𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

115. Fejezet

-Beth! - Sirius kopogás nélkül tépte fel az ajtót. Én pedig rémülten lefagyva bámultam rá. Egyszál bugyiban és melltartóban.

-Még nem láthatsz-... - kezdtem halk és magas hangon, cincogva és elkezdtem hátrálni. De hiába.

Mancs velem már teljes harci díszben pompázott. Fekete tincsei a világ legtökéletesebb, lágy hullámaiban fodrozódtak. Fényesen és puhán. Bő fehér inget viselt, régimódi, buggyos ujjal és fekete trapéznadrággal. Ahogyan maga mögött sebesen bevágta a szobám ajtaját és felém fordult... Mozdulatai lelassultak, szemei ​​pedig elkerekedtek.

Két kezemmel nagy igyekezetem ellenére sem tudtam eltakarni magamat és csak bámultam vissza rá.

-Francba.

Szerencsénk volt. Lily és Anyu ugyanis végre nyugtot hagytak nekem egy pillanatra és lementek Euphemiához a kertbe. Ha tudták volna, hogy nem sikerült betartanunk a külön-készülődés szabályát... Biztos, hogy Lils kiborult volna. De el Marlene leginkább, aki képesztően izgatott volt az egész esküvősdit miatt.

-Mancs én-... - hebegtem paradicsompiros arccal. Sirius ahogyan még mindig ugyanott ácsorogva, két lépésnyire tőlem fel és le pislogott rajtam. Arca halvány rózsaszín árnyalatban úszott. Ajkait megharapta és tovább bámult. Mintha valósággal rámtapasztották volna a szemét. Na persze az intenzív, csodáló és vágyakozó mustrálásától csak mégjobban zavarba jöttem és még egy lépést tettem hátra. Mezittelen talpam a szőnyegbe mélyedt és még rémületben, hevesen kalapáló szívvel figyeltem Mancsot. A kezdeti sebes tettlegessége teljesen eltompult. Csak figyelt.

-Bocs. Csak még egy picit. - motyogta orra alá árgus szemekkel bámulva tovább. Szemei ​​a lábujjaim hegyétől a fejem tetejéig rohantak gyorsan fel és le. - Még... Ez az utolsó.

-É-én... - hebegtem. Úgy éreztem lesül az arcbőröm attól a tekintettől, ami Sirius szeme üzent felém. Nagyon nyers volt. Nagyon nyers volt, őszinte és csodáló. És volt benne valami, amitől még pucérabbnak éreztem magam, mint eleve.

-Befejeztem. - nevette végül el magát és vigyorogva a plafont kezdte bámulni. Megkönnyebbültnek éreztem magam, hogy nem tapadt végre rám lángoló szürkéinek sugara.

-K-köszönöm? - hebegtem kipirultan és lesütöttem fejemet. Mert hiába éreztem, hogy zavaromtól a padló olvadni kezd a lábam alatt. Valahol csupán Mancs felbukkanása levet minden súlyt a vállamról és rögtön füligérő mosolyba fordult szám.

-Még egy uto-... - kezdte végül, de először tekintete felém fordulhatott volna, nevetve sikkantottam felé.

-Sirius!

Végre. Zavaromat és az agyamra települő ködöt lenyomta a nem-létező-lélekjelenlétem és végül csak magam elé kaptam a szobámba paterált hatalmas álló-tükör szélén lógó fehér ruhát. Mancs nem látta. És ezért is voltunk eltiltva egymástól. Hogy legalább a meglepetés gyönyörével lephessük meg egymást. De túl szertelenek voltunk a szabályokhoz.

-Jó-jó... - nevette és maga előtt összefonva a karjait nekidőlt a csukott ajtónak. És nem kerülte el a mennyaszonnyi ruhám, amit remegő kezekkel, görcsösen szorítottam a mellkasom elé. Mancs szeme pedig felcsillant. - Várj... Ez az?

-Igen. - nevettem el magamat vörös arccal és látva vigyorát sebesen hozzátettem. - Még nem lehet Mancs. Azt mondták, hogy nem is láthatjuk egymást délelőtt és-...

-Leszárom, na. - nyögte fel rögtön és csak pislogott rám. Pimasz vigyorával. - Mutasd.

-Nem lehet. - ellenkeztem hebegve és méghátrébb léptem tőle. De csípőm az asztalomnak ütközött és tudtam, már nincs hova hátrálni. Az íróasztalon pedig összekoccantak Fleamont "Debodoráló Frizuráló főzetei", amiket Lily kuncsorgott ki a nagy napra. Meg az a sok smink-dolog amit Marlene halmozott ki a táskájából a délelőtt folyamán.