. - Vonogatta a vállát.

Még mindig az ablakban ültünk. Vagyis ő ült az ablakban én pedig az ölében, mert mióta megnyugodott nem akartam már kikászálódni onnan. Olyan kényelmesen ültem ott és ő sem panaszkodott!

-De árulj már el valamit Beth… Hogy a fenébe kerülsz ide? - Pislogott rám értetlenül majd hozzátette. - Mert nem mondom, nem bánom, hogy itt vagy… Sőt! Nagyon örülök, hogy itt vagy meg minden. És már azt is leköröztük, hogy menj már ebből a pokolból és akkor elmondtad, hogy még mardsz meg minden… De hogy a katyvaszba kerülsz te ide?! - Sandított rám, mire nevetve behúztam a nyakamat.

-Igazából most büszkének kell majd lenned… - Kezdtem elmosolyodva, mire érdeklődve felvonta az egyik szemöldökét. - Az egész úgy kezdődött, hogy ugye elmentem Remyhez és Jamiehez látogatóba… És akkor ott megmutatták nekem azt a levelet, amit megmutattam neked is és ugye rávágtad, hogy azt Walpurga írta. Aztán később kiderült, hogy amúgy az egész levelezésünk hátterében ő áll, de most nem teljesen ez a lényeg. Hanem az, hogy miután megmutatták a levelet én azt elkuncsorogtam Jamietől. Még persze sokáig maradtam, de az már részletkérdés! Tehát… Egész éjszaka ezen járt az agyam és tizenkettő körül, de meg volt az már fél egy is, mikor valami hirtelen rámjött és a legvadabb álmaimat is felűlmúlva olyan légből kapott tervvel pattantam ki az ágyamból, hogy olyat még se Te, se Én még nem pipáltunk… És akkor ott valamit összerámoltam a táskámba és elszöktem a nagyiéktól. Ja igen! Mert nem is otthon tanyáztam, mert a szüleink elmentek… És szerintem a Nagyiék felkeltek a lépcső nyikorgására, de ha akkor nem, mostanra biztosan leesett nekik, hogy nem vagyok már otthon. Ott tartottam, hogy elszöktem ugye otthonról.

-De hova mentél? - Kérdezte kissé döbbebten Mancs, mire mérgesen néztem rá és lepisszegtem. - Jó-jó! - Nevetett halkan fel.

-Tehát… Fél kettő körül pedig a hopp hálózat segítségével Jamesék nappalijába zuhantam be. - Sirius ezen nagyon jót szórakozva hangosan nevetett fel én pedig csak mosolyogtam a jókedvén.

-Azért kormos még mindig kicsit az arcod? - Sandított rám, mire lefagytam.

-Mi?! Miért nem szóltál eddig? - Már álltam volna fel, mikor ő megrázva a fejét finoman megveregette a vállamat ezzel jelezvén, hogy maradjak ott ahol vagyok.

-Leszedem én! - Azzal benyálazta a hüvelyk és mutató ujját és mielőtt bármit tehettem volna akciója ellen ő már finoman dörzsölgetni kezdte ujjaival az arcomat. - Ne fészkelődj! És addig folytasd! - Nevetett rám, mire válaszul, csak rágrimaszoltam.

-Hála neked, most elvesztettem a fonalat! - Meredtem rá dühösen.

-Igazán nincs mit! - Kacsintott, majd miközben az orromhoz kezdte dörgölni enyhén nyálas ujjait elmosolyodott. - Ott tartottál, hogy bezúgtál Ágasékhoz, hajnali fél kettőkor… Ami rengeteg sebből vérzik, mint például az időpont, miszerint olyankor nem látogatunk senkit, mert mindenki alszik. - Oktatott ki, majd felnevetett a bosszús képemet látva.

-Mondja ezt az, aki hajnali háromkor jelent meg nálunk egyszer!

-Az más! - Intett le szórakozottan.

-Már megint terelted a szót Blöki! - Szóltam rá.

-Blöki? - Szaladt magasra a szemöldöke, mire felhúztam az orromat. - Ne fészkelődj Beth, mert esküszöm kormos marad a nózid! - Pöckölte meg az orromat.