Az Uchihák játéka

19. - Az ellenség illata

Shikamaru hátát a falnak tapasztva lesett ki a főfolyosóra. Fél percig az árnyékokat figyelte, majd visszafordult a kis csapat felé. Tekintete összetalálkozott Nejiével, és egy pillanatra meglátta a gondosan fenntartott álca nélküli arcát. Kissé kétségbeesettnek tűnt. Úgy nézett rá, mintha tőle várná a megváltást, de mindketten tudták, hogy ezt csak egy ember adhatja meg neki, és az maga Sakura.

Egy pillanatra eszébe ötlött, hogy talán Neji soha nem is akart beleszeretni. Egyszerűen csak megtörtént, az egész az irányítása nélkül zajlott, és Neji még ettől is szenvedett. Olyan férfinak ismerte meg, aki szerette a saját kezei között tudni a sorsát. Hyuugaként azonban ez nem lehetett a számára könnyű. Tudta, hogy vigyáz Hinatára, mintha a húga lenne, de eddig ez sosem tűnt fel neki ennyire. Milyen nehéz lehet mindennap azzal a tudattal felkelnie, hogy azért létezik, hogy szolgálja a klánja főágát, és mégsem utálta meg még a feladatát, hanem teljesíti azt minden zokszó nélkül. És most megint úgy érezheti magát, mint akit láncra vertek. Függ Sakurától, a lány érzéseitől, és Shikamarunak sajgott a szíve, ha arra gondolt, hogy mi lesz a vége.

Ahogy Nejit nézte, rá kellett döbbennie, hogy Neji is tudja, mi fog történni. Tudja, hogy Sakura sosem fogja igazán észrevenni vagy szeretni őt, mint egy férfit. Mégis kitart mellette, talán mert ez az egyetlen az életében, ami független a családjától. Az érzései egyedül az övéi. A klánja mindent elvehetne tőle, de ez a szerelem akkor is az övé maradna, mert ezt nem vehetik el tőle. Attól függetlenül, hogy ez egy viszonzatlan érzés, ami nem adhat neki boldogságot, talán ez az egyetlen reménye, hogy kicsit elszakadjon a klánja ügyeitől, a kötelezettségeitől, amivel az apja emléke előtt tiszteleg. Mert az apja tudta, mi a feladata, és az életét áldozta a klánjáért. Neji lehet, hogy csak nem szeretné, hogy az apja halála hiábavaló áldozat legyen. Neki kell az apja életének és halálának értelmet, jelentőséget adnia azzal, hogy folytatja, amit ő elkezdett...

Ino tétován hozzáért az elmélázott férfi vállához, mire Shikamaru összerezzent. A lányra nézett, vissza Nejire, majd Hinata és Kiba felé intett, akik azonnal mellé léptek. Akamaru izgatottan csóválta a farkát, de tudta, hogy valami fontos történik, így meg sem nyikkant. Shikamaru Nejire nézett, aki biccentett és odaintett a saját csapatának. Arca újra büszke és határozott volt, mint mindig, de most Shikamaru számára is láthatóvá váltak az árulkodó jelek. A ráncok a homlokán, a csöppet lejjebb eresztett szemöldökei, az állkapcsán megfeszült izmok, mind a valódi Nejit mutatták. A Hyuuga megfordult és halk léptekkel, de magabiztosan sietett végig a folyosón. Naruto, Ino és Tenten igyekeztek tartani a tempóját, de Neji mindig egy lépéssel előttük maradt.

Shikamaru egészen addig figyelte Ino mézszőke, táncoló hajtincseit, míg el nem nyelte alakját a sötétség. Aggódott a barátnőjéért, féltette még Kabutótól is, habár tudta, hogy lehetne rosszabb is a helyzet. Tudta, hogy Sakura jobb orvos, mint Kabuto, és talán még taijutsuban is erősebb nála, de Ino nem igazán remekelt a közelharcban, és orvosként sem múlta felül Orochimaru főtalpnyalóját. Ino egyetlen igazi, és már szinte tökéletesre fejlesztett fegyvere az elmetranszfer jutsu, és ettől is olyan sebezhetővé válik... Nem tud figyelni magára közben.

Persze a többiekért is aggódott, főleg Nejiért és Narutóért. Naruto annyi mindent elveszített már, annyit szenvedett, pedig még alig tizennyolc éves. A gyermekkorát megkeserítette a Kyuubi, és mikor végre társakra talált, Orochimaru előbb Sasukét vette el tőle, most pedig lehetséges, hogy soha többé nem látja viszont Sakurát, szintén Orochimaru jóvoltából...

