𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

98. Fejezet

-Komolyan hazamentek? Azt hittem, hogy Potter csak szórakozik, mikor mondta... - ült le az ágyamra döbbenten Lils, ahogyan figyelte, hogy bepakolom azt a pár szükséges ruhát a hátizsákomba.

-Pedig nem szórakozott. Tényleg hazamegyünk. - mosolyodtam el óvatosan és finoman megvakartam a combomhoz bújó Gaffie fejebúbját. - Téged is viszünk ám Cicus... Nem maradsz itt, megnyugodhatsz.

-De alig egy hét. - ráncolta homlokát Lils, majd végül halkan hozzátette. - És mit fogok csinálni nélküled?

-Átjöhetsz hozzánk. Aludhatsz a szobámban. Anyu szívesen látna és... - kezdtem felcsillanó szemekkel, de megrázta a fejét.

-Inkább maradok tanulni. És ti is jobban tennétek. Gyakorló-felkészítő-vizsgát írunk a szünet után. - azzal felállt és még felkapta ágyáról a tankönyvkupacát és intett. - Jó pakolást. Majd még beszélünk.

Kicsit szomorúan meredtem a bezáródó ajtóra. A mumusként sötétlő, baljós árnyak: a vizsgák valóban félelmetes gyorsasággal közeledtek. Pár tanár-mint McGalagony, Caradoc Dearborn, Bimba és Lumpsluck- gyakorló tesztet készített, hasonló nehézségű és mennyiségű kérdésekkel, mint amennyit a RAVASZ vizsgákra is sejtettünk. Csupán gyakorlás volt. Egy értékelés, mennyire teljesítenénk élesben... És ez nem volt semmi komoly, mégis megremegett a kezem ha rágondoltam. Nem volt jó hatással rám a gondolat.

Sóhajtva gyűrtem bele azt a maradék tankönyvet és jegyzetet, amiből tanulni készültem a szünetre és újra megsimítottam Gaffie fejét.

-Minden rendben lesz, Kiscicám. Én is felnövök. Érett leszek, meg felnőtt. Meg felelősségteljes leszek. És olyan felnőtt-szívű... Ha akarom, ha nem. - Garfield válaszul nyávogott, mint aki ténylegesen érti mondandómat, majd felszökkent az ölembe és összegömbölyödött. Már túl nagyra nőtt ehhez. Méretei akár egy nagyobb ragadozó-macskához hasonlítottak. Mint egy tigris. Továbbra is vörös volt, borzos és imádnivalóan lapos orcácskájú... De nagyra nőtt. Végül utoljára ellenőriztem, hogy minden szükséges és kellő dolgot bepakoltam a hátizsákomba. Garfield pedig nyújtózkodott és a következő pillanatban kifordult az ölemből és felugrott az ágyamra, hogy összegömbölyödjön a puha, süppedős paplanon. Elmosolyodtam, és utoljára-utoljára végignéztem mindent. A ruhákat, azt a pár tankönyvet, ami még befért a kék hátizsákba-ami majdnem akkora volt mint én, egy kis túlzással-... A jegyzeteket is, végül feltápászkodtam a földről és az egészet áthurcoltam Gaffie üreslő, nyitott utazókosarához és az utazásra várakozó seprűmhöz. Kész. Belebújtam a tornacipőmbe és a tükör felé pislantva... Leelenőrizve, hogy vállalható-e a kinézetem(nem) végül megindultam a klubbhelyiség felé. Hogy rálessek a srácokra, mi van velük.

-Maszat! Jó hogy jössz! Segíts már egy kicsit. - igazán át sem léptem a küszöböt, James megragadta a kezemet és berántott. Rémültnek tűnt. Sebesen becsukta az ajtót mögöttem, kétszer ellenőrizte, hogy jól bezárult, majd tovább rángatott az ágyáig és lenyomott rá. - Szóval. Ne is mondj semmit. Ne is kérdezz, csak hallgass végig. - hadarta sebesen és közben fel-alá kezdett el járkálni előttem. Érdeklődve bámultam rá és már nyitottam volna a szájamat, mikor újra elkezdett beszélni. - Szóval. Én... Te... Mi... Sz-szóval... Te... T-te lány vagy. É-és... És...

-Hagyd már szegényt. - zendült fel ekkor a fürdőszoba felől, mire rögtön megduplázódott a pulzusom. Mancs lépett ki onnan, féloldalas, laza vigyorral, egyszál farmerben és kopott mintás, fekete Bowies pólóban... Öhm. Ooooo... Próbáltam nem feltűnően bámulni. Kerek szemekkel, elnyílt ajkakkal, ahogyan megborzolta nedves tincseit és közben mezittelen lábfejével arrébb lökte az útjába kerülő, szétrágott(?) teniszlabdát. Olyan meleg lett hirtelen. Felforrt a levegő és csak elámulva bámultam rá. - Szevasz Beth!