𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

48. Fejezet

Ennyi. Itt a vége. Nincsenek többé Tekergők. És erről mind én tehetek. - Csorgó könnyekkel meredtem fel a csillagos égboltra és remegve húztam össze magamon a takarót.

Már két hete, hogy a fiúk nem szólnak egymáshoz. Se hozzám.

Sirius valósággal kerülte a társaságukat. Minden egyes pillanatban mikor megpillantotta Remust, felszívódott, vagy a lehető legmesszebb került tőle. Jamesnek fogalma sem volt-akárcsak nekem és Peternek-, hogy pontosan mi is történt, de miután nem akart oldalt választani, inkább átpártolt Lice és Frank saját, barátságos, zártkörű és csendes társaságához. Peter egyszerűen árnyékként húzta meg magát és a szokottnál is kevesebbet beszélt. Egyszerűen olyan, mintha szétesett volna körülöttem a világ. Leia eleinte próbálta bennem tartani a lelket, de a saját érdekében elküldtem. Már csak neki kéne ebbe belekeverednie!

Tanácstalanul fordítottam el a fejemet és sajgó szívvel pillantottam a csillagvizsgáló másik végében ücsörgő Siriusra. Olyan magányosnak tűnt. Dorcasszal nem szakítottak, de mostanában jellemzően alig mutatkoztak együtt. - Fejét a hideg falnak döntve kémlelte a csillagokat. Fekete fürtjei most szabadon hullámozták körül azt a fenséges arcot, mely most kifejezéstelenül, túlságosan szoborszerű volt a tökéletes formáival a megszokotthoz képest... Mármint Mancs rengetegszer burkolózott a kifejezéstelenség rideg álarca mögé, de annak álltalában a végére láttunk... Viszont most...

Ugyanilyen fájdalmasan pulzáló, égetően lüktető szívvel fordítottam a fejemet a fal mentén a másik irányba, ahol pedig Remus ücsörgött és lehunyt szemekkel, lehajtott fejjel hallgatta a professzorunk magyarázását.

-Kész szappanopera... - Billentette a vállamra a fejét James, mire szipogva megráztam a fejemet.

-Nem az Jamie... Ez nem az... Elszúrtam... - Temettem tenyerembe az arcomat, mire sóhajtva, továbbra is hozzám bújva átkarolt.

-Ne butáskodj Maszat! Nem szúrt el senki, semmit. Minden rendben lesz. - Simogatta nyugtatóan a hátamat James, de ekkor az előttünk üldögélő Dorcas hátrafordult.

-Lupinnak igaza van. Elszúrta. De még mennyire. - Kárörvendésén csak kókadtan tudtam lehajtani a fejemet, de James az első megrökönyödés után fújtatva visszaszólt.

-Oh, fogd be a szádat Meadowes!

-Fogd be nekem, ha tudod. - Kikerekedett szemekkel meredtünk a kajánlkodó lányra, aki diadalittasan csapta hátra egyenes, sötétszínű haját válla fölött-amilyen nekem ugye sose lesz-, majd vigyorogva visszafordult.

-Jesszusom... - Röhögött fel hangtalanul James mellettem és visszahajtotta a vállamra a fejét.

-Ugye ki fognak békülni? - Susogtam visszatérve az eredeti témára egy kis csend elteltével. 

-Biztosan. Elválaszthatatlanok vagyunk Maszat. - Biztosított Jamie, mire végre halvány mosoly szökött ajkaimra.

-Ha te mondod... - Susogtam és közelebb húzódtam hozzá.

***

Csendesen vetettem be az ágyamat, miközben ellenőriztem, hogy minden kacatomat bepakoltam már a táskámba és sóhajtva néztem körül a kupis szobán. Hát igen. Jobbnak láttam otthagyni a fiúkat. Így is elég kárt okoztam már nekik.

A telitömött táskámat a vállamra akasztva a karomba kaptam Gaffiet, aki szomorúan nyávogott arcomat látva, majd csendesen kiindultam a szobából. Vetettem egy utolsó pillantást Mancs összegyámbászott, rendetlen ágyára, majd a kezemet a kilincsre tettem volna, mikor az lenyomódott magától és a következő pillanatban Sirius lépett be nagy lendülettel a szobába. Majdnem belém ütközött.