Az Uchihák játéka

113. - Vér

Sakura a nappaliban a tárolótekercseiből kipakolt holmikkal körülvéve ült a kanapén, és éppen a körmeit vágta le, amennyire csak tudta.

Egy pillanatig sajnálkozva meredt a félhosszú körmeire. Annyival nőiesebb volt így a keze, hogy hosszabbak voltak, de le kellett vágnia a műtét miatt. Otthon sem tudta soha kicsit sem megnöveszteni, mert csak kilyukasztotta volna a kesztyűit és útban lett volna. Teljesen felesleges volt, és Tsunade-samának a mai napig ugyanolyan rövidek voltak a körmei, mint mikor még aktívan a kórházban dolgozott. A szokások nehezen fakulnak el.

Sakura egy sóhajjal nekilátott, míg gondolatban újra végigfutott mindenen, ami kelleni fog. Nem felejtett el semmit, tudta, de inkább alapos és megy még egy felesleges kört, mint hogy valami baj legyen belőle később.

Itachi egy pohár vízzel megállt az ajtóban és figyelte, mit csinál. Leltározás közben folyton ott téblábolt körülötte, és tudta, hogy kezd ideges lenni. Ismerte azokat a szemeket, bár Itachi nem nagyon engedte a felszínre a kétségeit. Az övéi nem is igazán a halálfélelemből eredtek, mint más műtétre váróké.

- Mindjárt megvizsgállak, aztán felteszek egy levest, hogy tudjanak mit enni a fiúk - mondta, míg letette a körömvágó ollót és szemügyre vette a kezeit.

Úgy érezte, mintha egy óvodás kezét nézné és felsóhajtott. Szerette azokat a csinos, lekerekített végű, fényes körmöket, amikkel olyan szépen lehetett Itachi hátába kapaszkodni. Jó volt kicsit a változatosság kedvéért egy hajszálnyit nőiesebbnek lenni, mint általában.

Felnézett, mert rájött, hogy a férfi nem válaszolt neki és rábámult, ahogy összepréselt ajkakkal mered a csomagra az asztalon, ami tele volt tűkkel.

- 'Tachi?

- Hm? - Itachi el sem szakította a tekintetét az asztaltól, csak amikor a lány újra megszólalt.

- Látod ezt itt? - kérdezte egy mosollyal az arcára mutatva, Itachi pedig homlokráncolva bólintott. - Akkor ne rontsd el.

Itachi egy sóhajjal átszelte a nappalit és a félig teli poharát az asztalra tette, mielőtt lehuppant mellé, majd a dereka mögé csúsztatva a karját, nemes egyszerűséggel a nyakába temette az arcát. Egy mélyet lélegzett a finom virágillatból, míg Sakura hátradőlve nekitámasztotta a talpát az asztal szélének és a tincsei végével kezdett játszani.

- Tudom, hogy idiótán viselkedem, ne haragudj - mormolta, a hangja kicsit mérges volt, mintha dühös lenne magára és Sakura tudta, hogy így is van. - Olyan... tehetetlennek érzem magam. Gondolom, eléggé lelombozó, hogy képtelen vagyok összeszedni magam és úgy viselkedni végre, mint egy férfi.

- Nem attól leszel férfi, ha soha nem vagy hajlandó átengedni magad annak, amit érzel - mondta kicsit szemrehányóan a lány. - Sokkal jobban értékelném viszont, ha legalább egy kicsit befejeznéd ezt az értelmetlen önostorozást. Legalább addig, míg belédtuszkolok némi értelmet - nevette halkan, Itachi pedig a vállára fektette a fejét.

- Már sikerült - sóhajtotta.

- Nem eléggé - jegyezte meg szárazon Sakura, és egy utolsó gyengéd simítással a férfi karján felállt. - Komolyan, csak egy kicsit engedd el magad. Most nem kell gondolkoznod, most csak nekem kell. Tudom, hogy nem olyan egyszerű, mint ahogy nekem tűnik, de hagyd hogy megtörténjenek a dolgok. Nem kell mindig mindent irányítanod, Itachi. Csak hagyd magad kicsit sodortatni az árral, mert néha ilyen is kell, és ne gondolkozz rajta, hogy hol fogsz kikötni. Ne keresd a vészkijáratot csak úgy a biztonság kedvéért, és ne tervezgess, hogy mit kell tenned, ha itt vagy ott kötsz ki a parton, oké?