𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

83. Fejezet

Néma csend uralkodott az irodában. Dumbledore az íróasztalára támaszkodva, átható kék tekintetével minket szemlélve, néma derűvel szája sarkában pislogott ránk már lassan öt perce.

McGalagony összeszorított ajkakkal, remegő orrcimpával ácsorgott a zárt ajtó mellett.

Mancs elterpeszkedve a székében, unottan és parázsló tekintettel méregette a különféle, arany, álságdetektorokat az iroda egyik sarkában. Én pedig zavartan néztem Fawkes fenséges vonásait. A főnix is engem figyelt. Aztán végül földöntúli hangon felsüvöltött és meglebbentve hatalmas, tüzes szárnyait, váratlanul átlibbent a székem karfájára. Nem ijedtem meg. Inkább csak kíváncsian szemléltem meg közelebbről a hihetetlenül ritka, hihetetlenül érdekes és gyönyörű madarat.

Az szakított ki mindkettőnket a bámészkodásból, hogy Dumbledore megköszörülte a torkát és végül szolid mosollyal helyet foglalt székében és összekulcsolva ujjait ránk mosolygott.

-Nos... Örömmel látom ezt a párost az irodámban, újra. - utalta az év eleji incidensünkre, mikor Remus nagy fejfájására, a tetőről kellett kettőnket leszedni. Azóta is voltunk fennt sokszor, csak akkor már nem vett észre minket Sinistra sas-szeme. Mondjuk belegondolva sokszor jártunk már itt. Évente sokszor. Minimum ötször-hatszor is megjártuk az utat. Néha ketten, néha a többiekkel. Bele sem mertem gondolni, hogy Mancs mennyiszer lehetett itt külön. Csupán ebben tanévben, minimum tízszer küldte fel McGalagony az órájáról. - Ez úttal mibe keveredtek, Minerva? - fordult McGalagony felé, aki erre kihúzta magát.

-Nos Albus... Minden bizonnyal jól tudja, hogy egyenesen megtiltottuk Roxmorts látogatását a halálesetek óta... De úgy tűnik Lupint és Blacket még mindig nem érintik a szabályok. - Mancs felvont szemöldökkel összefonta maga előtt karjait én pedig lesütöttem a szememet. - Mint kiderült... Black szinte napi szinten ruccan ki, Lupinnal karöltve, fittyet hányva a saját testi épségére és még Lupint is bajbakeveri. Nem mintha Lupin ártatlan lenne. Délután egy órára se volt hajlandó befáradni, hanem inkább lent kóborolt a faluban. Ahol köztudottan hemzsegnek az éhes halálfalók. Felelőtlen bagázs. De kezd elegem lenni Albus, hogy a mélyen tisztelt páros, még mindig ilyen könnyen hágja át minden szabályunkat, ezzel a saját épségüket és diáktársaik életét veszélyeztetve és...

-Köszönöm Minerva. - vágott a szavába finoman Dumbledore. - Úgy hiszem, megoldom innentől fogva. Nyugodtan pihenjen le.

McGalagony dühtől sápadtan távozott és ahogy becsukódott mögötte az ajtó Dumbledore hosszasan felsóhajtott.

-Mi történt a szemöldököddel és a száddal Sirius? - kérdezte végül Mancsra pillantva.

-Verekedtem. - felelte rezzenéstelen arccal és csak azért sem pillantott felém.

-Lám. Mire számítottam? - mosolyodott el derűsen az igazgató, majd az asztala egyik sarkán terpeszkedő doboz felé bökött. - Van csokoládébékám, kértek?

Gondolkodás nélkül kezdtem el hevesen bólogatni, mire jóságos mosollyal intett és két csokoládé is landolt előttem.

-Köszönöm. - mosolyogtam csillogó szemekkel és buzgón bontogatni is kezdtem.

-Gyűjtöd a kártyákat, vagy csak a csoki? - érdeklődött Dumbledore kedvesen.

-Csoki. - válaszolt helyettem Mancs rám se pillantva. - Köszönöm, nem kérek.

-Te tudod ifijú-úr. - Dumbledore magának is vett egyet, majd a csomagolást bontogatva hátradőlt székében. - Akkor menjünk sorjában fiatalok. Mi is történt most éppen pontosan?

-Kiszöktem egyedül Roxmortsba. - nyeltem le a falatot és közben kihangsúlyoztam az "egyedül" részét a mondatnak. Dumbledore bólintott, majd Mancsra nézett.