Az Uchihák játéka

109. - Pillangók

Sakura a sáros kesztyűjét lehámozva a kézfejéről megkerülte a ház sarkát, aztán rámosolygott Hikarura és a mögötte álló gyerekekre.

- Szervusz, Hikaru, itt vagyok, igen – mondta gyorsan és a kesztyű alatt tisztán maradt kezét nyújtotta a kisfiú mellett álló másik gyereknek. Rézvörös hajú, nagyon sovány hét éves körüli fiú volt, és annyira üvöltött róla, hogy lazának akar látszani, hogy Sakura mosolya kiszélesedett. – Szia. Biztosan te vagy Asato – mondta, és a fiú lassan pislogva tetőtől talpig végigmérte. – Tudom, tudom, csupa kosz vagyok – kuncogta Sakura. – De a kezem tiszta – tette még hozzá célzatosan, és Asato végre megragadta a kezét.

- Jó napot? – kérdezte kicsit bizonytalanul, Sakura pedig megrázta a fejét. – Szia?

- Sokkal jobb – hunyorgott rá a lány és felpillantott, mikor Deidara kihajolt a konyhaablakon. – Deidara, maradt még tea a vendégeinknek? – kérdezte, de a szőke csak meglepetten pislogva megrázta a fejét.

Tobi bukkant fel az ablakban Deidara mellett, átfurakodva a szőke karja alatt, Sakura pedig attól tartott, bereped az arca attól a ragyogó mosolytól, amit rávillantott.

- Sakura-chan, Tobi megitta mindet! – közölte büszkén, és Sakura halkan nevetve megrázta a fejét.

- Jól van, Tobi, akkor kérd meg Deidarát hogy mutassa meg, hogy kell teát főzni – mondta neki, mire Tobi megrángatta a szőke pólójának ujját.

- Deidara-senpai! Taníts meg teát főzni, most, most azonnal! – szólt rá, és Deidara egy sóhajjal lehajtotta a fejét.

- Rendben, rendben, megmutatom. Hé, engedj el! – hallatszott a méltatlankodása, ahogy hirtelen eltűnt, mert Tobi berántotta az ablakból a ruhájánál fogva, és Sakura halkan nevetve visszafordult a gyerekek felé.

A tekintete a két fiú mögött kicsit megszeppenve álldogáló három kislányon állt meg. A két idősebbik lány láthatóan egypetéjű ikrek volt, és Sakura figyelmesen megnézte őket, amíg még egymás mellett állnak, hogy kicsit könnyebb legyen őket megkülönböztetni később. Mindketten barna hajúak és szeműek voltak, mint az öccsük, de a viselkedésük árulkodó volt: az egyik lány karba tett kézzel egyenesen rámeredt és kritikus szemmel méregette a sárfoltos haját és ruháját. Akkor biztosan ő lesz Ikumi, akire Hikaru azt mondta, 'undok'.

Sakura a másik kislányra nézett Ikumi háta mögött, minden bizonnyal Kaorira, aki egy hajszálnyit a nővére mögé húzódva zavartan pislogott körbe. Mikor előrelépett csak akkor látta meg a harmadik, három év körüli kislányt, aki Kaori kezébe kapaszkodva teljesen eltűnt az ikrek mögött. Legszívesebben rajongva felvisított volna, mikor meglátta az édes kis arcból rápislogó hatalmas, kíváncsi barna szemeket és a homlokából félrecsatolt vállig érő, barna tincseket.

Nem akarta letámadni, mert elsőre ő is kicsit félősnek tűnt, még ha végtelenül kíváncsinak is ugyanakkor, de teljesen elolvadt a kislánytól. A kezét nyújtotta az ikreknek is és észre sem vette, hogy Ikumi úgy néz rá, mintha egy nyálkás békát dugott volna az orra alá.

- Ikumi és Kaori, igaz? Hikaru sokat mesélt rólatok ma reggel, lányok – mondta egy kedves mosollyal és a szeme visszakalandozott a kislányra. – Mi a neved, gyönyörűm? – kérdezte végül, mert már nem bírta ki és leguggolt a lány elé, aki félénken rámosolygott, de nem mondott semmit.

- Sachi nem beszél – mondta hirtelen Ikumi, és Sakura zavartan felnézett rá.

A lány úgy bámult rá, mintha tudnia kellett volna előre.

- Úgy érted, néma? – kérdezte Sakura a homlokát ráncolva, és Ikumi bólintott. – Nagyon szép neved van, Sachi – mosolygott rá Sakura a kislányra, akinek kiszélesedett a mosolya és kíváncsian kinyújtotta a kezét, hogy egy félig megszáradt sárfolthoz érjen a pólója vállán. – Kicsit koszos vagyok, igaz? – kérdezte kuncogva Sakura, és mikor Sachi határozottan bólintott, felnevetett. – Mindjárt megmosakszom, de előtte bemutatlak titeket a fiúknak – mondta, míg felegyenesedett, és az egyik kezével Sachiért nyúlt, a másikkal Hikaru felé. – Gyertek nyugodtan – mondta rámosolyogva a másik háromra, akik eddig kicsit bizonytalanul ácsorogtak mellettük, és bár tétován, de követték.