Az Uchihák játéka

93. - A jövő ígérete

Nem tartott sokáig, és ez Itachit lepte meg a legjobban. Mikor kis híján megölték Deidarát, többen voltak és erősebbek. De ellenük Pein harcolt, Pein és ő. Persze Pein sem volt mindenható, de ha rangsorolásba bocsátkozott volna, az Akatsuki vezetője mindenképpen valahol az első helyek egyikén állt volna. Most csak tízen voltak, és nem tűntek olyan összeszokott csapatnak, vagy rutinosnak. Mondjuk, ez még nem jelentette azt, hogy dadogó kis geninek, nem. A fejvadász csapatok... az ANBU-szint környékén álltak. Volt, amelyikük lemaradt tőle, bár nem sokkal, és volt, amelyikük az S-osztály szintjén állt. 

Most szerencsések voltak, de még így is arra számított, hogy a balhé nagy részét ő viszi el, végül is, Sakura akármennyire is erős konohai mércével, elmarad mögötte. Arról nem is beszélve, hogy a chakraszintje erősen lent volt. Ehhez képest, nem úgy tűnt, mintha védeni kéne. Mire a tsukoyomi első hulláma véget ért, ami elől a lány ügyesen kitért, kettőjüket már kiütötte. Itachi tekintete követte, ahogy szinte már lelkesen veti bele magát a harcba, és végül a tenyerébe temette az arcát, hogy ne nevessen fel hangosan. Nos, inkább rajtuk töltse ki a dühét, mint rajta. A fejét rázva szétzilálta az őt körülvevőkből álló, szoruló gyűrűt. Egyikőjük sem nézett a szemébe, de nem számított. A genjutsui nem csak a szemén keresztül érkeztek. 

Sakura tudta, hogy szerencsés. A haja színe miatt nem ismerték fel, és most nagyon is jól jött a meglepetés ereje, arról nem is beszélve, hogyha felismerték volna, valószínűleg még egyenetlenebb lett volna az eloszlásuk, és ez bosszantotta. A tízből három vacak embert kapott. Igaz, kettőt már elintézett, még mielőtt magukhoz tértek volna a tsukoyomi okozta első sokkból. Érezte, hogy a háta mögött Itachi egy tűzlabdát használ, hogy távol tartsa a fejvadászokat magától, érezte a lángok melegét, érezte a helyet, ahol áll, érezte a chakrája mozgását. De most nem volt ideje elgyönyörködni a harcoló Itachiban, úgyhogy inkább az egyik ellenfelére koncentrált. 

Egy nő volt, katanával, és igazán nem szeretett volna közelebbi ismeretséget kötni a pengéje élével, holott úgy tűnt, a másik ezt szorgalmazza. Hogy eltávolodjon tőle és a katanájától, hagyta magát kergetni egy darabig, ezzel pedig alaposan felbosszantotta, míg a másik kettő kicsit távolabbról ugyan, de követték őket. A háta egy fának ütközött, és a fegyver egy hajszálnyira az arcától beleállt a fa törzsébe. A kínos viszont az volt, mikor nem jött ki belőle, és amit a nő meglepett szemei legutoljára, a sötétség érkezése előtt láttak, Sakura halvány mosolya volt. 

A két férfi, akik úgy döntöttek először őt kapják el, mielőtt segítenének a gyorsan hulló bajtársaiknak Itachival, nem várták meg a következő trükkjét és a lány bosszankodva használta a kawarimit. Nem bírta mosolygás nélkül, mikor a két fejvadász kegyetlenül elbánt egy csokor virággal. Alaptechnika volt, de legtöbbször pont ezért jött jól. Nem mindig számítottak rá. 

Itachi a szeme sarkából figyelte a lányt, és mikor eltűnt, a sharinganjával látta a chakrája villanását. A tekintete követte Sakurát, és csak akkor jött rá, milyen ostobán viselkedik, mikor az egyik ellenfele eltűnt. Francba. Itachi, bár tudta, hogy a későbbre tartogatott genjutsuja értelme elveszik ezzel, de aktiválta az egész csapdát, mielőtt a fickó után iramodott volna, így leblokkolva a többit. A befejezetlensége miatt talán egy percet kapott. A férfi hamarabb érte el Sakurát, mint ő, és nem lepte meg vele. Amit eddig látott belőle, az mind a gyorsaságára épülő technika volt. Az ujjai megszorították a lány vállát, és Sakura hátranyúlt, elkapta a csukóját, mielőtt elvehette volna a kezét.

Itachi elfintorodott, mikor meghallotta a csontok törésének apró, pattogó hangját. Szilánkos törés volt, ismerte már elég jól, hogy hangzik. A fickó a földre szorítva, kicsavart karral, Sakura lábával a hátán nyelte a port, és a lány bosszúsan lepillantott rá.