Ha Sakurának valami baja esett, Naruto és Neji képesek beleőrülni, ha pedig ők rosszul érzik magukat, akkor az kihat Hinatára és Tentenre is. Ino pedig különösen érzékenyen reagál Neji lelkiállapotára, bár ezt nem értette igazán, de ha Ino ennyire beleéli magát Neji érzéseibe, akkor őt is belerántja.

Shikamaru Kibára nézett.

„Na igen, Kiba akkor is Kiba marad" - gondolta, mikor a fiú egy széles mosollyal válaszolt az aggodalmas pillantására.

Arról a mosolyról Naruto jutott eszébe. Bátorító és... optimista.

Nem igazán ismerte Kibát. Ritkán beszélgettek, de akkor teljesen másnak tűnt, mint mikor harcolt. A küzdelmek alatt mindig eltökélt volt és heves, akárcsak Naruto, de ha beszélgetésre került a sor, inkább nyugodtnak és békésnek tetszett, és hát... nos, igen, egy kicsit egoistának is.

Ahogy elindultak Hinata nyomában, Shikamarut egy kellemetlen érzés kerítette hatalmába.

„Vajon van valaki, aki bármikor is vette volna a fáradtságot, hogy megismerje Kibát? - Hinata cipőjét figyelve, szinte gépiesen lépkedett a lány után. - Igen, Hinata biztosan... talán."

Hangtalan léptekkel vonultak végig a folyosón, és megálltak egy hatalmas ajtó előtt. Shikamaru automatikusan, ahogy egy shinobihoz illik, kisöpörte a fejéből a társaival kapcsolatos aggodalmait. Tudta, hogy a küldetésükhöz nagyban hozzájárul, hogy mennyire képes a feladatára összpontosítani. Ráadásul vezetőként kétszer annyira gyorsnak és hatékonynak kellett lennie, mintha csak egy csapat tagja lenne. Pontosan tudta a dolgát, és igyekezett a lelkiállapotától függetlenül is százszázalékos teljesítményt nyújtani. Nem véletlenül lett jounin.

- Orochimaru az enyém, ti foglaljátok le Sasukét. Ha az a dög kiszabadul az árnyékcsapdámból, számítok rád Kiba. Hinata, ha közel kerülsz Sasukéhoz, kábítsd el. Hazavisszük.

„Hazavisszük Sakurával együtt. Narutónak."

Shikamaru a kilincs után nyúlt. Ahogy kitárta az ajtót, mindhármuk arcán végigkúszott az odabent derengő fáklyák narancssárga fénye, és meglátták Orochimaru szótlan alakját az oszlopok között, ahogyan őket nézte. A mellette álló, fehér inges fiú lassan megfordult, és szembetalálták magukat Sasuke rideg tekintetével.

Shikamaru kihúzta magát és belépett a terembe, nyomában Hinatával, Kibával és Akamaruval. Akamaru halkan felnyüszített.

- Azt mondja, valami nem klappol - morogta Kiba kissé idegesen.

- Igaza van - suttogta Hinata a ruhája szélét gyűrögetve.

Shikamaru megtorpant, és a Hyuuga-lányra nézett. Alig két méterre álltak Orochimarutól és Sasukétól, de azok meg sem mozdultak, csak nézték őket, mintha szobrok volnának. Hinata összehúzott szemmel végignézett mindkettőjükön, Sasukén talán egy kicsit tovább időzött a tekintete. Halványlila szemei tágra nyíltak.

- Ez nem Sasuke chakrarendszere. A chakrája ugyanaz, de az elágazások... Ezek itt nem valódiak. - A lány előrébb lépett és megbökte az Uchiha tarkóját.

Sasuke egy puffanással eltűnt.

- Ez meg mi a szar? - horkant fel Kiba. - Akkor az sem igazi? - bökött Orochimaru felé.

Shikamaru megadta neki a választ.

- Te rohadék! - üvöltött fel a férfi, és beleütött az ál Orochimaru arcába, de ökle csak a levegőt érte.

- Akkor... ez azt jelenti, hogy Sakura sem...? - suttogta szomorúan Hinata, és lehunyta a szemét.

- Szólnunk kell a többieknek - sóhajtotta Shikamaru, és sietve visszament a főfolyosóra.

- Neji nem lesz boldog... - motyogta fáradtan Kiba, mikor egyedül maradt a teremben. - Gyere, Akamaru, menjünk. Itt már semmi dolgunk nincsen.