𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡

26. Fejezet

§Elizabeth szemszöge§

Az, hogy Remy és Mancs rögtön odajöttek hozzám és ott voltak mellettem felért bármilyen kinccsel... Biztonságban éreztem magam, mikor Mancs mellettem ücsörgött és karja, néha finoman súrolta az enyémet és ez az érzés csak nőtt, mikor rápillantottam a bátyuskámra, akin látszott, hogy a bűntudat-annak ellenére is, hogy a lelkére beszéltem-majd felemészti, de mégis ott volt és mosolyogni próbálva ült a fehér sámlin és bár ő nem tudott róla, én igenis észrevettem mikor kicsordult egy könnycsepp a szeméből.

Nem szabadott neheztelnem Jamiere és Lilsékre, amiatt mert nem jelentek meg... Mert biztosan akadt fontosabb elintéznivalójuk is, mint egy beteg Lupin meglátogatása,hisz valljuk be, Lily prefektus-ami rengeteg időt igényel- és Lumpsluck és Minnie is biztosan elhalmozta őket leckével és valljuk be, hogy tanulnak az helyett, hogy eljönnének okosan cselekednek, hisz én meggyógyulok nélkülük is, nekik pedig ezzel csak jobb lesz az év végi RBF-jük... De azért mégis... Borzalmasan hiányzott a társaságuk!

Látva, hogy Remy mennyire emészti magát, csupán azért, ami nem is az ő hibájából történt, úgy döntöttem, hogy bedobom minden színészi képességem és próbálok úgy tenni, mintha csak egy nagyon kicsit lennék csak rosszul és egy kész vicc lenne az egész... Persze néha nem bírtam megállni szisszenés, grimaszolás és elejtett mondatok nélkül, mégis láttam az arcán a megkönnyebbülés jeleit... Pedig ha tudta volna, hogy a karom úgy sajog, mintha szét akarna szakadni, vagy nem is tudom... Az oldalam volt a legborzalmasabb, ugyanis egyfolytában égetett és sajgott, bármikor levegőt vettem, beszéltem, vagy csupán csak nevettem, belenyilallt a keserű és méreggel átitatott fájdalom... A fülem egyfolytában sípolt tőle és borzalmas volt. Mindezek ellenére, mikor a fiúk megkönnyebbülten távoztak tőlem és elcsíptem Mancs mondatát, amivel vidáman sóhajtva közli Remyvel, hogy "Látod Holdsáp? Rendbe fog jönni!", akkor ott úgy éreztem megérte az egész színjáték és nekik is nyugodtan telnek majd napjaik. Igen ám, csakhogy nem ez volt az igazság! Ugyanis a gyógyszerek nem hatottak-mármint szerintem nem, mert nem éreztem a fájdalomcsillapító hatását, vagy a sebeim gyógyulását- és a vágások is úgy parázslottal a bőrömön, mint eleven láva a vulkánban.

Az ébredésem utáni nap reggelén viszont kellemes meglepetés fogadott...

Épp egy újabb adag fájdalomcsillapítót és lázcsillapítót tömtem magamba, mikor kinyílt a gyengélkedő ajtaja és feleszmélni sem volt időm, egy vörös bomba vetette magát a nyakamba.

-Oh! Uramatyám Liz! Annyira rosszul éreztem magam, hogy tegnap, a lányokkal nem tudtunk meglátogatni! Potter visszafordult értünk, de mikor már mi is bemehettünk volna Madam Pomfrey ránk parancsolt, hogy szükséged van a pihenésre és két ember is bőven elég neked... El sem hiszed mennyire örültünk, mikor, a félnótás Black elmesélte, hogy egészen jól vagy! - Darálta Lily és bár attól, hogy magához szorított lüktetni kezdett az egész testem a fájdalomtól, mosolyogva vissza öleltem.

-Ahj Liz! - Eresztette el, majd csípőre vágta a kezét és anyáskodni kezdett. - Nem szabad bajba keverned magadat többet! El sem hiszed, hogy mi-a barátaid- és a testvéred mennyire aggódtunk érted! Soha többet ne csinálj ilyet! Nagyobb veszélybe is kerülhettél volna! - Dorgált tovább és valószínűleg folytatta volna, ha a mögötte álló, kerek és kedves arcú, szőkésbarna hajú, kissé dundibb lány meg nem szólal.

-Elég lesz Lily! - Vágott szavába Alice, mire Lily a szemét forgatta de azért abbahagyta szája jártatását.

-Alice! Hát te is itt vagy? - Kérdeztem meghatódva, és nem foglalkozva avval, hogy mikor a Fortescue lány is a nyakamba vetette magát, ezzel pedig még jobban fájdalmat okozva nekem, inkább egy hatalmas mosolyt varázsoltam a fejemre és vissza öleltem őt.