𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

103. Fejezet

A döntő éjszakáján szóval tényleg nem aludtunk. Mert bár hajnali egyig mindenki az örömmámorban úszva tombolt és ünnepelte a griffendél győzelmét, McGalagony pontban, mikor egészet ütött az óra megjelen kockás hálóköntösében és hálósapkjában és szigorúan aludni küldött mindenkit. Kivétel nélkül. Akkor még furcsálltam is, hogy Mancs nem szájalt vissza rögtön... De mikor már mindenki lefeküdt a griffendél toronyban, Marlene felkapcsolta a villanyt és bejelentette, hogy irány a fiúk szobája, mert fáj a foga arra a whiskeyre. És hát. Marley mindünket átráncigálta, így lyukadtunk ki a Tekergők szobájának közepén, körben ücsörögve, mind a tizen. Mancs mint mondta tényleg szerzett whiskeyt és mézbort és bár én nekem már csupán a vajsör is elégnek tűnt, ők mind telitöltötték a poharaikat a vörös itallal. Hajnalig fent voltunk. És valahogy ott lebegett a fejünk felett egy aggasztóan nagy, sötét felhő-és itt nem a viharra gondoltam-... Ami miatt Remus is minden szó nélkül töltött magának az alkoholból másodjára és harmadjára is... Mert valahol benne volt már a hihetetlen örömmámorban a keserűség is. Mert bizony Május volt. Május. És a vizsgahetek pedig súlyosan közeledtek. A kviddics döntő egy vészharang volt valahol. Valahol, hogy ez már nem tart örökké. Hogy már túlvoltunk ezen is és bármennyire is nyert a griffendél a június közeledik. És éppen ezért, mikor az utolsó Roxmortsi hétvége gyanánt, elszakadva a könyvtárból. Elszakadva az egyre tornyosuló könyvkupacoktól beültünk a Három Seprűbe. A szokásos helyünkre. Már nem arról beszélgettünk, mit láttunk az újságban, hogy kapta el James a cikeszt, milyenek a mardekárosok és hogy melyik a legfinomabb Mindenízű Drazsé... Vagy hogy, mi van Jamie baglyával... Már nem arról beszéltünk, kinek van a legnagyobb esélye a házkupára és hogy kik lesznek jövőre az új prefektusok és kviddicstagok... Hanem... Hanem arról, mi lesz... Mi lesz június után. Mi lesz akkor, ha leszállunk az Expresszről Londonban...

Frank és Lily közt csücsülve, a forrócsokimat két kacsóm közt szorongatva, összekuporodva a székemen mosolyogva hallgattam a többiek terveit. Talán tényleg féltem. Talány tényleg aggódtam. Talán tényleg nem akartam itthagyni a Roxfortot. De mindez. A barátaim körében... Hirtelen nem tűnt fontosnak. Rajtam kívül úgy tűnt, mindenki a kalandos irányát nézi a jövőnknek, nem pedig a félelmetes oldalát. És elnézve az izgatottságukat, a lelkesedésüket én se éreztem már magamat annyira megrémültnek.

-Mi Jamesszel nem költözünk még össze. - magyarázta éppen Lily, James pedig kényelmesen a vállára döntötte fejét. Olyan édesen néztek ki. - De előbb utóbb odáig is el fogunk jutni. Egyenlőre a nyár elején...

-Bemutatjuk egymást otthon. - fejezte be Jamie büszke vigyorral, Marlene pedig felnevetett.

-Minden álmod válik most valóra Potter, ugye?

-Igen. - sóhajtotta buta vigyorral James, majd vajsörébe kortyolva Mancshoz fordult. - És veled mi van Tapmancs? Nem mondtál semmit eddig.

-Mit mondhatnék azon kívül, hogy elköltözök otthonról és aurornak állok? - kérdezte elvigyorodva Mancs, de Marlene összefonta maga előtt a karjait.

-Most komolyan azt próbálod nekünk bemagyarázni... Te... Hogy semmi szerelmi életed sincsen? Öhm... Megbocsáss, de ötödévünkben és hatodévünk elején hetente új barátnőt hódíthattál ha úgy akartad. Most meg semmi? Ezt nem veszem be "szépfiú".

-És ha igen?

-Akkor sem hiszünk neked, Sirius. - bólintott most felé Lily és lopva felém pillantott, de nem tudott semmit leolvasni az arcomról, mert félig csokoládé borította és alkalmasnak láttam az időt, hogy nagyot kortyoljak a hatalmas bögrémből, így nem láthatták zavart mosolyomat.

-Mi van azzal a lánnyal, akiért elvileg úgy oda voltál hatodévünkben? - érdeklődött Remus. Arcára volt írva, hogy reménykedik abban, Mancsnak még mindig van barátnője... Ergó engem szépen békénhagyhat.