𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

67. Fejezet

-Hetedéves, érett, griffendéles diákjaimként... - kezdte Mcgalagony végül évszázadoknak tűnő néma, kínos percek elteltével. Mindhárman ott ácsorogtunk az íróasztala előtt és én tág pupillákkal, lebiggyedő szájakkal szemeztem a tálnyi, arany csomagolású csokoládéval... - Az ég szerelmére Lupin! - Mancs és James is rámpislantott én pedig összerezzenve kaptam fel a fejemet a csokik szemmel-evéséből. - Cs-csak... Vegyen egyet! – ripakodott rám türelmét vesztve. Szégyenlős mosollyal csórtam is egy darabot a tálból. Pedig most vacsoráztunk... De a csokinak mindig is volt hely.

-Köszönöm professzor asszony. - szóltam halkan és visszaléptem Mancs mellé, aki olyan mosollyal pislogott rám... Mintha valami szuper édes állatka lennék egy állatkertben, aki láttán ellágyul az ember szíve. És rögvest meg akarná simogatni...

-Szóval... - kezdett bele újra, lehunyva szemét Minnie. - Elvárom maguktól, hogy eleget téve... A hat éven át tartó könyörgéseimnek... Moderálják magukat.

Amúgy igen... Feltűnően csendben voltunk eddig. Bár ez most a fáradtság miatt lehet...

-Moderáljuk magunkat? - kérdezett vissza James. Én mindeközben elmélyülten, csillogó szemekkel, gyermeteg mosollyal bontogattam a csokimat... De a koncentrációba bezavart Mancs tekintete, ami úgy tapadt rám, mintha valami torta lennék, akire ráolvadt az ember figyelme, akár a cukormáz... Mik ezek a költői képek tőlem? Megártott a sok csoki?

-Igen. - biccentett Minnie. - Viselkedjenek. Önök a legidősebbek. Kötelességük példát mutatni. - erre Mancs elszakította rólam tekintetét és felhorkantott. - Igen Black? - kapta rá felvillanó szemeit a házvezetőnk.

-Semmi tanárnő. - vágta rá Mancs vigyorogva.

-Viselkedniük kell. Nőjenek fel és mutassák meg, hogy tudnak tisztelni, csendben maradni és viselkedni. Ez az utolsó évük itt. A RAVASZ vizsgák... Majdhogynem az életük is múlhat rajta...

-Ne izéljen má' Minnie! - nyafogta Jamie fájdalmas ábrázattal.

-Maga iskolaelső lett Potter! - förmedt rá a tanárnő.

-És büszke is vagyok rá! - vágta rá Jamie, Mancs meg felnevetett mellettem. Én még mindig azzal voltam lekötve, hogy minél lassabban egyem meg a csokit, hogy sokáig ízlelhessem és élvezzem a mennyeiségét.

-Példával kell elöljárnia! Viselkedjen Potter.

-Ne inzultáljon tanárnő minket ezzel! Ezt hajtogatja már mió... - kezdte Mancs lebiggyedt szájjal, de McGalagony a szavába vágott.

-Ide figyeljenek! Lupin! Ön is! - szólt rám, mire lenyaltam az utolsó ujjamról is a ráolvadt csokit és angyali somollyal felkaptam a fejemet. - Idén teszi le... Nem csak a RAVASZ-ait, de a hopponálási vizsgáját is, szóval csak hegyezze a fülét! - tényleg nagyon bal lábbal kelt ma fel.

-Hetedévesek... Rangidősek a diákságban. Miért... Miért nem sikerült felnőniük ez alatt a tizenhat év alatt? Miért? Eddig elnéző voltam magukkal szemben... A hülyeségek kapcsán. De kérem! Mutassanak felelősséget magukért, a tetteikért, a társaikért. Azért vannak itt, hogy megtanulják, hogyan kell boldogulni a felnőttek világában, de egyre inkább kételkedem a kireptetés gondolatában. Szedjék össze magukat!

-Össze vagyunk szedve. - szólt óvatosan, halkan, halvány mosollyal Mancs és ártatlanul pislogva állta McGalagony éles, égető tekintetét.

-Nekem nem úgy tűnik. - sziszegte Minnie, majd az ajtó felé mutatott. - Első panasz és nem fogok a pontlevonással szórakozgatni. Jönnek a büntetőmunkák a mélyen tisztelt társaság fejére! Most pedig távozhatnak! - egyenként masíroztunk ki az irodából.