𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

71. Fejezet

§Sirius§

-Szóval érted Tapmancs? Tapmancs! Sirius!

-Ja, mi? Tessék? Igen-igen. - kaptam fel rögtön a fejemet és igyekeztem úgy tenni, mint aki nem aludt be a magyarázatba... De kit is akarok átverni. Holdsáp összeszorított szájjal, összeszűkült szemekkel meredt rám. - Bocs Holdsáp-pajti... Csak...

-Próbálom elmagyarázni, fél órája... De te már meg sem próbálsz ébren maradni.

-Én nem akartam idejönni. - morogtam fel ösztönösen.

-Hát persze, hogy nem. - masszírozta meg orrnyergét Holdsáp. Szegény. Délelőtt Ágassal vacakolt, most meg engem próbált ösztökélni a magolásra, de ez az ő hobbija. Nem nekem való ez az egész szarság... - Az a baj veled Tapmancs, hogy nem tudsz figyelni huzamosabb ideig és nem tudsz tanulni.

-Ez nem igaz. Például igenis tudok figyelni. - hajtottam hátra a fejemet unottan és fintorogva figyeltem a könyvtár fehér, plafonját. Például Bethre tudok figyelni. Órákon keresztül. Meg napokon keresztül is, akár éveken keresztül is. Tegnap is egész nap bámultan és imádom. Régóta vagyok rákattanva a mi egyetlen, szőkeségünkre... De Beth. Mindig van valami új, amit lehet rajta bámulni. Tegnap például felkötötte a haját és olyan édes volt az arca... És a nyaka is... Olyan ennivaló. Meg szívesen összecsókolnám is. - Tökre unalmas ez a hely. Húzzunk már el innen Holdas... Csináljunk valami izgit. Még az életkedvem is elmegy ezektől a papírkötegektől! - intettem, fel sem emelve fejemet a támláról a könyvkupaca irányába és benyúlva tallárom zsebébe, a sok mütyűr és hasznos haszontalanság között a mugli öngyújtóm után kutattam, meg egy szál cigarettáért.

-És akkor ki fog tanulni helyetted?

-Én értem az anyagot. - kaptam szájamba az előhalászott csikket és közben tovább matattam öngyújtóügyileg. Tudom, varázsló vagyok, meg minden... egy intés a varázspálcával és ennyi. De meg kell ennek adni a módját és mennyivel hangulatosabb má' ha az ember egy piros öngyújtóval gyújthat rá? Ugye, hogy ugye.

-De nem tudod. Az két másik véglet. És a könyvtárban nem lehet füstölögni. - tette hozzá megrovóan.

-Vicces vagy Holdika... Aki egyedül itt füstölög, az te vagy. - nevettem el magamat, de Remus nem tűnt elragadtatottnak. - Kérsz egy szálat?... Jó! Elrakom. - emeltem fel megadóan a kezeimet, mikor realizáltam a hitetlen és "viccelsz velem Sirius?!" arcát. Ez ilyen tipik Holdsáp. A szolíd barátocskánk. Pedig Ágas még kérni is szokott néha. Gyorsan visszasüllyesztettem a zsebembe a dohányt is és a gyújtót is.

-És most... Ott tartottunk, hogy... - ééés Holdsápunk újra nehéz fába vágta a fejszéjét... Ami nem is fa, mert kő. Én pedig igyekeztem nem hangosan felnyögni a gondolatra, miszerint még van két óra vacsoráig.

Hagytam, hadd beszéljen. Jól el volt ő magában is. Csak mondta és mondta és mondta. Már meg sem próbált visszakérdezni, csak nyomta a dumát, taglalta a mondatokat. És tanított. Tök barón, csak engem nem érdekelt, hogy miről susmotol.

Holdsáp örök hibái egyike, hogy kitartó és tudatos. Vagyis ez igazából tökre jó is lenne, ha éppen nem rólunk lenne szó. Mármint pontosítok... Ha nem arról lenne szó, hogy magoltat minket. Mármint értem én, hogy ő okos, meg intelligens, meg professzionális és olvas... És ezt én nagyon értékelem, meg minden. Sőt! Még támogatom is, csak engem hagyjon ki a buliból, meg Ágast. Árt az egészségemnek, ha egy óránál többet tartózkodom a könyvtárban félévente. Szóval... Bár azt is meg kell hagyni, hogy Holdsáp nélkül lehet régen megbuktunk volna az írásbeli vizsgákon... Vagy mágiatöriből kivágtak volna már harmadikban is... Szeretjük Holdsápot. - De Bethet jobban... AKAROMMONDANI... Imádnivaló, meg minden... (Pff. Persze a Lupin-tesók eleve aranyszívű, szimpi emberek...), de inkább tegyen le rólunk.