Az Uchihák játéka

117. - Anya

Itachi maga elé meredve némán gondolkozott a hallottakon. Súlyos titok volt ez, olyasmi, amiről tudta, hogy nem sokan tudnak Sakura körül. Igazi titok volt, és a fejében eggyel több aggódnivaló bukkant fel.

Nem veszélyesebb ez most, hogy terhes? Hiszen ha kap egy durvább pánikrohamot az nincs jó hatással a gyerekre sem. Arról nem is beszélve, hogy mindkettejük életét veszélyezteti. Atyaég. Itachi megdörzsölte a homlokát, és fáradtság és ijedtség szokatlan keverékével a szívében arra gondolt, hogy távol kell tartania Sasukét a lánytól, amennyire csak lehet.

De hogy a francba lesznek így valaha is egy család, amíg Sakura pánikbeteg? Hiszen ha rohamot kap attól, ha Sasuke hozzáér vagy a közelében van, bele is halhat. Sasuke teljesen véletlenül megölheti a gyerekével együtt. Van még más is, amire így reagálna? Mi válthat ki még belőle pánikrohamot? Hogy jutott el onnan, hogy mindenképpen a közelében kell tudnia Sasukét addig, hogy semmiképpen nem lehetnek jelenleg egy helyen? Tud még bonyolultabbá válni ez az egész?

- Oké, elmondtam - szakította félbe a kavargó gondolatait hirtelen Sakura, és Itachi kicsit hitetlenkedve lepillantott rá, ahogy egy könnyű mosollyal a hasán fekszik. - Most te jössz.

- Hogy vagy képes ilyen könnyedén kezelni ezt? - kérdezte zavartan és egy kicsit mérgesen a férfi. - Állandó életveszélyben vagy, ez nem olyasmi, amit csak úgy le tudsz söpörni az asztalról, Sakura. Az életedről van szó, és nem...

- Nocsak, ki beszél - mormolta egy pimasz mosollyal Sakura, az ujjait játékosan végigjáratta a mellkasa ép felén. - Egy kis álszentséget szimatolok a levegőben... - folytatta kuncogva, és Itachiban felforrt a vér a dühtől és a vágytól, amit egyetlen, hunyorgó szemvillanással és a merész érintésével támasztott benne. Tudta, hogy valamennyire felhasználja ezt a vágyát iránta, hogy lehiggassza, és kicsit csalódottan arra gondolt, hogy tökéletesen működik, még akkor is, ha pontosan tisztában volt vele, mit művel. - Tudod, majd akkor beszélhetsz nekem arról, mennyire értékes egy élet, ha majd megbecsülöd a magadét. Addig egy szót sem akarok hallani a témában. És most elő azzal a titokkal. Hiába reménykedsz, nem felejtem el.

- Nem akartam kibújni alóla - motyogta Itachi, ahogyan a düh elcsitult benne. Igaza volt, semmi joga az életről papolni neki, mikor fogalma sincs, mi az. - De...

- A-a. - Sakura a fejét kicsit hátrébbfeszítve, hogy a szemébe nézhessen, felpillantott rá, a mutatóujja lágyan végigsiklott a nyakán, azon az érzékeny ponton forró sóvárgást küldve az ágyékába. Tudta, ha most képes lenne szeretkezni vele, nem szeretkezés lenne, csak szex. Nem tudta, melyik érzés erősebb benne; a vágy vagy a harag, a féltés vagy a hitetlenkedés. - Egy szót se többet, Itachi Uchiha. Mondd el nekem egy titkodat.

Itachi egy percig még némán rámeredt, a sharinganjaiban düh és vágy keveredett egy észvesztően intenzív örvénybe, amitől Sakura mosolya lehervadt, hogy átvegye a helyét az a már ismert arckifejezés, ami elárulta, hogy ugyanannyira vágyik rá, mint ő. A pupillái enyhén kitágultak, mintha magukba akarnák fojtani, az ajkai elnyíltak.

Itachi az ujjait a rajta kócosan szétterülő hajába csúsztatta, gyengéden a markába szorítva pár tincsét rávette, hogy felkönyökölve a szájára hajoljon. A csókjuk olyan forró volt és heves, hogy mindketten úgy érezték, belülről égeti fel őket. Zihálva váltak el, hangosan zakatoló szívvel, és Itachi arra gondolt, imádja, hogy az íze még sokáig a száján marad, hiába nem ér már össze az övével. Szerette volna azt az ízt, Sakura édes ízét elzárni magának egy üvegbe, hogy megőrizze, hogy legyen mibe kapaszkodnia, amikor már nem lesz mellette.

- Ugye tudod, hogy ez közönséges csalás? - mormolta a szájára, még mindig fogva a haját, hogy eszébe se jusson eltávolodni tőle, de a lány fejében úgy tűnt, meg se fordult ilyesmi.