Az Uchihák játéka

115. - Nem tettem semmit

Itachi arra kelt fel, hogy Tobi berohan a szobába és lehuppan mellé az ágyra. A matrac hirtelen mozgása a teste alatt egy pillanatra felszította a fájdalmat a hátában. Halkan felnyögött, míg álmosan Tobira pislogott, aki szélesen rámosolygott.

- Obito Uchiha! - Sakura hangjától Tobi összerezzenve magára rántotta a takarót, ami így félig lecsúszott a még mindig kába Itachiról. - Mit mondtam neked alig öt perce?

- Tobi jó fiú volt - motyogta a férfi zavartan a takaró alól, míg a mérges Sakura felbukkant végre Itachi látóterében is. - Tobi csak bejött játszani kicsit.

- Felébresztetted Itachit - mondta rámeredve a lány. - Tobi, Itachinak most pihenésre van szüksége, és úgy emlékszem, határozottan megtiltottam, hogy ugrálj az ágyon.

- Jó reggelt - mormolta Itachi, és mikor Sakura tekintete végre felé fordult, a lány egy rövid, ragyogó mosollyal válaszolt, mielőtt a homlokát ráncolva visszafordult volna Tobi felé.

- Kérj bocsánatot.

- Tobi bocsánatot kér - sóhajtotta a férfi kidugva a fejét, bánatosan Itachira pislogva, aki némán bólintott. - Itachi-sama, Sakura-chan nagyon szigorú ma - suttogta kicsit ijedten. - Legyél jó fiú, Itachi-sama, mert nagyon csúnyán fog rád nézni! - Tobi megborzongott és visszabújt a takaró alá, Itachi pedig érdeklődve Sakurára bámult, aki most csípőre tett kézzel megfordult.

- Kisame, ha nem jössz ki most azonnal, esküszöm az öledbe ülök! - kiáltotta el magát türelmetlenül és kiviharzott, Itachi pedig felvonta a szemöldökét.

- Mi baja van? - kérdezte Tobit, aki újra kidugta a fejét a takaró alól.

- Sakura-channak pisilnie kell - kuncogta a férfi eltakarva a száját. -, de nem tud bemenni, mert Kisame-senpai nagyon, nagyon, nagyon régóta bent van. Sakura-chan azt morogta, amíg reggelizett, hogy biztosan benne van egy szék vagy mi - vihogta végül, és Itachi felsóhajtott. - Mi az, hogy széke van, Itachi-sama?

Odakintről hangos dörömbölés hallatszott.

- Komolyan mondtam, Kisame!

- Felőlem oké, édesem, de nem csinálhatnánk a budin kívül inkább? Csak mert úgy érzem, ez nem a megfelelő hely.

- Nekem az lenne, ha végre kijönnél - sóhajtotta Sakura. - Tobi, gyere ide és pakolj el magad után, nem mondom el még egyszer!

- Már tizedszerre mondja - suttogta a tenyerébe kuncogva Tobi.

- Menj és pakolj el, ha azt kéri, Tobi - mondta halkan Itachi, a szeme a plafonon járt. - Vagy azt akarod, hogy csúnyán nézzen rád?

- Júj, nem, Tobi nem akarja - rezzent össze a férfi, és kikúszott a takaró alól. - Sakura-chan nagyon ijesztő, amikor csúnyán néz.

Odakint kinyílt egy ajtó, és Sakura megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Végre!

- Sosem örültek még ennyire nekem, tündérem - vihogta Kisame, míg Tobi kiment a hálóból. - Na gyere, ölelj meg, nem kell ilyen frusztráltnak lenni rögtön...

- Ne akard, hogy én rakjalak arrébb, Kisame. Tűnés, amíg szépen mondom, ott a reggeli az asztalon.

Az ajtó becsapódott, és Kisame nevetése elhalkult, ahogy valószínűleg a konyhába ment, Tobival a nyomában. Legalábbis Itachi erősen remélte, hogy megy és elrakja, amit el kell raknia, mielőtt Sakura igazán elveszti a türelmét. Oldalra sandítva kinézett az ablakon, és megállapította, hogy a lánynak igaza volt tegnap reggel, tényleg melegfront van. Odakint hétágra sütött a nap, a szemét szinte bántotta az intenzív fénye, ahogy felragyogtatta a tiszta, kék égboltot. Most, hogy a házban csönd ült, még a madarak csicsergését is hallotta, és valahonnan nem túl távolról Kyou halk vijjogását.