Az Uchihák játéka

52. - Obito Uchiha

  Itachi egy pillanatra még megállt az ajtó előtt, és egy kissé szorongó, tétovázó pillantást vetett Sakurára, aki majdnem beleütközött, mikor megtorpant, és érezte, hogy elbizonytalanodik. Talán nem neki kellene elmondania, amit úgy látszik, még nem fogott fel. Vagy pont ez a feladata, hogy rávilágítson arra, ami az ő számára nyilvánvaló? Hogy szembesítse azzal, hogy teljesen mást gondol, és mást érez?

Aztán eszébe jutottak az iménti szavak, amik ahhoz az elhatározáshoz vezették, hogy megtegye, és most is megszilárdították benne a tudatot, hogy a kötelessége. Akármilyen kellemetlen is.

"Tudom, milyen érzés Reikinek lenni, oké?"

"És el is fogod felejteni nemsokára. Pár hónap, és már nem is emlékszel majd rá, milyen érzés volt Reikinek lenni. A halálom majd megváltja a boldogságodat" - gondolta Itachi komoran, és lehunyta a szemét, aztán végül elhatározta magát a cselekvésre.

- Ne hangoskodj, és ne nyúlj semmihez, amíg nem szólok - mormogta, mielőtt benyitott az ajtón, és a lány megszeppenve követte.

- Mi ez a hely? - suttogta Sakura, miközben próbált belesni Itachi válla fölött, de egyszerűen nem volt elég magas hozzá.

A férfi beljebb lépett, magával húzta a lányt is, és becsukta mögöttük az ajtót, míg Sakura szétnézett a játékokkal teledobált padlón, és csodálkozva meredt a felnőtt méretű ágyra a sarokban. Egy kisgyerek? Egy kisgyerek lakik az Akatsukival? A megdöbbenéstől ledermedve bámult bele a homályos szobába, míg Itachi mellélépett, és akkor a férfi tekintetét követve meglátta a szinte teljesen a sötétségbe burkolózott alakot az ablak alatt, ahogy a behúzott függöny alját babrálja.

- Szeretnék neked bemutatni valakit - mormogta Itachi, és a földön ülő alakhoz sétált, a fejére tette a kezét, mire az felnézett rá. - Szia, Tobi - motyogta a narancssárga maszkkal takart arcú férfinak, mire a fekete, rövid hajjal borított fej a térdéhez simult. Itachi egy röpke pillantással nyugtázta a néma köszönést, ami után a férfi visszatért a függöny rángatásához, aztán felnézett a tátott szájú, ledermedt lányra, aki megmoccanni sem bírt. - Sakura, ő itt Obito Uchiha - mondta halkan, és nyelt egyet, míg figyelte, ahogy a lány döbbenten közelebb lép.

- Obito... Uchiha - suttogta elszörnyedve Sakura, és Itachira bámult. - Obito halott - mondta rekedten. - Eltemették, és Kakashi-sensei...

- Csak félig halott - mondta a rövid csönd után a férfi, mert Sakura megakadt, és úgy tűnt, nem is bírja folytatni. - A testét még meg tudtuk menteni, de az elméjét... azt már nem. Olyan, mint egy kisgyerek - motyogta Itachi, és leguggolt a felnőtt férfi elé, aki lelkesen végigdőlt a szőnyegen, és maszkját a durva szövethez dörzsölte, aztán hirtelen megmerevedett, mikor az aprócska lyukon keresztül a szeme rátalált az ajtóban álló lányra, és a kezével Itachi után tapogatózott.

- Itachi-sama - nyöszörögte halkan. - Tobi jó fiú volt...

- Semmi baj, Tobi. Ő itt Sakura. Emlékszel, mit meséltem neked Sasukéról? Emlékszel Sasukéra? - kérdezte halkan, megnyugtató hangon duruzsolva a férfinak, aki most felült, és lelkesen bólogatni kezdett.

- Sasuke-sama - motyogta vidáman. - Sasuke-sama szereti a paradicsomot. Tobi is szereti a paradicsomot - tette hozzá egy rövid töprengés után Tobi, és törökülésbe húzta a lábait.

- Igen. Akarsz tudni még valamit Sasukéról? - kérdezte Itachi, mire másik bólintott, és Itachi intett Sakurának, hogy jöjjön közelebb, mire a lány vonakodva ugyan, de lassú léptekkel átszelte a szobát, és mikor a férfi egy kézmozdulattal jelezte, hogy guggoljon le Tobi elé, megtette. - Ő Sakura. Érted, Tobi?