Az Uchihák játéka

18. - Egy Uchiha karjaiból egy másikéba

Orochimaru Sakura elé lépett. A lány szemének undorodó villanása újra Tsunadét idézte fel emlékeiben.

Ha nem hajlandó meggyógyítani, akkor tényleg meg fogja ölni, ezt biztosan tudta, de a hasonlatosság egykori csapattársához arra hajtotta, hogy megnyújtsa a szenvedéseit.

Azt akarta, hogy rettenetes kínok közepette, a saját vérében térdelve, zokogva könyörögjön a halálért. Hogy megváltásként gondoljon rá, hogy hálás legyen neki, mikor végre megkönyörül rajta és a pokolra küldi. Mindenkit meg lehet törni valamiképpen, ezt pontosan tudta. Ha évekig kell elnyújtsa, megteszi, de akkor is megalázza a lányt. Ezzel két legyet ütne egy csapásra: a lányt és Tsunadét. Talán még a kis tanítványát is kellemetlenül fogja érinteni a dolog... És ha a kínzások közben mégis megtörne, hát annál jobb neki.

Sakura mereven állt, csak tekintete követte a kígyó puha lépteit, ahogyan gondolkozva körbejárta, töprengve méregette. Felbecsülte, mennyi fájdalmat képes elviselni a teste.

Orochimaru végül megállt vele szemben. Szűk, függőleges pupillái vonzották Sakura tekintetét, és észrevette, hogy a kígyó keskeny orra vonalát követő lila csíkok sápadtabbá teszik az arcbőrét.

Sakura furcsán érezte magát a férfi közelében. Orochimaru egész alakjából szinte sütött a gonoszság, valami magához vonzó sötétség, és a lány arra gondolt, hogy valószínűleg egyetlen ember sincs Sasukén és Kabutón kívül, aki ilyen közelről látta volna Orochimarut. Legalábbis élő nincs, és hamarosan nem is lesz.

A kígyó Sakura smaragdzöld szemeibe nézett. A határozottság és elszántság mögött meglátta felcsillanni a valódi érzéseket. Az ő szemét szinte lehetetlen volt átverni. Fájdalom, veszteség, elveszettség, és mindezek mögött, a tekintete legmélyén megbújt egy csöppnyi halálvágy. Orochimaru elégedetlen volt. Azt akarta, hogy a lány minden erejével küzdjön az életéért, hogy bukása végül teljes és megsemmisítő legyen.

Persze, ez a végső megoldás volt. Ha Sakurát nem sikerülne rákényszerítenie, kénytelen lenne Tsunadét zaklatni a dologgal, amihez rengeteg erőfeszítésre, időre, és nem mellesleg új emberekre lenne szüksége, márpedig ez a terv egyáltalán nem nyerte el a tetszését.

- Kabuto.

Az orvos ninja, aki eddig az árnyékok közé húzódva, egy oszlop takarásában várta a végkifejletet, most belépett a falra rögzített fáklyák narancssárgás fénykörébe.

- Igen, mester?

Kabuto, mint mindig, szolgálatkészen csüngött Orochimaru minden szaván. A férfi ránézett. Mindig elégedett volt a munkájával. Kabuto olyan volt számára, mint egy hűséges inas. Ha kellett, azonnal ott termett, de mikor nem volt rá szükség, észrevétlenül meghúzódott a háttérben, hogyha kellene a segítsége, rögtön ott teremjen. Alighanem az orvos volt a leghűségesebb embere, mióta elszakadt Konohától.

- Azt akarom, hogy kínozd meg. Semmitől ne kíméld, a legkegyetlenebb trükkjeidet is bevetheted. - Orochimaru tisztán látta Kabuto szemében a megcsillanó perverz örömet. - De ne öld meg. Én akarom kioltani az életét. Lassan. Nagyon lassan.

Sakura Orochimaru lázasan csillogó tekintetének nyomása alatt képtelen volt reakció nélkül hagyni a lassú, és minden bizonnyal pokolian fájdalmas halál gondolatát. Nyelt egyet, érezte, hogy bőrén izzadtságcseppek ütköznek ki.

Orochimaru fogja őt megölni... A gondolatnak volt valami különös hangulata, talán a kígyóból áradó mohó vérszomj és gyönyörteljes várakozás miatt. Attól függetlenül, hogy nem kívánta ezt a halált, mégis elgondolkodott rajta: vajon milyen érzés lehet a keze által meghalni?

„A legtöbben valószínűleg még megtiszteltetésnek is vennék" - gondolta fanyalogva, és mély sajnálat árasztotta el, ha azokra a szánalmas emberekre gondolt, akik a kígyó szolgálatában álltak egykor.

- Igenis, Orochimaru-sama.

Orochimaru talán utoljára egy éve engedte meg Kabutónak, hogy egy alanyán kísérletezzen, és azóta rengeteg dolgot szeretett volna kipróbálni. Örült, hogy végre eljött az alkalom.

Sakura szánakozva figyelte, ahogy Kabuto szinte rajongva nézi Orochimarut. Biztos volt benne, hogy Kabuto még azt is kitörő lelkesedéssel fogadná, ha nagyra becsült mestere a testrészeivel kívánna kirakózni, sőt talán még meg is kérdezné, hogy ne vagdossa-e le a végtagjait ő maga, hiszen a darabolás olyan piszkos munka.

Kabuto mellé lépett és megfogta Sakura karját, de a lány azonnal kirántotta a kezét a szorításából. Pár pillanatig farkasszemet néztek, majd a férfi elmosolyodott.

- Kövess.

Sakura hátra sem pillantva a ledermedt Sasukéra, megindult Kabuto nyomában.