𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

25. Fejezet

§Sirius§

Kedvtelenül turkáltam tovább a reggelimet, nem foglalkozva a sajgó vádlimmal és a bekötözött csuklómmal.

Mégis, hogy történhetett ez meg?! Édes Merlinem!

-Tapmancs... Minden rendben? - Érintette meg a vállamat Ágas, akinek szintén nulla egész nulla tized életkedve volt, de ő legalább evett és még beszélni is tudott.

-Szerinted? - Morogtam rekedten, majd dühösen a tányéromra csaptam a villámat és a tenyerembe temettem az arcomat.

-Rendbe jön. - Szólt bizakodón Peter, majd jóízűen tovább nyammogott a rántottáján, mintha ez csak egy nap lenne, egy gondtalan semleges nap.

-Pofa be Pettigrew! - Rá se nézve sziszegtem oda neki a szavakat, majd rosszkedvűen lenyeltem pár cseppet a keserű tökléből... Pedig finomabb volt.

-Elég legyen Tapmancs! - Sóhajtott végül James, meghiszem, elég elviselhetetlen lehetett egyfolytában engem hallgatni.

-Ja! Nem értem, hogy mi bajod! - Kapott be egy kenyér darabot Féregfark, majd csámcsogva rágcsálta tovább.

Egy perc és már nem érdekelt semmi. Azon kaptam magam, hogy a torkának szegezem a pálcámat és villámló tekintettel magasodom felé... Eddig sosem bántottam egy barátomat sem, de ha Peter Pettigrew, aki tulajdonképpen a negyedik tagja a Tekergőknek, nem fogja végre fel, hogy Beth... Az a drága Elizabeth éppen a gyengélkedőn küzd az életéért...(na jó! Ez talán egy pöppet túlzás.) Én esküszöm, hogy még a szuszt is kiátkozom belőle!

-Azt mondtam, hogy pofa be patkányképű! - Szűrtem a fogaim közt és egyáltalán nem érdekelt, hogy hányan bámulnak ránk a Nagyteremben reggelizők közül.

-Fogd már fel, te sötét agyú, hogy a barátodnak nevezett éppen fent fekszik a gyengélkedőn és pillanatokon múlik az élete! A fenébe már Pettigrew! Hogy lehetsz ennyire nem törődöm?! - A végén már legszívesebben ordítottam volna, de csak felemeltem a hangomat.

-Azt mondtad te is és James is, hogy túl fogja élni, nem értem, akkor most mi van? - Értetlenkedett továbbra is.

-Oh! Tényleg fogd be Peter! - Csattant fel Ágas is, mire biztos voltam már benne, hogy mindenki minket figyel.

Fájdalmasan lehunytam a szememet, majd remegve kifújtam a levegőmet.

-Lehet, hogy te nem érted... De te nem is voltál ott... Mi viszont igen! Oké?! Szerintem sosem fogom tudni elfelejteni azt a kétségbeesett tekintetét! - Roskadtam vissza a helyemre... Az éjszakánk képei továbbra is úgy villodztak az agyam diavetítőjében, mintha még az agyam is magam ellen esküdött volna.

-Bocs... - Nyöszörögte Féregfark, aki még továbbra is a hirtelen ért sokk hatása alatt állt.

-Nincs semmi baj. - Morogta James, majd tovább tuszkolta magába az ételeket, amiket fintorogva nyelt le.

-Mr. Black... - Mcgalagony már megint pontosan időzítve tipegett az asztalunkhoz.

-Javaslom vegyen be egy nyugtatót! - Sóhajtott végül, mire legszívesebben beleröhögtem volna a képébe.

Mi tagadás elcsépelt humora van az öregnek...

-Ezt komolyan mondom. - Pillantott le rám, mikor észrevette a nevető ráncokat a szemem környékén.

-Vágom. De nem kell. - Utasítottam vissza, de legnagyobb döbbenetemre nem szólt semmit a hangnemet és a viselkedésemet illetően, hanem csak bólintott és vissza sétált a tanári asztalhoz.